Chapter 8

Meghoztam a 8. fejezetet is. Ez ugyan nem Klaroline, de két másik kedvenc Ősöm benne van, és hát...olvassátok el, ez a lényeg! :)
Jó szórakozást hozzá, továbbá ezúton szeretném megköszönni a folyamatos érdeklődést a történetem iránt!

Váratlan felbukkanások

Hétfő délután a Mikaelson villában megszólalt a csengő. Nem is csengő volt ez, inkább egy rövid, de kellemes harangjáték. 

- Kit látnak szemeim? – nézett vigyorogva Kol, amikor ajtót nyitott. 

- Elijah-val szeretnék beszélni – mondta Elena, miközben a háta mögé tekintgetett. 

- Nem szeretnéd, ha meglátnák, hogy a csúnya, gonosz Ősökhöz jöttél? – kérdezte Kol összefont karokkal az ajtónak támaszkodva. 

- Bemehetnék? - kérdezte kissé idegesen a lány. 

- Biztos be akarsz jönni egy olyan helyre, ahol azok a szörnyek élnek, akiket meg akartál öletni? - billentette oldalra fejét kérdőn az Ős. 

- Elég Kol, udvariatlan vagy – szólalt meg Elijah nyugodt hangja az ifjabbik Mikaelson háta mögül. – Elena, milyen kellemes meglepetés, fáradj beljebb kérlek.

Kol elállt az útból, és gunyorosan nézett bátyjára. A lány megkönnyebbülten sóhajtott, és belépett a házba. 

- Beszélni szeretnék veled – nézett Elijah-ra a hasonmás. 

- Erre parancsolj – mutatott a nappali felé a vámpír. 

Elena bátortalanul lépett a nappaliba. Itt még nem járt. Az Ős hellyel kínálta, és Elena leült egy akkora bőrkanapéra, amelyben törpének érezte magát. 

- Kérsz valami frissítőt? 

- Nem köszönöm. 

- Nos, akkor mit tehetek érted? – ült le a lánnyal szembe a férfi elegánsan keresztbe téve lábait. 

- Pár napja a Grillben Rebekah és Kol azt mondták, hogy talán te, vagy Klaus segíthetnétek nekünk.

- Hallottam hírét a testvéreim oda nem illő viselkedésének – válaszolta a férfi. 

- Ugyan már bátyám! Oda nem illő? Ha nem tesszük meg, akkor most nem ülne itt a lány, és ti még velünk veszekedtetek? Inkább köszönetet érdemlünk – csendült fel Kol pimasz hangja. 

- Nem hozzád jöttek Kol, tartsd ezt tiszteletben – válaszolt némi fenyegetéssel a hangjában Elijah. 

Elenának, csak most tűnt fel igazán, hogy mennyire hasonlít egymásra a két férfi, legalábbis külsőleg. Amennyit eddig az ifjabb Mikaelson viselkedéséből látott, az talán még Klaus és Rebekah rossz modorán is túltett. „Nem, Rebekah pont olyan, mint Kol” helyesbített magában a lány. 

- Tisztelet? Sosem tartozott az erősségeim közé – vigyorgott Kol, megerősítve a hasonmás rávonatkozó gondolatait. 

- Utoljára mondom! Ez egy privát beszélgetés, hagyj magunkra bennünket - vált nyíltan fenyegetővé Elijah hangja. 

Kol villantott egy vigyort, és pár másodperc múlva a bejárati ajtó csapódását hallották. 

- Elnézést ezért a kis közjátékért – nézett a lányra az Ős. 

- Nem nagyon állt sorba jó modorért az öcséd, nem igaz? – mondta kicsit feszülten a lány. 

- Családi vonás. 

- Azért ez rád nem igaz, és el sem hiszem, hogy ezt mondom, de talán még Klaus modora is egy fokkal jobb a két kis testvéredénél – forgatta szemét Elena. 

Elijah mosolyogva adott igazat a lánynak. 

- Ha jól gondolom, azt szeretnéd, hogy segítsek nektek megtalálni Alaricot? 

- Nagyon hálás lennék. 

- Gondolod, hogy még él? - tette fel igencsak logikus kérdését a férfi. 

- Nem hihetem, hogy meghalt, nem tudnék több veszteséget elviselni – mondta a lány, és könnyek lepték el a szemét. 

Az Ősi vámpír a lány mellé ülve, zsebkendőt nyújtott neki. 

- Köszönöm – nézett Elena a férfira, aki gyengéden végigsimított az arcán. Néhány pillanatig nézték egymást, majd a férfi felállt és a sarokban lévő bárszekrényhez lépett. 

- Itt tartja Klaus a legfinomabb skót whiskey-jét. 

- Nem kérek, köszönöm. 

- Nem utasíthatod vissza, rád fér egy kis nemes ízű nyugtató – nyújtotta a lány felé a poharat Elijah, és a sajátját megemelve így folytatta – A mi kis szövetségünkre. 

Elena egy halvány mosoly kíséretében koccintott vele, és belekortyolt az italba. 

- Jézusom, ez nagyon erős – kapkodott levegő után a lány. 

- Több mint száz éves, annak kell lennie – mondta mosolyogva a férfi. 

- Damon imádná. 

- Amennyit ő iszik, már rég nem lenne belőle. 

- Van benne igazság – válaszolta a lány, és élvezte, ahogyan szétárad benne az alkohol. 

- Megosztanád velem, hogy mit tudunk eddig a tanárod eltűnésének körülményeiről? – tárta szét kezeit a férfi. 

Elena elmondta, hogy a Salvatore fiúk Meredith Fell-el látták utoljára azon az estén, amikor Kolt leszúrta. Damon már beszélt nővel, de az azt állította, hogy tőle hazament a férfi. Alaric lakása is üres volt, ráadásul néhány napja be is törtek hozzá. Kiegészítette, hogy a barátai attól félnek, hogy mivel nála lakott a vámpírvadász, most esetleg az ő háza következhet, így pár napra Bonnie-hoz költözött és Stefan van a házban. 

- Jó ötlet volt elköltözni – mondta Elijah, és nyilvánvalóan nem a betörésre gondolt, hiszen az Klaus műve volt, de mivel nem tudni, hogy ki ártott a tanárnak, így a lány nagyobb biztonságban volt máshol. 

- Nem jutunk előrébb, és Damon már az őrület szélén táncol megkeserítve mindnyájunk életét. Egyébként megtiltotta, hogy segítséget kérjek tőled, így senki nem tudja, hogy itt vagyok. Maradhat ez az egész dolog kettőnk között? 

- Természetes, hogy kettőnk között marad. Előbb kellett volna megkeresned. Telefonálok párat, addig magadra hagylak – állt fel a férfi. 

Elena köszönettel a szemében nézett a vámpírra, és szívébe újra beköltözött a remény. Megitta utolsó korty whiskey-jét, és hátradőlve behunyta a szemét. Fáradtnak érezte magát. Az állandó aggódás, az érzelmi csaták önmagával és a Salvatore testvérekkel, leszívták minden energiáját. Jó volt Elijah-val lenni, az Ősből áradó nyugalom rá is átragadt. 

Elijah befejezte a telefonálást, és a szobába benézve látta, hogy Elena lehunyt szemmel fekszik. Hallgatta légzését, és tudta, hogy ha pár perccel később jön a lány már aludt volna. Csábító volt a gondolat, hogy hagyja megtörténni, és legalább így a közelében lenni. Egész törékeny lénye vonzotta a férfit. Nem tehette. Nagyjából egy óra múlva itthon vannak testvérei, és Rebekah gyűlölete kiszámíthatatlan volt a hasonmás irányába. Másrészről, nevetséges lett volna saját magára nézve. Így a kamaszfiúk viselkednek.

- Elindultak a dolgok - lépett be a szobába, és Elena felnyitotta a szemét.

- Fáradt vagy? – kérdezte kedves hangon a férfi. 

- Folyamatosan. 

- Ki kellene kapcsolódnod. 

- Képtelen vagyok, amíg nem tudom mi van Ric-kel. 

- Bármit kiderítek, azonnal tájékoztatlak róla. 

- Köszönöm, hálás vagyok Elijah. 

- Ne köszönd meg Elena. Ez a legkevesebb, amit tehetek érted azok után, ahogy viselkedtem veled. 

- Már akartam mondani, hogy nem bánom, amiért elmondtam neked, mit tervez anyátok, és nem haragszom azért, ami akkor történt. Rebekah tökéletes választás volt a te szemszögedből – küldött egy rövid mosolyt a vámpír felé. – Örülök, hogy éltek, bármennyire is gyűlölöm a testvéreidet. Soha többet nem tudtam volna a tükörbe nézni, ha… - hallgatott el a hasonmás. 

- Valóban meghaltam volna – fejezte be a férfi, és a lány némán bólintott. 

- Azt hittem el fogsz menni a városból – nézett az Ősre a lány. 

- Én is, de végül a körülményekre való tekintettel maradtam. 

- Arra gondolsz, hogy most már egyek vagytok? 

- Igen – mondta férfi, elhallgatva az újabb fehértölgy problémáját. – Ha együtt maradunk, több esélyünk van. 

- Ha tudnám a módját, hogy te ne halj meg, szívesen segítenék. 

- Elena, szeretem a testvéreimet, számomra az kevés lenne, hogy én megmeneküljek, nélkülük nem szeretnék létezni. 

- Úgy tudom, magára akartátok hagyni Klaust. 

- Magára hagyni, és megölni nem ugyanaz. Évszázadok óta civakodunk, ez lehet, hogy így is fog maradni, de attól még… 

- a testvéred – fejezte be a mondatot Elena. 

- Így van – mondta csendesen Elijah. 

- Mennem kell – állt fel Elena. 

- Értesítelek, ha megtudok valamit, és te is szólj, ha mégis nyomra akadtok.

- Mindenképpen. Köszönöm Elijah, és örülök, hogy nem mentél el – mosolygott a hasonmás. 

- Részemről az öröm, Elena – mondta a férfi és lágyan a szájához emelte a lány kezét. 

Caroline a Grillben múlatta idejét. Mióta vacsorázni voltak, nem találkoztak Klaussal, hogy Damon gyanúját elaltassák. Legközelebb pénteken fognak találkozni, amikor elutaznak hétvégére. A lányt már a gondolat is bizsergéssel töltötte el, és ráadásul tökéletes alibit talált magának. Volt egy barátnője Jacksonville-ben, akit itt senki nem ismert. Pár évvel ezelőtt nyáron ismerkedtek össze, amikor apjával ott voltak. Ivy már többször kért tőle szívességet, most itt volt az ideje viszonoznia azt. Elővette telefonját és kikeresve a lány számát felhívta. 

- Szia Ivy, itt Caroline. 

- Hello Car! Ezer éve nem beszéltünk. 

- Szívességet kérnék. 

- El sem hiszem, hogy végre te is kérsz tőlem valamit. 

- Pénteken el szeretnék menni a városból egész hétvégére. Azt fogom mondani, hogy hozzád utazom. Fedezel? 

- Hogyne fedeznélek, te is mindig megtetted értem. Mit mondasz, miért jössz éppen most hozzám? 

- Eljegyzési partija lesz az anyukádnak. 

- Huhuhúúú, el sem hiszed, de valóban lesz neki, és akartalak is rá hívni, de majd a jövő hónapban.

- Azt mondom, hogy ma hívtál fel emiatt. 

- Bármit csajszi. 

- Elküldöm anyám számát, hogy tudd, ha ő hív. Engem ezen a számon éjjel-nappal elérsz. 

- Rendben Car, és milyen a pasi? 

- Ahh, komplikált eset, de olyan dögös, vicces. 

- Fel sem tételeztem, hogy másmilyen lenne – nevetett a lány a vonal másik végén. 

- Ismersz – kuncogott Caroline a telefonba. 

- Most le kell tennem Car, mert kezdődik a spinning órám. 

- Menj csak, te fitness királynő – mondta nevetve a vámpír és letette a telefont. 

Küldött egy üzenetet Klaus-nak, hogy alibi rendben. Még ma szól az anyjának, aki nem fog ezen problémázni.

- Caroline! Micsoda meglepetés – ült le a lány asztalához Kol. 

- Foglalj nyugodtan helyet – mondta epésen a lány. 

- Hogy vagy drága? Már nem láttalak egy ideje – nézett szemtelenül az Ős. 

- Miért utálsz engem ennyire? – kérdezte Caroline, és tényleg kíváncsi volt a válaszra. 

- Ha utálnálak, nem ülnék az asztalodhoz – jött a válasz. 

- Akkor miért vagy velem ilyen? 

- Milyen vagyok veled, kedvesem? – hajolt közelebb a vámpír. 

- Fixírozol és lejáratsz – vetett dühös pillantást Caroline. 

- Szép vagy, miért ne nézhetnélek. A múltkori kis beszóláson pedig igazán túlléphetnél. Elena túllépett Rebekah ugyanezen beszólásán, éppen Elijah-val beszél. 

- Elment hozzátok egyedül? 

- Ne aggódj, Becca nincs otthon, de ha otthon is lenne, Elijah a hős lovag, akkor sem engedné, hogy bántódása essen. 

- Alaric miatt kér segítséget? 

- Igen, és biztos lehetsz benne, hogy a bátyám felajánlja a segítségét, majd ezután sírva borulnak egymás vállára a másik bocsánatáért esedezve a közelmúltban történtek miatt – görbítette le szája szélét az Ős. 

- Te egy ezer éves gyerek vagy – nézett lesújtóan Caroline. 

- Kicsi nekem ez a város, és unatkozom. Nincs itt más szórakozási lehetőség? 

 - Miért nem mész el a városból, ha annyira nem tetszik? 

- Majd egy évszázadot feküdtem egy koporsóban, és amikor végre felébresztettek, akkor az idióta anyám el akarta tüntetni a föld színéről a családomat, úgy hogy eggyé tett bennünket. Bár nem sikerült végrehajtani a varázslatot, így még élünk, de ez nem jelenti azt, hogy leállt volna, és a kötés még meg van közöttünk. Szerinted hogyan van nagyobb esélyünk a túlélésre? – kérdezte Kol szemöldökét felhúzva. 

- Ha együtt maradtok – sóhajtotta a lány, és rossz érzés kúszott fel a torkán. 

Ha Esther mégis végigviszi valahogy a varázslatot, akkor..akkor… Alig kapott levegőt a gondolattól, hogy elveszítheti Klaust. Hogy a fenébe nem gondolt erre eddig? Hogyan is felejthette el az összekötéses dolgot, és a férfi miért nem beszél erről sosem? 

Caroline bénultan ült az Ősi vámpírral szemben. 

- Nos, szépségem, úgy látom eljutott a tudatodig, hogy elveszítheted a szerelmedet, hát így tervezgess vele – mondta Kol, de hangjából most hiányzott a szokásos szemtelenség. 

- Ki tervezgessen kivel? – kérdezett egy nagyon ismerős hang a lány háta mögül. 

Caroline olyat ugrott, mint akit a darázs csípett meg. 

- Még nem ismerjük egymást, Tyler Lockwood vagyok – nyújtotta kezét Kol felé a fiú. 

- Kol Mikaelson. Örvendek! – fogott kezet az ifjú hibriddel, és a lány felé fordult. – Bocsáss meg Caroline, de sürgősen találkoznom kell a bátyámmal – nyomta meg a „sürgősen” és a „bátyám” szavakat az Ősi vámpír, és néhányszor jelentőségteljesen megemelve szemöldökét ott hagyta őket. 

- Tyler – nyögte ki végre Caroline.

- Hiányoztál – ült le vele szembe a fiú, és megfogta a lány kezeit.

Chapter 7

Csak ennyit írnék: KLAROLINE!!! 

Jó szórakozást kívánok hozzá!!!!

Vacsora

Másnap este Caroline izgatottan forgolódott a tükör előtt. Egy elegáns és egyszerű fekete ruha mellett döntött, azzal biztos nem lőhet mellé. Megpróbálta Klausból kiszedni hová mennek vacsorázni, hogyan öltözzön fel, de a férfi nem árulta el, csak annyit írt, „bármit is veszel fel, gyönyörű leszel benne”. A lány minden alkalommal elmosolyodott, ha eszébe jutottak a hibrid szavai. El sem hitte, hogy randizik vele. Igen ez egy randi lesz, gondolta izgatottan, és egy utolsó pillantást vetve a tükörbe elégedetten indult el otthonról. 

Mikor a szokásos helyre ért, már ott várta férfi. Mosolyogva nyitotta ki a lány kocsijának ajtaját, és nyújtott segítő kezet a kiszálláshoz. 

- Jó estét szerelmem! – köszönt neki egy kézcsók kíséretében. 

- Neked is Klaus! – mosolygott a lány, és tetszett neki ez a régi módi gesztus. 

- Gyönyörű vagy, mint mindig. 

- Köszönöm – mondta Caroline kicsit elpirulva. 

 - Induljunk – nyitotta ki a vámpírnak a terepjáró ajtaját a férfi. 

- Hová megyünk? –kérdezte Caroline, miután elindultak. 

- Egy csendes helyre, ahol magunk lehetünk. 

- Nagyon titokzatos vagy – nevetett a lány. 

- Tetszeni fog neked – nézett kedvesen a lányra. 

- Biztos vagyok benne. 

- Végül mit mondtál a többieknek? 

- Annyit hazudtam tegnap, hogy inkább nem mondtam semmit. 

 - Mi történt? 

- Tegnap a Grillben kicsit összekaptunk a Salvatore testvérekkel is, és a te két drágalátos testvéreddel is, amivel gondolom nem dicsekedtek el otthon. 

- Remek – mondta egy ingerült pillantás kíséretében Klaus. – Elmondanád mi történt? 

Caroline röviden összefoglalta a Grillben történt eseményeket. 

- Komolyan mondom, ha ezek ketten összekerülnek, mindig valami bajt kevernek, mint a rossz gyerekek – dühöngött a férfi. 

- Azok is! Elkényeztetett gyerek mind a kettő! – kontrázott a lány. 

- A többiek gyanakodnak? 

- Megpróbáltam mellébeszélni, de Damon szerintem gyanakszik. Ebből következik, hogy Stefan is azt fogja tenni, és belevonják majd a lányokat is, és a végén mindenki engem fog figyelni – sóhajtott fel Caroline. 

- Legszívesebben megölném Kolt és Rebekah-t – tajtékzott a hibrid. 

- Lehet, hogy igaza volt Damonnak és tényleg felvigyázó kell nekik. 

- Lehetséges – mondta sötéten a férfi, majd témát váltott. - Szóval Damon és Stefan szerint még mindig veszélyt jelentünk rátok. 

- Igen. 

- És te mit gondolsz? 

- Amit mondtam. Szerintem elérted, amit akartál, bár magunk között szólva Elenával kapcsolatosan nem tudom mik a szándékaid. 

- Nem áll szándékomban bántani, ha erre gondolsz – pillantott a lányra Klaus. 

- És a testvéreid? 

- Rebekah kordában tartható. Elijah kedveli Elenát. Talán túlzottan is – vigyorodott el a férfi. 

- Elena egy vámpír pasi mágnes, minden jó pasit magához vonz – állapította meg tényszerűen a lány. 

- Szóval, aki nem vonzódik hozzá, az már nem is jó vámpír pasi? – mondta tettetett felháborodással a hangjában Klaus. 

- Nem mondtam ilyet. Különben is te hibrid vagy. 

- És hozzád vonzódom. 

- Milyen szerencsés vagyok! – tárta szét a kezeit színpadiasan a lány, miközben felnevetett. 

- Én vagyok a szerencsés, hogy itt vagy velem – kapta el a lány kezét a férfi egy hosszú csókot nyomva rá. Caroline-ban azonnal felébredt a vágyakozás. Nem húzta el kezét, hagyta, hogy a hibrid fogja. 

- Elijah – mondta lassan Caroline. – Nagyon jó pasi a testvéred, de nekem ő túl kimért. Elena szereti az ilyen srácokat. Rosszul vagyok, hogy ezt beismerem, de Rebekah a közepébe talált a szende és az erkölcsös szövegével. 

- Nos, a testvéremre igazán nem illik a srác szó – mondta nevetve a hibrid, és Caroline is vele nevetett. 

- Szerinted fog próbálkozni Elenánál? – nézett a férfira összehúzott szemmel a vámpír. 

- Elijah régimódi a maga módján, és erkölcsös is. Legutóbb a húgunk kezébe rakta Elena életét, és valljuk be Rebekah nagyon nem bírja a barátnődet. Szóval most biztos, hogy emészti magát emiatt, de ki tudja mit hoz a jövő? – vonta meg a vállát a férfi. 

- Rebekah nem kedvel senkit – vetette oda a szöszi. 

- Azért már változott egy keveset. 

- Tegnap nem úgy tűnt – forgatta Caroline a szemeit. 

- Nem egyszerű eset, de lehet kezelni, mint azt már mondtam. Kol kiszámíthatatlanabb. 

- Ha már újra Kolnál tartunk. Tegnap leszólított, amikor kijöttem a Grillből, és nem volt éppenséggel diszkrét kettőnket illetően. Arról nem is beszélve, hogy burkoltan meg is fenyegetett. 

- Micsoda? – sötétült el az arca a hibridnek. 

- Tömören azt mondta, hogy ne merjelek megbántani téged, mert bajom eshet. Helyre tettem Őuraságát. 

- Miért akarnál megbántani? 

- Nem áll szándékomban megbántani. Tudom, hogy alakul köztünk valami, de Klaus, ha nekem nem lesz jó, akkor nem akarok majd veled maradni, és nyilván ha neked sem lesz jó te sem velem. Nem szeretném kényszerítve érezni magam. 

- El sem tudom képzelni, hogy ne jöjjünk ki egymással, az eddigiek alapján. 

- Éppen csak egymás felszínét kapargattuk eddig. 

- Pontosan ezért akarok veled vacsorázni, és több időt tölteni együtt, hogy jobban megismerjük egymást. 

- Tudom, én is szeretnélek megismerni, de bevallom félek egy kicsit a múltadtól. 

- Mindent el fogok mondani neked drágám, és nem minden fog tetszeni neked, de őszinte szeretnék lenni. 

- Ezt megköszönöm – mosolygott a lány. 

- Szóval helyre tetted az öcsémet? – kérdezte némi büszkeséggel a hangjában a hibrid.

- Nem szeretem, ha fenyegetnek, ugyanakkor dicséretes, mennyire összetartotok. 

- Ezer év hosszú idő. Olyan sok minden történt velünk, jó és rossz egyaránt, de a lényegen nem változtat. Egy család vagyunk. 

- A család mindenek felett – bólogatott Caroline. 

- Örökkön – örökké – mosolygott rá a férfi és lehúzódva, megállt a kocsival. – Megérkeztünk. 

Caroline kiszállt a kocsiból, és álmélkodva nézett körül. Egy takaros házat látott, ami fákkal volt körbevéve, és mögötte egy kis tavacska vizét fodrozta az esti szél. 

- Azt akartam, hogy ne zavarjanak – mondta Klaus. 

- Azt hittem vacsorázni megyünk. 

- Itt fogunk vacsorázni. 

- Milyen ház ez? – kérdezte a lány, miközben a verandára lépett. 

Klaus kinyitotta a ház ajtaját, és beinvitálta a vámpírt. 

- Csak úgy megtetszett, és megvettem. 

- Hogy keveredtél ide? 

- Amikor farkasokat kerestem, akkor találtam rá. 

- Eladó volt? 

- Valójában nem, de meggyőztem a tulajdonost, hogy ideje megválnia tőle – vigyorgott a férfi. 

- Tessék? 

- Ne aggódj, nagyon jó árat fizettem neki érte. 

- Akkor is – forgatta szemeit Caroline. 

- Őszinte leszek hozzád! Hozzászoktam ahhoz, hogy megkapom, amit akarok – közölte Klaus. 

- Tehát az is természetes volt, hogy engem megkapj? – kérdezte a lány kissé dühös hangon. 

- Egyáltalán nem tartottam természetesnek, és csak örülni tudok a jó szerencsémnek, hogy most itt vagy velem – válaszolta a hibrid. 

- Soha nem merült fel benned, hogy megigézz engem, és így szimplán megkaphass? 

- Egyszer sem, nem egy bábot akartam magam mellé. Megkaptad a választ a kérdéseidre? – tárta szét a kezét a férfi. 

- Igen – válaszolta némiképp szégyenkezve Caroline. Nem is tudta mi ütött belé, hogy ilyen hülye libaként viselkedett. 

- Remek! Akkor menjünk vacsorázni – mondta vidáman a férfi. – Hölgyem? – hajolt meg a lány előtt karját felajánlva, amit a vámpír egy apró biccentés kíséretében elfogadott. 

Klaus a teraszra vezette a lányt, aminek egy része benyúlt a tó fölé. A hibrid felkapcsolta a világítást, és kellemes, lágy fény borította be a helyet. A terasz közepén egy kétszemélyes asztal volt megterítve, vörös rózsával és gyertyákkal az asztal közepén. Az asztal mellett egy szerviz kocsi állt, ételekkel, behűtött borral, ásványvízzel. Az Ős kihúzta az egyik széket és Caroline leült. 

- Gyönyörű ez a hely – áradozott a lány, miközben Klaus meggyújtotta  gyertyákat.

- Tudtam, hogy tetszeni fog. Mit innál szerelmem? 

- Egy kis fehérbor jól esne. 

- Jó választás, kedves – mosolygott rá a férfi, és elkezdte kibontani a bort. – Ez a bor idősebb mint te vagy, egészen pontosan 40 éves, és Európából, Franciaországból való. 

- Nem lenne szívem felbontani. 

- Van még belőle, de ha ez lenne az utolsó üveg, akkor is veled szeretném elfogyasztani. 

- Mindenhol voltál már a világban? – kérdezte a szőke vámpír, némi vágyódással a hangjában. 

- Mindenhol voltam.

- Szeretném bejárni én is a világot, de most minden Mystic Falls-hoz köt. - Caroline, van még körülbelül 6 esetleg 7 éved, amit a városban tölthetsz. Utána el kell menned, mert feltűnne a külsőd. Legközelebb már csak akkor térhetsz vissza, ha… 

- Ne, kérlek ne folytasd, tudom magamtól is – kérte a lány. – Inkább töltsük kellemesen az estét, ne is beszéljünk ilyenekről. 

- Ez az este rólad szól, az történik, amit csak szeretnél – mondta a férfi. 

- Köszönöm. 

- Köszönöm, hogy itt vagy velem – emelte meg poharát a férfi, és a lány egy szégyenlős mosoly tekintetében koccintotta poharát a hibridéhez. 

- Nagyon finom ez a bor, igazán jó az ízlésed – mondta Caroline csodálattal. 

- Kedvelem a finom dolgokat – nézett a lány szemébe, majd felállt és a pincér szerepét betöltve, mutogatni kezdte a lánynak az ételeket. 

- Egy kis salátát kérek, és steak-et. 

- Kedvelem az ízlésedet – mosolygott a férfi és mindkettőjüknek felszolgálta az ételt. 

- Mikor csináltad mindezt?

- Nem én voltam, hanem egy szakács. Van egy nő, aki kijár ide takarítani, megbíztam, hogy menjen el az ételért hozza ide, terítsen meg és így tovább.

- Van valaki, aki képes ide a világvégére kijárni? – meresztette a szemét a lány. 

- Nagyon jól megfizetem érte. 

- Üzenem neki, hogy jól végzi a dolgát – mondta nevetve Caroline. 

- Jó étvágyat szívem! 

- Neked is Klaus! 

- Nem hívnál Nik-nek? – kérte a férfi. 

- Elképzelni sem tudom, hogy így nevezzelek…Nik – a vámpír a szája elé kapta a kezét, majd elnevette magát. 

- Látod, megy ez – nevetett a férfi is. 

- Mesélj nekem arról, hogyan éltél emberként! – kérte a vámpír kislányos hangon. 

- Most akarod hallani? Nem volt túl boldog az emberi életem, hála Mikaelnek – nézte a férfi a lányt.

- Azért, mert tudta, hogy nem vagy a fia? 

- Az véglegesen csak akkor derült ki, amikor vámpírként öltem, majd telihold idején vérfarkassá változtam, de szerintem végig érezte, hogy nem az ő fia vagyok. Próbáltam megfelelni neki, de bármit is csináltam, abban kifogást talált. Többször bántott, ütött és…és én nem mertem védeni sem magam. Félelmet keltett bennem. Egyszer, amikor vadászni voltunk, és nem sikerült elejtenem a vadat, úgy megvert, hogy utána napokig nem bírtam lábra állni. A testvéreimet is megfélemlítette, de velem különösen kegyetlen volt. Sokszor gondoltam arra, hogy jobb lenne meghalni, csak a testvéreim iránti szeretet tartott életben – merült gondolataiba a férfi. 

- De hát nem te tehettél róla, hogy anyád félrelépett – fakadt ki Caroline, a könnyeivel küszködve.

- Mikael büszke ember volt, semmi olyat nem bírt elviselni, ami azon csorbát ejtett. Már pedig én voltam a csorba. Biztos vagyok benne, hogy amikor átváltoztunk, utána nem csak azért vadászott rám, mert megöltem anyámat, hanem az átkozott büszkesége miatt. 

- És anyukád nem próbált megvédeni? – kérdezte Caroline, és érezte, hogy könnyei megállíthatatlanul utat törnek. 

- Néha megpróbált a védelmemre kelni, de ő is félt Mikaeltől, és egyszerűbb volt elfordulnia tőlem. Az egyik legközelebbi pillanatunk az volt, amikor lekötötte a vérfarkas oldalamat. Aztán megtudtam, hogy Tatia vérét itatta meg velünk, és nem voltam képes uralkodni magamon, megöltem, és most ő próbál engem megölni a testvéreimmel együtt – emelte pillantását a lányra. 

- Én…én annyira sajnálom – mondta a vámpír sírva. 

- Neked nincs mit sajnálnod, ne sírj drága. Nem kellett volna elmondanom. – nézett Klaus a lányra.

- Nem bánom, hogy elmondtad, ez az este rólunk szól, hogy megismerjük egymást, és ez a te életednek egy borzalmas, de meghatározó része – mondta Caroline a könnyein keresztül. 

A férfi megfogta a lány kezét és a szájához emelve hosszan csókolta. 

- Remélem a te meséd, kevésbé lesz fájdalmas – mondta Klaus. 

Caroline a férfira emelte tekintetét, és szabad kezével elmorzsolt egy könnycseppet. 

- Merre van a mosdó, hogy kicsit megigazítsam a sminkemet? – kérdezte egy gyenge mosoly kíséretében. 

- Elkísérlek. 

- Ne, csak egy kicsi egyedüllétre van szükségem – vallotta be a lány. 

- Az emeleten a második ajtó, nem tudod eltéveszteni. 

- Köszönöm – válaszolta a lány, és vámpírsebességgel elhagyta a teraszt. 

A mosdóban újra könnybe lábadtak szemei. Sok mindent megmagyarázott a férfi vámpírként vagy immáron hibridként való viselkedéséből az, ahogyan emberként bántak vele. Ezért olyan bizalmatlan és agresszív. Mást sem látott emberi életében, mint egy brutális apát, és egy elutasító anyát. Caroline szíve összefacsarodott, majd vett pár nagy levegőt, össze kellett szednie magát. 

Klaus a tavat nézte elgondolkozva, amikor visszaért a vámpír. 

- Már azt hittem, sosem fogsz visszajönni szerelmem – ugrott fel a hibrid, hellyel kínálva a lányt. 

- Azt sem tudom hol vagyunk, így csak akkor szabadulsz meg tőlem, ha hazavittél – nézett grimaszolva a lány.

- Haza akarsz menni? 

- Még nem kaptam desszertet – mondta nevetve a lány, és Klaus csatlakozott hozzá. 

Nevetésük visszhangzott a tó tükrén. 

- Nos, hol a sütim? Édességre vágyom – követelte a lány. 

- Csokis meglepetés! – tette Caroline elé a férfi az édességet, majd bort töltött mindkettőjüknek. 

- Csak ennyi? Ez pár falat – csipkelődött a lány. 

- Hidd el, ebből ennyi is elég lesz. 

- Ez mennyei volt, és tényleg bőven elég – sóhajtotta a lány. 

- Még valamit kedvesem? Tudod, hogy állok szolgálatodra – hajolt meg szertartásosan a férfi. 

- Talán még egy kis bort – tartotta a lány a poharát. 

- Újfent helyes döntés Ms. Forbes – mondta a hibrid, miközben mindkettőjük poharába töltött. 

- Köszönöm Mr. Mikaelson – biccentett Caroline. 

A férfi bement a szobába és pár másodperc múlva lágy zene szűrődött ki a teraszra. Klaus a lány felé nyújtotta kezét és a terasz korlátjához vezette és átölelte. Csendben nézték, ahogyan a holdfény megcsillan a tó felszínén, miközben borukat kortyolgatták. Érzelmekkel teli este volt a számukra. 

- Táncolnál velem Caroline? – kérdezte váratlanul a férfi és ő beleegyezően bólintott. 

Egymáshoz simultak, és a másik arcának minden egyes milliméterét végig pásztázták. Teljes összhangban mozogtak együtt, miközben elvesztek egymás tekintetében. Klaus finoman ért a lány szájához, aki engedelmesen nyitotta szét ajkait, és teljes testével a férfihoz simult. Beleszédültek a csókba, miközben öntudatlanul ringtak a zenére. Amikor lassan szétváltak, csendesen nézték egymást.

- Ne most, kérlek - szólalt meg fátyolos hangon a lány.

- Ahogy szeretnéd - mondta visszafojtott hangon Klaus, és minden önuralmára szüksége volt, hogy visszafogja magát.

- Köszönöm - suttogta Caroline, és ujjait végig simította a férfi cseresznye piros száján, majd megcsókolta.

- Töltsd velem a jövő hétvégét - kérte Klaus, miután kibontakoztak a csókból, és a lány beleegyezően bólintott. A férfi újra a lány szájára tapadt.

Mindketten tudták ez már nem csak szenvedély, másfajta érzelmek is betolakodtak a lelkükbe, mozdulataikba.

Chapter 6

Meghoztam a 6. fejezetet is, kérlek ne utáljatok nagyon érte, de nincs benne közvetlen Klaroline! Ettől függetlenül:  Jó szórakozást kívánok hozzá!

Kellemetlen pillanatok

Caroline egész éjjel forgolódott, bőrének minden egyes millimétere lángolt, ahol Klaus hozzáért. Ha csak a férfira gondolt elöntötte a vágy. Nagyon szeretett volna vele vacsorázni, és tényleg megismerni. Már csak a szíve és a vágyai hajtották. Mikor végre elaludt, szinte a rákövetkező percben csörgött az ébresztőórája. Fáradtan kászálódott ki az ágyból. Belenézett a tükörbe, és megállapította, hogy úgy néz ki, mint egy mosogatórongy. Zuhanyozás után, már némileg jobb formában volt. Felöltözött, kisminkelte magát, és a konyhába ment. Elena és Bonnie jókedvűen reggeliztek, anyja pedig egy szeretetteljes mosollyal az arcán, felé nyújtotta a kávét. Hála Istennek! Örömmel látta két barátnője jókedvét. 

- Jó reggelt álomszuszék! – köszöntek neki egyszerre. 

- Nektek is, jókedvű, pattogó labdácskák – nevetett rájuk Caroline. 

Anyja egy pohárban vért tett elé. 

- Mennem kell édesem. Vigyázz magadra. Szeretlek. – nyomott Forbes seriff egy csókot lánya feje búbjára, majd búcsút intett a lányoknak is, és elment. 

- Caroline, ne haragudj, hogy kiabáltam veled tegnap – fogta meg kezét Bonnie. 

- Ugyan, nem vettem magamra – mondta a vámpír. – Örülök, hogy minden rendeződött köztetek. 

- Csoportos ölelés! – kiáltotta Elena karjait kinyújtva, és nevetve átölelték egymást. 

- Köszönöm Car, hogy itt lehettem anyával, és hogy annyit segítettél. Nem akarok tovább alkalmatlankodni, haza megyek. 

- Szeretlek Bonnie, nem alkalmatlankodtál. 

- Én is szeretlek, de muszáj hazamennem apához. 

- Én is megyek, mert a könyveim otthon vannak – állt fel Elena. 

- A suliban találkozunk – szólt vissza az ajtóból Bonnie, amit Caroline túláradó mosollyal nyugtázott. 

Amikor becsukódott az ajtó, a lány megitta az előtte lévő vért, és lehajtotta a fejét az asztalra. Annyira szerette a barátait, de…de nem tudott ellenállni Klausnak. 

- El akarok menni vele! – mondta ki hangosan. 

 Elővette telefonját, és megírta Klausnak a beleegyező válaszát, majd táskáját magához véve elindult a suliba. 

 Klaus Rebekah-val és Kollal éppen a barlangrendszerhez tartott, amikor a lány üzenetét megkapta. Már tegnap tudta, hogy a lány igent fog mondani neki. Ahogyan visszacsókolt, ahogyan hozzáért, mind ezt jelezték számára. Jólesően emlékezett rá vissza. Elégedett mosolyra húzódott a szája, amit természetesen Kol egyből kiszúrt, és nem állta meg szó nélkül. 

- Csak nem a szöszi? – vonogatta sokatmondóan szemöldökét. 

- Nem a te dolgod, inkább a feladatra koncentrálj – válaszolt a hibrid. 

- Nincs kedvem lemenni – nyűgösködött Rebekah. 

- Ne most kezdj el kényeskedni – szólt rá húgára Klaus, és belépett a barlangba. 

- És most merre? – kérdezte Kol. 

Rebekah a csapat élére állt, és elvezette őket a rajzokhoz. Bevilágítottak a kis helyiséget, és amennyire beláttak végignézték a rajzokat. 

- Szerintem mindegyikről van képünk – mondta Kol. 

- Én is úgy látom – bólogatott Klaus. 

- Akkor menjünk már – hisztizett Rebekah. 

- Ma még idegesítőbb vagy, mint máskor – esett neki a lánynak Kol. 

- Pont te mondod ezt? – szólt vissza a szőke vámpír támadóan nézve testvérére. 

- Kezd nagyon elegem lenni belőletek! Folyamatosan veszekedtek, mint a kölykök, és én nem vagyok az apátok, hogy állandóan fegyelmezzelek benneteket. Ezer évesek vagytok, de komolyan mondom, hogy egy 10 éves kislány érettebb nálatok. Fejezzétek be, és viselkedjetek felnőtt módjára, és ezt most kérem tőletek utoljára szépen – mondta a hibrid ingerülten. 

A két legifjabb Mikaelson, most Klaust nézte durcásan. A férfi felsóhajtott, és megrázta fejét. 

- Reménytelenek vagytok! Folytathatnánk végre? 

A három Ős elindult visszafelé, alaposan feltérképezve a járatokat, és néhány helyen megjelölve azt. A barlangból kiérve a hibrid elővett egy nagyobb méretű papírt a kocsijából, és kiinduló pontnak a lejáratot véve, grafikus memóriáját felhasználva, a lent bejárt területet nagyjából méretarányosan felvázolta, koncentrálva azokra a járatokra, amelyek az őslakosok által készített rajzokhoz vezettek. Mindezt szélsebes mozdulatokkal tette, de még így is eltartott egy darabig. Rebekah és Kol is néha beleszólt, de alapvetően egyetértettek a vázlattal. Ezután újra lementek, és immáron a skicc alapján járták be azt, hozzáadva a rajzhoz a korábban a falakra, oszlopokra tett jeleket. Amikor feljöttek elégedetten néztek egymásra. 

- Induljunk, éhes vagyok, és ezt normálisan is meg kell rajzolnom! – intett Klaus testvéreinek, és beülve a férfi terepjárójába elhúzták a csíkot. 

Suli után Caroline, Elenával és Bonnie-val éppen a Grillben üldögélt, amikor Damon és Stefan megjelentek. A boszi és a hasonmás morózusan nézték a két vámpírt. 

- Betörtek Alaric-hoz – mondta köszönés nélkül Damon, és Stefan megerősítésül bólintott. 

- Mikor? – kérdezte Elena döbbenettel a hangjában. 

- Nem tudni mikor, de mindent felforgattak – szólalt meg az ifjabbik Salvatore. 

- Mit kerestetek ott? – kapcsolódott be Bonnie is, felfüggesztve a „nem állok veletek szóba” állapotot. 

- Magunkhoz akartunk venni néhány fegyvert – mondta a kék szemű vámpír.

- Minek? – kérdezte gyanakvással a hangjában Caroline. 

- Az Ősök biztos, hogy készülnek valamire… - kezdte Stefan, de a szöszke vámpír közbe vágott. 

- Na jó, mindketten fejezzétek be a feltételezések gyártását. Múltkor is megmondtam, de újfent elmondom, nem vagyok hajlandó egyik „Öljük meg az Ősöket” akcióban sem részt venni. Mindig mi húztuk a rövidebbet. Nem csinálnak semmit. Valószínűleg elérték, amit akartak. 

- Én sem veszek részt egyikőtök öngyilkos akciójában sem. Már így is túl sokat vesztettem – mondta Bonnie, kihívóan nézve. 

- Amíg Klaus békén hagy, feleslegesen én sem veszek részt semmiben – szólalt meg Elena is. 

- Mi ez itt??? A csirkék lázadása?– kérdezte gúnyosan Damon. 

- Klaus mindig akar valamit – mondta Stefan csendesen. 

- Mind gyűlöljük őt, de igaza van a lányoknak, mindig pórul járunk, és már így is túl sok a veszteségünk. Nem élhetünk örök rettegésben, állandóan a hátunk mögé tekintve. Normális emberek módjára akarunk élni – mondta Elena a két férfit nézve. 

- Egyikőtök sem normális ember, ha nem tűnt volna fel. – hajolt közelebb Elenához Damon. 

 -Hasonmás, boszorkány, vámpír – mutatott sorban a lányokra a férfi, miközben kérdőn vonta fel szemöldökét. – Egyébként Alaric-ra nem gondolsz? 

- Pontosan ugyanúgy aggódom miatta, de ha hisztizek, attól még nem fog előkerülni – mondta dühösen a hasonmás. 

- Tudunk valamit a betörésről? Mi tűnt el? – kérdezte a boszi. 

- Honnan tudnánk? Nem tartjuk számon milyen dolgai vannak, ráadásul a cuccainak egy része Elenáéknál van – válaszolta Damon ingerülten. 

- Damon, vegyél vissza egy kicsit, ne Bonnie-n vezesd le a dühödet - szólt rá testvére. 

A sötéthajú vámpír ajkait megfeszítve biccentett egyet. 

- Anyunak szóltatok? – kérdezte Caroline. 

- Igen, már ott vannak, de nem gondolom, hogy bármire is jutnának – mondta Stefan. 

- Lehet, hogy csak sima betörés. Látták, hogy napok óta nincs mozgás, és kihasználták – nézett barátaira Elena. 

Bonnie és Caroline egyetértően bólogattak. Damon és Stefan viszont kétkedve néztek. 

- Nektek van valami tippetek nem igaz? – kérdezte Caroline, látva a két vámpír arcát. 

- Több is szöszi – vetette oda Damon. 

- Várjatok! Kitalálom! Az Ősök voltak, csakis ők lehettek, hiszen minden az ő hibájuk – vágott vissza gúnyosan a vámpír lány. 

- Nem mondhatjátok komolyan, hogy őket hibáztatjátok – hűlt el Elena. Nagyon utálta Klaust és Rebekah-t is, de nem látott rá indokot, hogy ilyet tegyenek. 

- Bármi is történik a városban, az Ősök gyanúsítottak lesznek, de inkább azt feltételezzük, hogy akinél vagy akiknél Alaric van, az lesz a hunyó - válaszolt Stefan. 

- Szóval végül csak letettetek arról, hogy az Ősöknél van Alaric? – nézett kérdőn a szöszi. 

- Egyelőre – vetette oda foghegyről Damon. 

- És mégis mit kereshettek Alaric lakásában? – nézett a két férfira Elena. 

- Nem tudjuk, de ha nem találták meg, lehet, hogy a te házad következő, mivel ott él – mondta aggódással a hangjában Damon. 

- Jobb lenne, ha házat cserélnénk pár napra – nézett a lányra Stefan. 

- Ezt el sem hiszem! Már megint ott tartunk, hogy ti mindent eldöntötök helyettem - fújtatott dühösen Elena. 

- A múltkor elárultad Elijah-nak az anyjuk tervét, amivel veszélybe sodortad magad, és másokat is, szóval igen, jobb, ha mi döntjük el mit tegyél, és mit ne – intett Damon, lezárva a vitát. 

- Elena, Damonnak igaza van abban, hogy jobb lenne máshol lenned pár napig – mondta Caroline.

- Kivételesen én is egyetértek velük, de szerintem hozzám kellene költöznöd. Ha esetleg egy vámpír a tettes, könnyedén bejut a panzióba – nézett Elenára a boszi. 

- Van benne valami – ismerte el Stefan. 

- Rendben. Hazamegyek és összeszedek pár napra való holmit, és ha eljöttem tiétek a ház – sóhajtotta a hasonmás. 

- Miből gondoljátok, hogy készülnek valamire az Ősök? – kérdezte összevont szemöldökkel Bonnie. 

- Úgy volt, hogy Elijah elmegy a városból, mégis itt van, a Kol gyerek szintén. 

- Elijah itt van? – kérdezte Elena halkan, furcsa csillogással a szemében. A két testvérnek megrándult az arca, a lány hangszínétől. 

- És ha itt vannak, akkor mi van? – nézett Caroline a két vámpírra, mélyen hallgatva a napi szintű kontaktusáról Klaussal, és kényelmetlen találkozásáról Kollal. 

- Sajnálatos módon itt élnek –tárta szét kezeit a boszi. 

- Akkor is készülnek valamire – mondta Damon makacsul. 

- Ha készülnek is valamire az nem velünk kapcsolatos, különben már a nyakunkon lennének – mondta Elena logikusan. - Ne rájuk koncentráljatok, inkább Ric megtalálásába fektessétek az energiátokat. 

- Csak nem egy újabb tervet szövöget ellenünk a szuper csapat? – csendült fel Rebekah hangja, és minden szempár a hang irányába fordult. Rebekah és Kol mosolyogva nézték őket. 

- Csak nem kiengedtek benneteket az elmegyógyintézetből? – kérdezett vissza gúnyosan Damon. 

- Ugyan Damon, te sem vagy sokkal jobb nálunk, és ha Stefan elengedi magát, talán még bennünket is kenterbe ver – replikázott a szőke Ős. 

- Mit akartok? – kérdezte megvetően Stefan. 

- Itt élünk, emlékszel? – szólalt meg Kol, miközben Caroline-t fixírozta, aki nem tudta merre nézzen zavarában. 

- Talán nincs jogunk a Grillben lenni? – kérdezte kihívóan Rebekah. – Szóval újabb nagyszerű terveitek vannak a megölésünkre? 

- Ha így lenne, gondolod elárulnánk? – kérdezte Elena. 

- Óóóó, megszólalt az öri-barim is – mosolygott gonoszan Rebekah. 

- Mit akartok? – tette fel újra kérdését Stefan. 

- Semmit nem akarunk, csak lejöttünk egy kicsit kikapcsolódni – vonta meg vállát a lány.

- Hol hagytátok a felvigyázótokat? – kérdezte Damon. 

- Kire gondoltál? Klausra, vagy Elijah-ra? Melyiküknek mondjam, hogy szeretnél meghalni? – vette fel a kesztyűt szemtelenül Kol. 

- Elijah tényleg a városban van? - kérdezte Elena.

- Valóban itt van drágaságom, esetleg szóljak neki, hogy keressen meg? – nézett kérdőn a hasonmásra Kol. 

- Nagyon összeillenétek egymással, a szende és az erkölcsös – kacsintott Rebekah. 

- Ha csak kötözködni akartok, tegyétek máshol – vetette oda Damon.

- Mi csak köszönni akartunk, és sajnálatunkat kifejezni a töri tanár miatt. Szomorú, hogy nincs meg, pedig cuki pasi – kontrázott a lány. 

- Van valami közötök az eltűnéséhez? – csapott le Damon. 

- Ahogyan ezt már a szöszi barátnőtöknek is elmondtam, semmi közünk nincs hozzá. Egyébként miért nem kéritek meg Nik-et, hogy segítsen? Óriási tapasztalata van az emberek felkutatásában. 

- Klaus biztos szaladna, hogy segíthessen – mondta tőle szokatlan gúnnyal Stefan. 

- Biztos lenne valaki, aki miatt szaladna, hogy segíthessen – vetett egy lapos pillantást Caroline-ra Kol. 

Minden szem a lányra szegeződött, és ebben a pillanatban az üzenetet jelző hang is megszólalt telefonján. Biztos volt benne, hogy Klaus írt neki. Semmi más nem akart, csak hogy nyíljon meg alatta a föld, és eltűnhessen. 

- Talán lemaradtunk valamiről? – nézett áthatóan Damon a szőke vámpírra. 

- Semmiről – vágta rá a lány, és éles pillantásokat lövellt Kol felé, aki lazán vigyorogva állta azokat.

- Egyébként Elijah is ügyes és szerintem ő is szívesen segítene – szúrt most egyet Rebekah, Elenára nézve. 

- További szép napot kívánunk – fordult el Kol és Rebekah követte testvérét. 

- Miről beszélt Kol? – kérdezte Bonnie Caroline-t. 

- Fogalmam sincs, nyilvánvalóan egy elmebeteg a húgával együtt – forgatta szemeit Caroline, és még mindig csak azt kívánta, hogy bárcsak eltűnne a föld színéről. 

- Nagy bajkeverő a két kisebbik Ős – nézett utánuk Stefan, de Damon még mindig gyanakodva nézte a szöszit. 

- Találkoztál azóta, Klaussal? – kérdezte a kék szemű vámpír. 

- Lekopnál rólam Damon? Foglalkozz a saját dolgaiddal – nézett a lány dühösen. 

- Mit akarsz Elijah-tól? – fordult Bonnie Elena felé. 

- Semmit – mondta a hasonmás. 

- Akkor, miért érdekel annyira, hogy tényleg a városban van e? – kérdezte Damon rosszul titkolt féltékenységgel a hangjában. 

- Nem tartozom számadással senkinek – fújta fel magát Elena. Maga sem tudta megmondani miért, de jó érzés volt, hogy a férfi a városban van. 

- Szerintetek segítene valamelyikük? Igaza volt Kol-nak, tényleg elég jók ebben – nézett Caroline a többiekre. 

- Verd ki a fejedből szöszi. Nem mehetsz Klaus közelébe – sziszegte a lány arcába Damon, majd Elena felé fordulva folytatta – Te sem, Elijah közelébe. 

- Nem vagy az apám – válaszolta paprikásan Elena. 

- Az enyém sem – kontrázott Caroline. 

- Jobb lenne, ha mindenki lehiggadna – kérte Bonnie. 

- Elegem volt ebből, lelépek. Jössz Bonnie?– kérdezte Elena, majd a Salvatore testvérekhez fordult. – A pótkulcsot megtaláljátok a szokásos helyen. 

A hasonmás úgy viharzott el, hogy Bonnie követni is alig bírta. 

- Nekem is elegem van – emelte fel poharát Caroline, kiitta üdítője maradékát, és egy mosollyal elbúcsúzott a két elképedt vámpírtól. 

Alig várta, hogy kívül legyen a Grillen, még mindig égett az arca a kellemetlen helyzettől, amibe került. Közben gyorsan megnézte telefonját, és valóban Klaus volt. Holnap este hétkor a szokott helyen találkoznak. Amint kiért vett egy nagy levegőt, ami majdnem belé is szorult, amikor meghallotta Kol hangját. 

- Vacsorázni mész a bátyámmal? 

Caroline ijedten nézett körbe, majd kabátjánál fogva magával húzta Kol-t a közeli mellékutcába. 

- Mi bajod van neked? Ha tudsz a dologról, akkor azt is tudnod kell, hogy nincs olyan, hogy a bátyád és én; főleg nem itt Mystic Falls-ban – szólt visszafojtott hangon a lány. – És mi volt az a műsor ott bent? 

- Tetszetős volt, nem igaz? – vigyorgott Kol. 

- Ellenem akarod fordítani a barátaimat? Különben sincs semmi köztem és a bátyád között. 

- Tegnap este nem így tűnt – vonta fel szemöldökét az Ősi vámpír. 

- Gusztustalan vagy. Egyébként Klaus nem fog örülni, ha értesül a kis előadásotokról. 

- Majd túllép rajta – vonta meg a vállát Kol. –Szóval vacsi a bátyussal? 

- Szeretnénk, ha ez titok maradna, gondolom megérted miért. 

- Niknek nem lenne gond, ha kiderülne. A problémát a te barátaid okozzák. 

Caroline hátrahőkölt Kol szavaitól. 

- Tudod te, hogy min mentünk keresztül Klaus miatt, és az Ősök miatt? 

- Te mégis a bátyámmal randizol – mondta vidáman a vámpír. 

- Pofátlan vagy és őrült, ugye tudod? – nézett rá Caroline. 

- Ezer éves vagyok, ugye tudod? 

- És? Úgy viselkedsz, mint egy elkényeztetett gyerek, Rebekah-val együtt.

- Nagy bajkeverő nem igaz? 

- Mindnyájan azok vagytok - zárta le a témát Caroline, és sarkon fordult. 

- Várj még egy percet – kapott Kol a lány után. 

- Igen? – kérdezte Caroline türelmetlenül. 

- Niknek sok hibája van, ahogyan mindegyikünknek. A családjával sem bánt kesztyűs kézzel, de attól még a bátyám. Szóval nem szeretném, ha megbántanád őt – mondta fenyegető hangon Kol. 

- Nézd, nem tudom volt e már párkapcsolatod, és most nem az egyéjszakás kalandokra gondolok – húzta el száját a lány. – Köztünk talán kezd alakulni valami, és ez vagy jó lesz vagy nem. Ha valami nem jól sül el, akkor nem fogok a bátyáddal maradni. A burkolt fenyegetésed ellenére sem. Ezt akár borítékolhatod is. Amúgy becsülendő, hogy nálatok mindenkinek ennyire szent a család. 

- A család mindenek felett – mondta ünnepélyesen az Ős. 

- Ámen – válaszolta nem túl kedvesen Caroline, és otthagyta a férfit, aki somolyogva nézett utána. Abszolúte megértette bátyja rajongását a lány iránt.

Chapter 5

Meghoztam az 5. fejezetet is. 100% Klaroline. Azon az estén folytatódik, ahol a 4. fejezet befejeződött. Nem is írok többet róla, olvassátok!!!!

Jó szórakozást!

Fordulópont

Klaus és Caroline, egyszerre értek a találkozó helyre. A férfi kinyitotta a lánynak a terepjáró utas oldali ajtaját. 

-  Szép jó estét Caroline! 

- Annyira azért nem szép este – húzta el a száját a vámpír, célozva teendőjükre, miközben bemászott az utas oldali ülésre. 

- Ne legyél ilyen, ma jó dolgot teszünk, te szeretsz jó dolgokat tenni – mondta kedvesen a hibrid, és sebességbe téve a kocsit, elindult. 

- Én inkább úgy látom, hogy egy rosszul sikerült dolgot próbálunk helyrehozni. Ez is az élet velejárója, nem mehet mindig minden simán. 

- Igen tudom, de jó ideje nem mennek simán a dolgok. Nagyon szeretném, ha végre egyenesbe jönnének. Normális életet szeretnék élni, már amennyire lehetséges ez vámpírként – sóhajtott a lány. 

- Fogsz is Caroline. Most fogunk elsimítani valamit. Ez egy lépés ahhoz, hogy a dolgok rendeződjenek. 

- Legyen igazad! 

- Hogy sikerült a barátnőid kibékítése? – kérdezte Klaus. 

- Drámaira. Bonnie először nem akarta látni Elenát, majd nekiállt kiabálni velem. Elena meg csak állt, mint egy rakás szerencsétlenség az előszobában. Végül odament Bonnie-hoz és megölelte, aki végül visszaölelt, és sírva borultak egymás nyakába. 

- Nem furcsállották, hogy eljössz? 

- Mondtam nekik, hogy most inkább magukra hagyom őket, de azt sem tudom észrevették e, hogy leléptem. 

- Látod szerelmem? Ez is rendeződött. Időt kell adni a dolgoknak, én mondtam neked. 

- Tudom, tudom, az idő mindent megold. 

Klaus egy bátorító mosolyt küldött a lány felé. Caroline a hibridet nézte elgondolkozva. El sem hitte, hogy egy autóban ülnek, és a férfi éppen valami jót készül tenni, csak mert ő megkérte rá. Hogyan lehet egyszer szörnyeteg, egyszer meg ilyen kedves és megértő, na meg persze ilyen dögös. Értetlenkedve rázta meg a fejét. 

Klaus észrevette és megkérdezte: 

- Mi volt ez a fejrázás? Min gondolkodsz? 

- Rajtad – vágta rá habozás nélkül a lány. 

- Érdekes. Mit gondolsz rólam? 

- Nem értelek. Végig gonosz voltál, most meg segítesz, és biztató szavakat mondasz, mint egy normális ember. Ez nagyon szélsőséges.. 

- Valóban? – nevetett fel Klaus. – Tehát annyira gonosznak gondolsz, hogy el sem tudod képzelni, hogy legyen bennem bármi normális, vagy, hogy lehet bennem jó érzés? 

- Nem tudom, mit gondoljak – mondta őszintén Caroline. 

- Ezer éve élek, sok minden befolyásolta a viselkedésemet, de leginkább a Mikael előli menekülés. 

- Mesélsz magadról? 

- Ezer év hosszú idő, ez egy nagyon hosszú mese lenne, rengeteg jó és rossz emléket idézne, nem biztos, hogy most kellene erről beszélni. 

- Egyszer majd mesélsz róla? 

- Ha tényleg érdekel téged, akkor igen, de ne várj tündérmesét – mondta a férfi. 

 Caroline, most nagyon is emberinek látta Klaust. 

- Ezzel tisztában vagyok – mondta végül, egy futó mosollyal az arcán. 

- A te meséd rövidebb – nézett a férfi a lányra. 

- Helyes megállapítás – nevetett fel Caroline. – El sem hiszem, hogy akár ezer év múlva is létezhetek. 

- Nézz rám és a testvéreimre. Ezer év után is egész jól tartjuk magunkat nem igaz? 

- Kétségtelenül, de ti az Ősök vagytok, benneteket nem lehet megölni, vagy ha mégis, azt csak valami bonyolult boszi módszerrel lehet végrehajtani. Velem viszont több hétköznapi dolog is végezhet, kezdve egy karóval. 

- Sosem hagynám, hogy bántsanak – nézett komolyan Klaus a lányra. Belesajdult a lelke arra a gondolatra, hogy elveszítheti a lányt. 

Caroline egy kedves mosollyal köszönte meg a törődő szavakat. 

- Borzasztó belegondolni, hogy 60 vagy 70 év múlva nem fognak létezni a legjobb barátaim. Nem marad nekem más, mint a két Salvatore testvér, és Tyler, már ha látom még valaha - mondta a lány.

Klaus arcán átsuhant egy árnyék, és érezte, hogy felmorog benne a zöldszemű szörnyeteg, Tyler neve hallatán. A mellkasát majd szétrobbantotta a hirtelen jött féltékenység, de muszáj volt uralkodnia magán. Nem volt övé a lány, most is vékony jégen táncol nála, és ha bármit tenne Tylerrel, akkor végképp elveszítené. 

- Mi van velem? Én is itt vagyok neked, nem igaz? – kérdezte végül. 

- Damon és Stefan sosem fog kedvelni téged. Túl sokat ártottál nekik, és jelenleg elképzelni sem tudom, hogy te és én huzamosabb ideig tartsuk a kapcsolatot – mondta Caroline, és szomorú lett ettől a gondolattól. – Élnünk kell az életünket. Nekem majd jut egy patetikus Stefan, és egy szarkasztikus Damon. Tyler pedig valószínűleg a te hű szolgád marad – nézett a férfira a lány. 

- Nem kell, hogy velük legyél. Gyere velem Caroline. Idővel mindnyájunknak el kell hagynia a várost, ilyen a vámpírlét, mindenhol csak pár évet, esetleg egy évtizedet élhetsz úgy, hogy ne tűnjön fel, nem öregszel. 

- Miért vetted meg azt a villát, ha tudtad, hogy úgysem leszel itt örökké? 

- Több helyen is van házam, leginkább szeszélyből, befektetésből vettem meg őket, de sosem teremtettem igazi otthont belőlük. A családomnak itt akartam otthont teremteni, ahol egykor emberként éltem velük. Ezer évbe telt. 

- Lenyűgöző mennyire ragaszkodsz a családodhoz. 

- Gyere velem Caroline – kérte újra Klaus, miközben finoman megérintette a lány kezét.  -Beutazzuk a világot, megmutathatom neked a legcsodálatosabb helyeket a Földön. 

- Ne Klaus, ne is kezdj bele – nézett a férfira kérlelő szemekkel Caroline. 

- Engedd, hogy megismerjük egymást, mielőtt végleg nemet mondasz. Adj esélyt nekem. 

- Meggondolod, hogy elengedd Tylert? 

- Caroline... – kezdte a férfi, és lapos pillantást vetett a lányra. 

- Csak azt kértem, hogy gondold meg – vágott közbe a vámpír. – Egyébként, nem is tudom hogyan gondolhattad, hogy elmennék veled úgy, hogy a kis ölebeid, köztük Tyler is ott lenne – húzta össze szemét a lány. 

- Nagyon sokat jelent neked ez a Tyler gyerek, nem igaz? – kérdezte Klaus éllel a hangjában, amit Caroline nem tudott nem észrevenni. 

- Bántani akarod őt? – kérdezte ijedten. 

- Nem, és ezzel már a válaszoltál is a kérdésemre – vált zárkózottá Klaus arca. 

- Nagyon sok mindenen mentünk keresztül Tylerrel. 

- Hol van most? Gondolom szívesebben lennél vele, mint velem – Klaus érezte, hogy tolakodik elő újra a féltékenysége. 

- Azt gondolnám, hogy te tudod hol van, végül is te vagy az, akihez kötődik. 

- Olyan ügyekkel foglalkoztam, amikhez nem kellettek hibridek. Nem beszéltem vele, régóta. Bár te azt feltételezed, hogy a rabszolgám, de ez nem egészen így van. 

- Én azt feltételezem, hogy mindig tudni akarod, hol császkálnak a teremtményeid – válaszolt pimaszul a lány. – Javasolnék egy egyen pólót is, amit mindegyiknek kötelező lenne hordani, és rá lenne nyomtatva, hogy „Team Klaus”.

 - Újra pimasz vagy – állapította meg Klaus. - Egyébként megérkeztünk a boszi házához.

Jamie kocsija már ott állt a felhajtón. Klaus megállt és kiszálltak a kocsiból. Az ajtóhoz mentek és Caroline bekopogott. Jamie nyitott ajtót, meglepődött arccal nézve a lányra és annak kísérőjére. 

- Hello Jamie! Aggódtam miattatok, így eljöttem megnézni minden rendben van e – mondta csicsergő hangon Caroline, amitől Klausnak mosoly gyúlt az arcára. 

- Még csak most jöttünk el tőletek – nézett értetlenül a fiú. 

- Hogy van Abby? – kérdezte még mindig csicsergősen a lány. 

- Pihen. 

- Bemehetnénk, hogy megnézzem őt? – kérdezte Caroline ártatlanul. 

Jamie gyanakodva nézte őket, főleg Klaust. 

- Nem igazán ismerlek – mondta a fiú, és be akarta csukni az ajtót. 

Caroline egyik kezével megtámasztotta azt. 

- Ne csináld Jamie, Bonnie halálra aggódja magát az anyja miatt, hogy nem tudja majd kontrollálni magát és ártani fog neked, vagy másnak. Ne utasítsd el a segítségemet. 

- Rendben. Te bejöhetsz, de ő nem – mondta egy kis idő elteltével a fiú és a hibrid felé mutatott. 

Klaus csak mosolygott, mert tudta mi következik. A lány belépett a házba, majd Jamie szemébe nézve lassan azt mondta: 

- Ő egy barátom odakint, aki szintén nektek akar segíteni, hívd be légyszíves. 

- Bejönnél? – nézett üveges szemekkel a fiú a férfira, mire az egy szempillantás alatt a házba lépett.

- Mutasd meg, hol van Abby – folytatta a lány, és miután az engedelmesen megmutatta a szobát, Caroline egy mosolyt vetett a hibridre. – Tiéd a terep. 

Klaus eltűnt a szobában, a vámpír leültette a még mindig zavarodott fiút a konyhaasztalhoz, és leült vele szembe. 

- Most várunk egy keveset – mondta neki aprókat bólogatva. 

Kicsit kínos volt a csend, de nem igazán ismerte a fiút, és nem tudta mit is mondhatna neki. Szerencsére Klaus elég hamar végzett. 

- Működött? – kérdezte a lány. 

- Úgy tűnik igen. Nem fog emberekből inni, csak tasakból, vagy végszükség esetén állatokból. Bonnie iránti bűntudatát is csillapítottam egy kicsit. 

- Erre nem kértelek. 

- Nem akartam félmunkát végezni. Nem tudom, hogy a boszi barátnőd meg akarja e majd látogatni az anyját, de ha igen,úgy mindkettőjüknek kellemesebb lesz így a találkozás. 

- Kedves volt tőled, köszönöm. 

- Most mond, hogy nem vagyok nagylelkű – nézett vicces arcot vágva Klaus, Caroline pedig mosolyogva forgatta a szemét. 

- Menjünk, még haza is kell érni – állt fel a vámpír, és Jamie felé fordult. 

- Mióta hazajöttetek nem járt itt senki. Nem emlékszel sem rám, sem pedig rá – mutatott fejével Klaus felé a lány. Jamie álomkórosan nézett Klausra. – Holnaptól mindennap verbénát iszol – folytatta Caroline, majd a fiú beleegyező bólintása után intett a hibridnek. 

Pár perccel később már az országúton tartottak vissza Mystic Falls-ba. A lány mosolyogva nézte a férfit. Gyönyörködött szőke hajában, az arcában, cseresznye piros szájában. Nyugodtnak és kiegyensúlyozottnak érezte magát. Rég volt már ennyire könnyű a lelke. Klaus oldalra pillantott és a lányra mosolygott. 

- Fáradt vagy? – kérdezte a férfi. 

- Kicsit az vagyok – vallotta be a lány. – Hosszú nap volt, de eredményes. 

- Két legyet ütöttél egy csapásra. A barátnőid újra egymásra találtak, és Bonnie anyja miatt sem kell aggódnod. 

- Igen, két fontos dolog megoldódott. Nem is tudom mikor volt utoljára ilyen jó napom. 

- Csak azért volt jó, mert helyre jött pár dolog, vagy egy kicsit hozzátett a személyes varázsom is? – kérdezte kajánul Klaus.

Caroline nem válaszolt csak felnevetett. Rátapintott a hibrid a lényegre. Ahhoz, hogy ez a nap ilyen legyen, kellett a férfi is, és nem csak azért, hogy megigézze Abby-t. 

- Nos?   – sürgette a választ a férfi.

- A személyes varázsod is kellett hozzá – bólogatott Caroline. 

- Mertem remélni – vigyorgott Klaus. – Én is jól éreztem magam. 

- Mertem remélni – szajkózta Caroline nevetve, és Klaus vele nevetett. 

Egy darabig csendben utaztak, mindenki saját gondolatába mélyedve. A hibrid néha a lányra nézett, aki fejét az ablaknak döntve nézett kifelé. 

- Caroline? 

- Igen? 

- Velem vacsoráznál? 

- Ne kezdjük ezt elölről, kérlek szépen – rázta fejét a lány. 

- Egy vacsora, amiről senkinek nem kell tudnia. Tényleg szeretnélek jobban megismerni, és szeretném, ha te is megismernél. 

- Hol szeretnél vacsorázni? – kezdte beadni derekát a lány. 

- Mystic Falls egyértelműen nem az a hely ahol együtt mutatkozhatunk, a városon kívülre vinnélek.

- Honnan tudod, hogy szeretnék veled bárhol is együtt mutatkozni? – kérdezte Caroline, de a hangjában vidámság bujkált. 

Klaus ránézett a lányra elővillantva legbájosabb mosolyát. 

- Ugyan kérlek, ki ne szeretne velem mutatkozni? 

- Beképzelt vagy! – grimaszolt Caroline. 

- Te pedig pimasz – kontrázott Klaus visszagrimaszolva, és újra kitört belőlük a nevetés. 

- Szóval hercegnőm? Eljönnél velem? 

- Nem tudom, tényleg nem tudom, hogy ez jó ötlet e. Azt sem tudom, mit mondanék a többieknek.

- Ti mindig beszámoltok egymásnak mindenről? Nem mehetsz el anélkül, hogy ne kelljen megmondani hova mész? Beteges a kötődés köztetek – prüszkölte Klaus. 

- Óvjuk egymás életét. Ha tudod hol a másik, meddig van távol, és nem ér vissza a megbeszélt időben, vagy nem veszi fel a telefont, van kiinduló pontod. Mióta feltűnően sokan akarnak megölni, megkínozni bennünket, biztonságosabb így. 

- Kizártnak tartom, hogy Damon elmondja nektek mikor hova megy! 

- Jó meglátás! A kék szemű ördög sosem teszi meg, de elvárja, hogy más megtegye. 

- Jellemző rá. Mi lenne, ha te is követnéd a példáját, vagy hazudnál valamit? 

- Abból mostanában sportot űzök. 

- Gyakorlat teszi a mestert – nézett nevető szemekkel a hibrid. 

- Nem tudom Klaus. 

- Rendben, nem erőszakoskodom, gondold át. Péntek este szeretnélek elvinni. Tehát két napod van a válaszadásra – zárta le a témát a férfi és újra az útra koncentrált. 

Caroline újra az ablaknak billentette fejét, de úgy, hogy közben a férfit nézte. Ezer érzés kavargott benne, nem tudta mihez kezdjen. A szíve azt súgta menj, de az esze még megálljt parancsolt. Jól érezte a múltkor, hogy kicsúszhatnak a kezei közül a dolgok, talán épp most kezdenek… 

Klaus csak arra gondolt, hogy elvigye a lányt egy nyugodt helyre, ahol nem kell bujkálniuk, nem ismeri őket senki, és minden figyelmüket csak egymásnak szentelhetik. Már a gondolatától is rosszul volt, hogy esetleg nemet mond majd neki a szőke szépség. 

Csendben tették meg a hátralévő utat, a vámpír kocsijáig. 

- Jó éjszakát Klaus! – köszönt el Caroline, és elkezdett kikászálódni a kocsiból. 

Klaus fürgébb volt, kiszállt és egy pillanat múlva már nyitotta is a lány oldalán lévő ajtót. A szöszke abban a pillanatban tette ugyanezt a mozdulatot, ami ahhoz vezetett, hogy majdnem kiesett a kocsiból, de Klaus elkapta, és magához húzta. Caroline érezte, hogy rögtön meggyullad a teste a másik közelségétől. Klaus lassan közeledett a lány szája felé. 

- Nem tehetem – suttogta a lány. 

- Bármit megtehetsz – lehelte vissza Klaus, és a lány szájára tapasztotta sajátját. 

Finoman nekinyomta a lányt a kocsi oldalának, teljes testével eltakarva őt. Caroline átölelte a férfi nyakát és beletúrva annak rövid hajába, viszonozta a csókot. Klaus a nyakát célozta meg, és lány szinte elfelejtett levegőt venni a kéjtől, amit a férfi érintése okozott neki. Megfogta a férfi fejét és felemelte, hogy újra csókban forrhassanak össze. A vámpír érezte a csípőjénél a hibrid reakcióját. Már nem érzékelték a külvilágot, csak a másik csókját, egymás testének reagálását. Olyan vadul és szenvedélyesen csókolóztak, és ölelkeztek, mint amilyenek ők maguk is voltak természetükből fakadóan. 

- Jó estét Klaus! Caroline? – szakította félbe a kibontakozó nászt egy szemtelen hang. 

A lány és a férfi szétrebbentek, és ziláltan néztek a hang irányába. 

- Kol – mondta Klaus rekedten. – Mit keresel itt? 

- Unatkozom, gondoltam körbejárok, megnézem mi változott itt ezer év alatt. Talán megzavartam valamit? – kérdezte Kol, miközben gátlástalanul mérte végig Caroline-t. 

A lány meztelennek érezte magát, és zavartan rendezgette haját. 

- Már éppen indulni akartam – nyögte ki végül, majd egy pillantást vetve Klausra a kocsijához sietett. 

- Caroline! Várj! – szólt utána a hibrid, és öccsére gyilkos pillantást vetve a lány után ment. 

- Ne feledd a vacsorát. Várom a válaszodat – mondta csendesen, majd a lányhoz hajolt, és gyengéden végighúzta száját a másikén, éppen csak megérintve azt. 

Caroline zaklatottan szállt be az autójába, és egy búcsúpillantást vetve a hibridre, elhajtott. 

Klaus a lány után nézett, majd lassan és fenyegetően az öccse felé sétált. Kol zavartalanul nézte közeledő bátyját. 

- Mi volt ez? – kérdezte Klaus dühösen. 

- Ugyan már bátyám. Régen is mindig ezt csináltuk, és utána jót nevettünk a lány zavarán, sőt még a vérét is megittuk, az utolsó cseppig – csettintett nyelvével az ifjabb Mikaelson. 

- Kol, már mondtam neked, hogy viselkedj. Azt is mondtam, hogy ne merészelj Caroline-ról így beszélni. Ő más, mint a többi. 

- Ugyan Nik, csak nem akarsz elköteleződni egy nő mellett? – nézett kételkedéssel a szemében Kol.

Klaus nem válaszolt. Még neki is furcsa volt ez a helyzet. 

- Szállj be a kocsiba – parancsolt öccsére a hibrid. Kol feltette a kezét, és teljesített bátyja akaratát. - Mit kerestél itt? – kérdezte Klaus, az útra koncentrálva. 

- Amint azt már mondtam… - kezdte az Ősi vámpír. 

- Az igazat akarom hallani – vágott közbe cseppet sem szeretetteljes hangon Klaus. 

- Végig akartam járni a barlangrendszer felszínét, tudod a kis problémánk miatt. Aztán megláttam Caroline kocsiját és vártam, hátha összefutok vele. Ennél többet kaptam – vigyorgott Kol. 

- Undorító vagy – nézett testvére megvetően Klaus. – Mit akartál tőle? 

- Semmi különöset, csak kíváncsi voltam a testvérem új szerzeményére – mondta faarccal a vámpír. 

- Ne merészelj a közelébe menni, mert esküszöm… - kezdte Klaus. 

- Talán megint tőrt szúrsz a szívembe? – vágott közbe Kol. – Ne felejtsd el Niklaus, hogy akkor nem csak én esem össze holtan, hanem rajtad kívül minden testvéred - nézett a hibridre. 

- Ez a te szerencséd – nézett rá lesajnálóan Klaus. 

- Nik, miért vagy ilyen? Régen olyan jókat szórakoztunk együtt. Megváltoztál, és Becca is. Mióta anyánk lenyomta a „gonosz szörnyetegek vagytok” beszédét, Elijah még erkölcsösebb lett. 

- Mindnyájan változunk, neked sem ártana. 

- Nekem csak szórakozásra van szükségem. 

- Azt követően, hogy megtaláltuk a fehér tölgyet, és elpusztítottuk, annyit szórakozhatsz, amennyit csak akarsz Kol. De addig, próbálj normálisan viselkedni és a feladatra koncentrálni. 

- Éppen azt tettem. 

- Éppen, hogy nem tetted, mert leálltál Caroline-t várni. 

- Azért egy kicsit körbejártam. Holnap pedig le is megyek. Velem jössz? Nézzük meg, hol lenne érdemes rombolni a bosziknak, hogy semmilyen módon ne lehessen lejutni. 

- Rendben van, veled megyek. Elijah talált valamit Elenáéknál? 

- Semmit nem talált, és szerintem Elijah kezd beleesni a hasonmásba. 

 - Miből gondolod? 

- Nem is tudom, ahányszor kiejti a nevét, olyan…olyan szertartásosan teszi. 

- Mindig így beszél – válaszolta Klaus, bár tudta, hogy öccsének jók a meglátásai. 

- Nem, nem pont így. Úgy ejti ki a nevét, mintha valami szent dolog lenne. Mi van ezzel a várossal? Te is és Elijah is szerelembe estek? Persze most legalább nem ugyanaz a személy a kiszemelt. 

- Nem vagyok szerelmes Kol. 

- Maximum nem vallod be magamnak testvérem, de Elijah esete kissé ijesztő. Tatia-ba is szerelmes volt, Katerinába is belezúgott, és most Elenába is? 

- Csak a külső ugyanaz Kol. Elena más, mint Tatia vagy Katerina. Ők mindketten önzőek voltak. Elenában is van egy kis természetes önzés, de nagy benne az együttérzés a ragaszkodás, a család iránti szeretet, és Elijah szemében ezek hatalmas erények. Egyébként Elijah-ra nem illik az a szó, hogy belezúgott. 

- Akkor is furcsa – vonta meg a vállát Kol. – És te Nik? Te mit látsz a szösziben? 

- Semmi közöd hozzá – ütötte vállon testvérét tréfásan Niklaus, és befordult a garázsba.

Chapter 4

Íme a 4. fejezet. Ez most nem olyan hosszú mint az előző, de holnap hozom az 5. fejezetet is.

Jó szórakozást kívánok hozzá!

Egy újabb kérés

Másnap délután Caroline fáradtan állt a Grill mosdójában. Az utolsó óra előtt lelépett a suliból. Kénytelen volt, nagyon szerette Elenát, de ma már az agyára ment. Elena egész nap Alaric hollétét találgatta, és amikor éppen nem erről beszélt, akkor azzal nyaggatta, hogy szeretne Bonnie-val beszélni, és menjenek együtt haza. Caroline fel is hívta emiatt Bonnie-t, aki továbbra sem akart Elenával beszélni. Anyjával akarta tölteni az idejét, mielőtt a nő immáron vámpírként elhagyja a várost. Ez kapóra jött Caroline-nak, tekintettel Klaussal való találkájára. Ránézett az órájára, majd a tükörbe. Gyorsan megigazította sminkjét, majd kisétált a kocsijához. Éhes volt, és nem sima ételre éhezett, hanem arra, ami élteti őt. Amikor az erdőhöz ért megállt, és a kocsi csomagtartójából kivett egy tasak vért. Vetett egy pillantást maga mögé – biztos, ami biztos alapon –, majd felhajtotta a vért és visszaszállva a kocsiba, meg sem állt a megbeszélt helyig. Klaus nagy fekete terepjárója már ott állt, de a lány sehol nem látta a férfit. Leállította a kocsit és óvatosan körülkémlelve kiszállt. Ebben a pillanatban termett előtte a hibrid. Caroline ugrott egyet ijedtében. 

- Jézusom! Muszáj ezt csinálnod?! – mondta ingerülten a lány. – Halálra rémítesz! 

- Halálra? Tényleg? – kérdezte Klaus vigyorra húzva a száját. 

Caroline-nak most esett le mit is mondott az előbb. 

- Egy halottat elég nehéz halálra rémíteni, nem igaz?

- Ahogy mondod, kedvesem – vigyorgott még mindig a férfi. – Hoztam neked valamit. – nyújtotta előre kezét Klaus. 

A szokásos kék díszdoboz volt, átkötve szalaggal. 

- Már megint valami ékszer, vagy rajz? – nézett megrovó pillantással Caroline.

- Bontsd ki, meglátod – nézte a hibrid a lányt. 

A vámpír, kelletlenül vette át a dobozt, és nyitotta ki azt. Egy összetekert papír volt benne. A lány forgatta a szemét, nemtetszését fejezve ki, az újabb nyilvánvaló rajz miatt. Amikor szétnyitotta a lapot elkerekedett a szeme. Ő volt rajta, mégpedig összefont karokkal, kissé dühös arcot vágva, a tegnapi öltözékében. 

- Mondtam, hogy aranyos vagy amikor felhúzod magad. Muszáj volt megörökítenem – vigyorgott Klaus. 

- Ez tényleg aranyos – mondta mosolyogva Caroline, és tényleg úgy is gondolta. Humoros, és mégis kedves rajz volt. 

- Szóval, így nézek ki dühösen – nézte tovább a képet, miközben megpróbálta leutánozni az arcot, amit akkor vágott. Kitört belőle a nevetés, Klaus pedig vele nevetett. Jól esett nevetni, az utóbbi időben annyira nyomasztó volt minden. Felszabadultnak érezte magát. 

- Ezt a képet nagyon szívesen elfogadom. Már régen nem volt részem vidámságban. Köszönöm – nézett Caroline némi hálával a tekintetében Klausra. 

- Nem gondoltam, hogy ilyen sikert aratok. Tényleg nagyon régen lehettél már jókedvű, ha egy ilyen kis semmiség is ennyire feldob – döbbent meg a férfi, majd csendesen hozzátette– Bármit megtennék, csak hogy boldognak lássalak. 

- Ne mondd ezt. Mindketten tudjuk, hogy nem tennél meg mindent – mondta Caroline, értve ezt a bálon történt összezörrenésükre Tyler miatt. Tyler…A fiú most nagyon távolinak tűnt számára. 

- Kérni szeretnék tőled még valamit -  nézett a férfira.

- Egy napirend előtti felszólalást engedj meg nekem szépségem. A tegnapi telefonodat nem értem. Nem járt nálunk az idegesítő vámpír haverod. 

- Azt hittem, hogy hozzátok tart, de ma beszéltem Stefannal, aki elmondta, hogy csak reggel került elő Damon iszonyat részegen, és véresen. Úgy tűnik tivornyázott egyet – csóválta rosszallóan a fejét a vámpír. 

- Te az erdőben való szaladgálással vezeted le a feszültséget, míg Damon kicsit agresszívebben. Én nem ítélem el. 

- Ezt mindjárt gondoltam – nézett lesújtóan a hibridre. 

- Ugyan Caroline, még sosem öltél? – szűkítette össze szemét Klaus. 

- Egyszer nem sokkal miután átváltoztam, és még nem igazán tudtam kezelni a helyzetet, és még kétszer, de akkor a barátaimat védtem. Kedvtelésből sosem. Kontrollálom magam – mondta fejét felvetve, és némi éllel a hangjában a szöszke vámpír. 

- Értettem a célzást – mondta Klaus és lágyan felnevetett. 

- Akkor beszélhetnénk a kérésemről? – váltott témát Caroline. Ma reggel befészkelte magát egy gondolat a fejébe, és remélte, hogy Klaus segít neki azt kivitelezni. 

- Hallgatlak.

- Bonnie anyja ma elhagyja a várost a fogadott fiával, vagy kije neki Jamie. Még nem járt emberek között vámpírként, és nem akarom, hogy bármi rossz történjen, hogy Bonnie azért is aggódjon, hogy kit öl meg az anyja. 

- És? – vonta fel szemöldökét Klaus. 

- Megtennéd, hogy megigézed, amikor hazaértek? 

- Azt szeretnéd, hogy ne igyon embervért? 

- Nem, csak azt, hogy ezt tasakból tegye, ne pedig közvetlenül emberből. Ne bántson embereket. Meg tudod ezt csinálni? 

- Valószínűleg igen. De miért tenném? Tegyek jót Bonnie-val, aki holtan akart látni engem? 

- Ezt hívják nagylelkűségnek Klaus – nézett rá a lány. 

A hibrid nem válaszolt, csak merően nézte a lányt. 

- Ha számítok neked egy kicsit is, akkor tudnod kell, hogy nekem a barátaim jelentenek mindent – mondta Caroline. 

- Ne élj vissza azzal, hogy kedvellek – szólalt meg figyelmeztető hangon Klaus. 

- Nem célom az, hogy ezzel visszaéljek. Van egy olyan adottságod, amit most jóra használhatsz. 

- Elképesztően nagy szíved van – állapította meg a férfi. 

- Kár, hogy már nem dobog – mondta szarkasztikusan a szöszke. 

- Velem jössz? – kérdezte a hibrid, még mindig a lányt fixírozva. 

- Nem tehetem. Bonnie nagyon ki lesz borulva, miután elmegy az anyja, ott kell lennem mellette – mondta Caroline, pedig arra gondolt, hogy szívesen elmenne. Bűntudatának már csak töredéke volt meg, a hibridhez való vonzódása miatt. Az utóbbi pár napban Klaus mellett érezte magát a legjobban. 

- Kérd meg Matt-et, te pedig gyere velem. Ha velem jössz, megcsinálom. 

- Zsarolsz engem? 

- Matt rendes gyereknek tűnik. Unalmas, de rendes. Még a húgomnak is bejött a kedvessége. Ez pedig nem zsarolás, hanem vedd a tegnapi kérésed árának. 

- Damon nem is ment el hozzátok! – kiáltott fel a lány. 

- De ha mégis eljött volna, nem bántottam volna, ahogyan azt megígértem neked. 

- Te pedig azt ígérted nekem, hogy nem kell olyat tennem, amit nem szeretnék. 

- Ne mondd, hogy nem szeretnél velem jönni drágám – nézett kihívóan a hibrid. 

- Nem szeretnék – hazudta a lány. 

Klaus magabiztosan állta a lány tekintetét. Érezte, hogy ha csak egy kicsit is, de megtört közöttük a jég. Ki akarta használni ezt, és addig ütni a vasat, amíg meleg. Jóleső érzések járták át, és ez tetszett neki, már nagyon régen érzett ilyet, és már jó ideje letett arról, hogy valaha is fog. Túlzottan a terveire koncentrált, amik nem engedhették meg neki az ilyenfajta érzéseket, mert legyengítették volna őt. Most mégis furcsán erősnek érezte magát. 

- Nos, drágám? – törte meg a csendet a férfi. 

- Legyen. Veled megyek. De akkor most elmegyek haza, és megnézem, hogy állnak a dolgok, majd üzenek, amikor indulni tudunk. Azt hiszem Elenának szólok, hogy jöjjön át. A barátnője mellett kell lennie, így helyes – mondta önmagának bólogatva a lány. 

- Neked pedig lesz okod lelépni, hogy a lányok lelkizzenek egymással – vigyorgott a férfi. 

- Csúfos igazságot mondtál – forgatta a szemeit Caroline. – Hol találkozzunk? 

- Hmm…Mivel ez egy titkos küldetés, és nem akarod a barátaidat elveszíteni miattam, valami nem túl feltűnő helyen kellene, hogy felvegyelek. 

- Nagyon megköszönném, ha nem a főtéren szeretnél találkozni – replikázott Caroline. 

- Találkozzunk itt. Szinte senki nem jár erre, így a kocsidat is itt hagyhatod. 

- Akkor majd jelentkezem – ült be a lány a kocsijába. 

Klaus mosolyogva biccentett. Ez a napja is jól alakul. Elena nem lesz otthon, így Elijah könnyedén szét fog tudni nézni. Rebekah és Kol tegnap bejutott a Salvatore házba. Szerencsére Stefan éppen akkor tartott nyuszi vadászatot, és Caroline telefonjának köszönhetően megtudta, hogy Damon sincs a panzióban. A másik nagy szerencse, hogy nem találtak semmit. Feldobódva ült be kocsijába. Amikor hazaért, örömmel látta, hogy Elijah is otthon van. Éppen az ebédlőben ültek testvérei és a töri tanár lakásából elhozott képeket nézegették. 

- Jó hírem van Elijah! Elena ma este nem lesz otthon – ült le melléjük. 

- Biztos vagy benne? – nézett testvérére Elijah.

- Teljesen. Biztos forrásból tudom. 

- Kitől? Csak nem a csípős nyelvű, cukorfalat szöszitől? – nézett kihívóan Kol a bátyjára. 

- Már mondtam, hogy ne merj így beszélni róla – válaszolt ingerülten Klaus. 

- Szívesen megismerném őt közelebbről is – húzta tovább fivérét Kol. 

- Jobb lenne, ha leállítanád magad Kol, mielőtt kitörik a nyakad – szállt be Rebekah is. – Tegnap összefutottam vele a Grillben, idegesítő kis görcs volt, de Nikre való tekintettel nem tettem semmit. 

- Rebekah nézz már magadba. Ezer éve idegesítőnek tartasz minden nőnemű és a legtöbb hímnemű lényt. Nem gondoltál arra, hogy inkább te vagy idegesítő? – dobta vissza a labdát, gúnyosan vigyorogva Kol. 

- Fogd be a szád, te elmebeteg – hajította Kol felé az éppen kezében lévő képet a lány. 

- Mindketten idegesítőek és elmebetegek vagytok – zárta le a vitát Klaus. - Inkább a képekre koncentráljatok. 

- Elijah, sikerült elintézned, hogy keressék Esthert és Finn-t? – fordult testvére felé a hibrid. 

- Igen, megkerestem a legjobb kapcsolatomat, és ráállt az ügyre az embereivel. 

- Bízhatunk bennük? 

- Teljes mértékben. Jól végzik a dolgukat. Most már csak várnunk kell. 

- Remek. A képekkel hogy állunk? 

- Össze kell állítanunk a teljes történetet. Szerencsére Alaric alapos ember, jó pár képet felcímkézett, és be is vannak számozva. Ahogy teljes lesz a kép többet fogunk tudni – válaszolt Elijah. – Csodálkozom, hogy még nem fedezték fel a betörést. 

- Gondolom elsők között szerepelt a keresési listájukon a tanár lakása, és azóta nem érezték fontosnak, hogy visszamenjenek, de ami késik, nem múlik. Nem kérdés, hogy bennünket is elő fognak venni ha észreveszik, hogy eltűntek a felvételek. Mielőbb el kell hárítanunk ezt a fenyegetést – mondta Klaus. 

- Be kell jutnunk a barlangnak, abba a részébe, ahol a rajzok vannak, és valahogy eltüntetni azokat – nézett testvéreire Elijah. 

- Túl feltűnő lenne, ha a rajzok eltűnnének a barlang faláról – rázta fejét Niklaus. – A birtok a Lockwood-ok tulajdonában van. Rá kell venni Carolt, hogy valami módon lezárassa az egész barlangrendszert. Persze a legjobb az lenne, ha beomlana az egész, de legalábbis egy része, amibe beletartozna az a járat is. 

- Valóban az lenne a legcélszerűbb, ha járhatatlanná válna – értett egyet Elijah. 

- És ezt hogy fogjuk elérni? - kérdezte Kol. 

- Maximum egy földrengés okozna ekkora károkat, azt meg még mi sem tudunk csinálni. – kontrázott Rebekah. 

Elijah és Klaus egymásra néztek, majd egyszerre mondták. 

- Boszorkány. 

- Mi? Egy boszorkánynak sincs ekkora ereje – rázta meg a fejét Rebekah, és Kol egyetértően bólogatott. 

- Nem egy boszorkányra gondoltunk – mondta Elijah. – Legalább húsz talán huszonöt erős boszorkány ereje kellene. Ha összekapcsolják az erejüket, egy kisebb területen elő tudnak idézni földomlást. A Bennett lányba száz halott boszorkány ereje költözött, és véghez tudott volna vinni egy természeti katasztrófát. Ismerjük a területet, meg kell találnunk a gyenge pontjait, főként azon a részen, ahol a rajzok vannak. Ott, és még néhány másik helyen kellene, hogy végrehajtsák a varázslatot, utána már a fizika lépne működésbe, beomlasztva az egészet, de legalábbis jó részét. Nem lesz ember, aki helyreállítsa azt. 

- Egyszerűbb lenne berobbantani – mondta Kol. 

- Egy perc alatt rájönnének, hogy robbantás történt. Természetesnek kell hatnia, és ki alkalmasabb erre, mint a természet szolgálói – tárta szét kezét Elijah. 

- Honnan szedünk össze ennyi boszit, aki egyáltalán hajlandó lesz segíteni nekünk? Különben is elég feltűnő lenne ebben a kisvárosban ennyi ismeretlen alak – nézett kérdőn bátyjaira Becca. 

- Nem minden boszorkány tisztességes, és tudjuk jól, hogy elsősorban magukra gondolnak. Ráadásul vannak, akik kifejezetten a kedvünkben akarnak járni, mint ahogyan az a pár nappal ezelőtti kiruccanásunk alkalmával is kiderült. Azt pedig nem kell tudniuk, hogy mi ezzel a valódi célunk – felelte Klaus. 

- Hogy akartok titokban összeterelni ennyi boszorkányt? Magad mondtad Elijah, hogy túl gyorsan terjednek a hírek a természetfelettiek körében – kérdezett tovább a lány. 

- Ezer évig menekültünk, manipuláltunk. Ezt is meg fogjuk oldani – mondta Klaus. 

- Befejeztük mára? – nyújtózkodott egyet Kol. – Nik, nem ugrunk le a Grillbe? 

- Más programom van. Amúgy örülnék, ha nem keltenél feltűnést, és normálisan viselkednél. 

- Szöszi program? - húzta fel szemöldökét jelentőségteljesen Kol. 

 - Nem a te dolgod – vetette oda Klaus. 

- Nik, ne fektess túl sok energiát Caroline-ba. Nem éri meg. Ne feledd, hogy ott van neki Tyler – mondta Rebekah. 

- Nem a ti dolgotok mit csinálok, és kivel – mondta a hibrid. 

Ebben a pillanatban megrezgett telefonja. Lesújtó pillantást vetett két testvérére, majd megnézte a kapott üzenetet. Caroline írt neki, hogy fél óra múlva találkozzanak a megbeszélt helyen. 

- Elijah, tiszta a terep. Mehetsz Elena házába. Én elmentem, valószínűleg csak későn érek haza. Ti ketten pedig legyetek szívesek hasznosan tölteni az időtöket, mondjuk a képek összerendezésével – intézte szavait két kisebbik testvéréhez Klaus, majd elindult kifelé. 

Rebekah és Kol egyszerre grimaszoltak Klaus hátának. Elijah mosolygott rajtuk egyet, majd testvére után indult. A kocsi feljárón érte utol. 

- Klaus! 

- Igen, Elijah? 

- Gondolom igaza volt az öcsénknek, és Caroline-nal találkozol. 

- És? 

- Óvatosan Niklaus, nem bízhatsz meg benne. 

- Aggódsz, hogy elárulom neki a fehér tölgyet? 

- Aggódom, mert azt látom, hogy megérintett téged ez a lány, és tudjuk, mit tesz a szerelem az emberrel. 

- Nem vagyok szerelmes Caroline-ba – vetette oda Klaus. 

- Lehet, hogy még nem, de nem állsz messze tőle, ami nem lenne baj, ha nem lennénk ebben a helyzetben – mondta tényszerűen Elijah. 

- És te hogy állsz Elenával? – kérdezett vissza Klaus. – Ne aggódj testvérem. Nem akarok meghalni, tudom mi az érdekünk - szállt be autójába a hibrid. 

Elijah elgondolkozva nézett fivére után. Nem beszélt Elenával a történtek óta, csak azt a kis bocsánatkérő levelet hagyta, amikor még úgy volt, hogy elmegy a városból. Talán fel fogja keresni a lányt, de most még túl korainak tartotta a személyes találkozót, és különben is éppen betörni készült hozzá. Finoman megrázta fejét újabb helytelen, de ugyanakkor szükséges akciója miatt, majd eltűnt a sötétben.