Íme a második fejezet, amely még mindig az ominózus estén játszódik, és elég rövidke lett, de szerintem elég intenzív. Ígérem a következő fejezet ennél sokkal hosszabb lesz, és már holnap este felrakom. A fejezet egyébként 100% Klaroline, de tekintve a történteket, ne számítsatok nagy összeborulásra, annak még nincs itt az ideje. :)))) Jó szórakozást!
Mindenkinek nagyon köszönöm a komit örülök, hogy tetszik!
Megbocsátás?
Klaus céltalanul lődörgött a városban megpróbálva nem Caroline-ra, és az este eseményeire gondolni. Azt hitte, hogy végre letelepedhetnek, legalábbis egy hosszabb időt itt tölthetnek családként, és mindez itt történne, ahol emberként éltek. Mindez egyetlen este alatt hullott darabokra. Érezte, ahogy eluralkodik rajta a harag anyja és Finn iránt. Uralkodnia kell a haragján. Most sokkal fontosabb volt a fehér tölgyfa igencsak gyilkos problémáját megoldani. Tiszta fejre volt szüksége és számítónak kellett maradnia jelen helyzetben, hogy végig tudják vinni a teljes tervüket. De hogyan legyen tiszta a feje, ha belefészkelte magát ez gyönyörű, izgalmas szőke lány?! Nevetségesnek érezte magát, hogy így be lehetett csapni. El kellett ismernie a Salvatore testvérek elég jól tudják mozgatni a szálakat főként, ha Damon a ceremónia mester. Damon bárkit feláldoz Elenáért, akár saját magát is, nem foglalkozva a járulékos károkkal. Újra Caroline jutott eszébe. Damon gátlástalanul használta a lányt ellene függetlenül attól, hogy tudnia kellett, akár bántódása is eshet a szőke szépségnek. Erre gondolva egy kis szégyenérzet tolakodott a lelkébe. Nyilván nem terelte a róla alkotott képet jó irányba a lánynál, amikor megvádolta, és neki támadt. „El sem hiszem, hogy ennyire zavar mit gondol rólam” – motyogta az orra alatt. Gondolataiba mélyedve haladt tovább, és amikor felnézett Caroline-ék háza előtt találta magát. Egy darabig meredten bámulta az ajtót, majd bekopogott.
Amikor Caroline az ajtóhoz ért, ijedten látta meg Klaust. Félelem kúszott fel a torkán. Nyilván nem megköszönni jött az este történteket a hibrid.
- Jó estét Caroline! – köszönt be Klaus az ajtón keresztül egy rövid mosoly kíséretében.
- Meg akarsz ölni? – kérdezte összeszorult torokkal Caroline a zárt ajtón keresztül.
- Kétszer jöttem ide hozzád, és mindkétszer ez volt az első kérdésed. Bár el kell ismernem most jobb bőrben vagy, mint akkor voltál – mosolygott Klaus.
- Meg akarsz ölni? – kérdezte újra Caroline, és távolodni kezdett az ajtótól.
- Nem foglak bántani, és ha nem akarod, nem megyek be. Megtennéd, hogy kijössz hozzám? Szeretnék beszélni veled, de így kicsit úgy érzem, mintha az ajtóhoz beszélnék.
- De én nem szeretnék veled – válaszolta Caroline.
- Nem tartalak fel sokáig, és tudod, hogy nem adom fel – nézett rá Klaus egy mosollyal a szája szegletében.
Caroline nem értette, hogy mit akar még tőle az este történtek után a hibrid. Végül sóhajtott egyet, és még egyszer elutasította.
- Vannak nálam.
- Tudom, Bonnie és az anyukája. Szerintem itt hagyhatod őket egy időre.
- Ki az Caroline? – szólt ki Bonnie a szobából.
- Csak anyunak hoztak valamit – hazudta Caroline, és ránézve Klausra intett neki, hogy csend, és várjon. Nem akarta Bonnie-t idegesíteni, hogy éppen a megtestesült gonosszal beszélget. Közben Klaus mosolyogva utánozta a lányt.
- Ilyenkor? - kérdezett vissza Bonnie.
- Igen valami expressz szállító cég, nagyon sürgős a küldemény. Itt hagyhatlak Bonnie egy kis időre, elviszem anyunak a munkahelyére, ha már ilyen sürgős. Ha…ha anyukád felébredne a hűtőben van vér – mondta Caroline megállva a szoba ajtajánál, amelyben a boszi anyja csukott szemmel feküdt.
- Miért nem oda vitték? - nézett értetlenül Bonnie.
- Tudod milyenek ezek a szállító cégek – forgatta szemét Caroline. – Inkább átvettem, és majd én elszaladok vele.
- Jó menj csak, és vigyázz magadra – nézett fáradtan Bonnie Caroline-ra.
- Hazafelé hozok valamit enni neked – mondta kedvesen a lány, miközben mardosta a lelkiismerete a hazugsága miatt.
Bonnie fáradtan bólintott. Nem volt éhes, kimerült és összetört volt az este történtek miatt. Csak az anyjára tudott gondolni. Még csak most kezdték megismerni egymást. Igaza volt a Nagyinak, amikor azt mondta, hogy ne keveredjenek bele a vámpírok ügyeibe. Mérges volt Elenára is, hogy elrontotta a dolgokat, és magára is, amiért egyáltalán segített Stefannak a koporsókkal. Megfogta anyja kezét, és újra utat engedett könnyeinek.
Caroline felvette kabátját, és bízva abban, hogy Klaus betartja ígéretét kilépett az ajtón.
- Menjünk innen, Bonnie-nak azt mondtam… - kezdte Caroline, de Klaus közbeszólt.
- Hallottam. Menjünk. – engedett utat Caroline-nak.
- Utálom magam, hogy hazudtam neki, ráadásul pocsékul hazudok. – mondta inkább csak magának Caroline.
- Ez azért, így nem igaz. Engem is jól átvertél az este, elég szép teljesítmény volt, és nem gondolom, hogy utálnád magad miatta – nézett rá Klaus.
Caroline riadtan nézett Klausra, de Klaus csak mosolygott. Ez teljesen összezavarta. Klaust ismerve, őrjöngenie kellene, és hoznia a pszichopata formáját…Erre ő itt sétálgat vele és csak mosolyog?!
- Én… - kezdte Caroline, de Klaus közbevágott.
- Nem kell semmit mondanod. Ha az igazat akarod mondani, tudom, hogy nem egy csapatban játszunk. Ha meg hazudni akarsz, azt inkább ne tedd.
Egy darabig szótlanul mentek, majd Caroline Klausra nézett.
- Miről szeretnél beszélni velem? – kérdezte Caroline, még mindig kicsit ijedt hangon.
- Bocsánatot szeretnék kérni – állt meg Klaus, maga felé fordítva Caroline-t.
- Tessék? – nézett nagy szemekkel Caroline.
- Nem kellett volna úgy neked támadnom. Egy hölggyel – akit kedvelek – nem illett volna így viselkednem.
Caroline még mindig azt hitte rosszul hallotta a hibridet.
- Úgy tettem, mintha érdekelnél, mindezt azért, hogy sikerüljön anyád terve, és meghalj a testvéreiddel együtt… és te bocsánatot kérsz tőlem? – kérdezte hitetlenkedve Caroline.
- Elfogadod a bocsánatkérésemet?
- Elfogadom, de ne gondold, hogy ezzel minden rendben van közöttünk– mondta végül Caroline karját összefonva maga előtt. – Meg akartad ölni Bonnie-t. Fel akartál áldozni engem és Tyler-t, megölted Jenna-t, Elenát. Tyler-t egy idióta hozzád kötődő hibriddé változtattad. Meg akartad ölni Jeremy-t, Alaric-ot majdnem sikerült is. Stefant egy lelketlen gyilkossá változtattad. Ők mind a barátaim Klaus. Ezt sosem fogom megbocsájtani neked.
- Jeremy és Alaric, Stefannak köszönheti a történteket.
- Nem rajtad múlt, hogy mások még élnek, és ne egyszerűsítsd le a dolgokat, Stefanra fogva. – vékonyodott el a lány hangja. –Elenának már csak Jeremy és Alaric maradt, és te elvetted volna őket is tőle. Pont te, akinek olyan fontos a család – mondta könnyein keresztül Caroline. Maga sem tudta, miért pont most borul ki ennyire. – Megkaptad a válaszomat, most már hagyj békén – rogyott le egy közelben lévő padra.
Klaus leült a lány mellé. Kényelmetlen érzés tolakodott a mellkasába, talán megbánás, vagy más? Nem tudta meghatározni. Túl hosszú ideje nem engedett magának semmilyen érzést a dühön, haragon és az elutasításon kívül. Ezer évig ez határozta meg a létét, rétegről rétegre rakódott a lelkére, szinte minden más érzést kizárva abból. De most nem volt harag benne, csak azt érezte, hogy nem akarja így itt hagyni a lányt. Gyönyörű volt könnyekkel teli arca.
- Mit akarsz még tőlem? Ölj meg, vagy tűnj el – nézett Klausra a vámpír.
Klaus nem mozdult a lány mellől. Felemelte kezét, és óvatosan a szőke vámpír arcához érintette, letörölve a könnyeket.
- Ne érj hozzám – húzódott el Caroline. Klaus ölébe ejtette kezét, és csendben nézte a lányt.
- Talán sok dologban igazad van, de Mikael elől menekültem ezer évig… - kezdte a férfi, de a lány a szavába vágott.
- Szóval, az apáddal való őrült kapcsolatod, a megölésére való törekvésed és az előle való menekülésed a válasz mindenre? Nem számított ki hal meg, kit kínzol meg, hogy a céljaidat elérd?
- Nem kívánom, hogy megértsd.
- Ezen nincs mit megérteni, kegyetlen van. Ezek után azt várod, hogy kedveljelek? – vonta fel a szemöldökét Caroline.
- Szeretném, hogy megismerj.
- Köszönöm, az már meg volt.
- Szerinted, ennyi vagyok én?
- Igen, és a testvéreid sem különbek - döfött tovább szavaival a lány.
- Este, egy szemernyi érdeklődésed sem volt irányomba őszinte?
- Nem – vágta rá gyorsan Caroline, de tudta, hogy hazudik. Este volt egy pillanat, amikor felébredt benne az érdeklődés szikrája Klaus irányába, és tudta, hogy ez tiltott gyümölcs. Talán azért is beszélt ilyen hisztis liba módjára a férfival. A saját bimbózó érdeklődése ellen küzdött, és az volt a legegyszerűbb megoldás, ha támadta a férfit.
- Díjat érdemlő előadás volt. – mondta Klaus, miközben felállt a padról. – Azt kérted tőlem, most már ki tudja hányszor, hogy hagyjalak békén, így most megteszem. Ha összefutunk a városban, nem ígérem, hogy csak úgy elmegyek melletted, de nem foglak zaklatni, mert úgy tűnik minden közeledésemet annak vetted. Ne felejts el valami ennivalót vinni Bonnie-nak. Jó éjszakát! – villámgyors mozdulattal megfogta a lány kezét, egy puha csókot lehelt rá, és eltűnt az éjszakában.
Caroline lehunyt szemmel ült a padon. A férfi csókja szinte égette kézfejét. Mit gondolhat róla a hibrid?! Megrázta a fejét. Nem számít mit gondol, nem érdekelheti a férfi egy fikarcnyit sem. Nem lenne helyes. Sóhajtott egy mélyet majd elindult, hogy Bonnie-nak vigyen valamit enni.
