Ez a rész három helyszínen játszódik, egy időben.
Jó szórakozást hozzá!!!
Tizenöt meg tíz, az nem harmincöt
Az Ősök haditerve egyszerű volt. Elhitetni, hogy a koporsók különböző helyeken vannak, és Stefan az Ősök tervének megfelelően pontos útmutatást adott Antonnak. Az egyik hely a barlangrendszernek az a része volt, ahová fel volt vésve a történetük és vámpír nem léphetett be, a másik a verbénával teli kút. Stratégiailag kiváló területeket választottak. Ember nem járt arra, így nem keltettek feltűnést, ugyanakkor csapdába sétáltatták Antonékat. A volt boszorkány és társai nem tudták, hogy a kútban verbéna van, és mivel fiatal vámpírokról volt szó, feltehetően nem ismerték a növényt és annak rájuk gyakorolt hatását. Stefan azt az információt megosztotta Antonékkal, hogy a barlang azon részébe, ahol Esther koporsója van, nem léphet be vámpír. A Stefan által adott hamis információk alapján Elijah, Rebekah és Klaus akik barlangban voltak négy hibrid társaságában, biztosak voltak benne, hogy Anton a négy boszorkánnyal és néhány vámpírral ide fog jönni. Kol másik négy hibriddel a kútnál volt. Összesen tizenketten voltak harmincegy vámpírra és négy boszorkányra, de az Ősök sérthetetlenek voltak és a hibridek is nehezebben megölhetők, mint egy „sima” vámpír. Tiszta és gyors munkát akartak. A barlangrendszert teljesen feltérképezték, és remek helyeket találtak a barlang vájatához közel. A vágat közepére Estherével megegyező koporsó került.
Csendben álltak a sötétben az Ősök és a hibridek megnyúlt fogakkal és sárga illetve vörös szemekkel. A három Ős – akik háromszöget alkotva álltak a beugrókban – néha összenézett és agyaraikat megvillantva összemosolyogtak. Rég volt már részük ilyen jó mókában. Élvezettel gondoltak arra, hogy lecsapnak pár fejet, és kitépnek pár szívet. Mindegyiküknél volt pár igen élesre hegyezett karó is, amit a boszorkányoknak szántak.
Már jó ideje vártak, amikor kövek csikordultak össze, és halk puffanásokat hallottak. Klaus a hibridjeire nézett, akik bólintottak felé. A terv az volt, hogy csak akkor támadnak, ha mindannyian a vágathoz érnek és így ők a hátuk mögé kerülnek. Feszülten álltak és hallgatták a feléjük tartó léptek zaját. A három Ős összenézett és tekintetük gyilkosan villant, amikor meghallották Anton hangját.
- Gyertek utánam. A Salvatore fiú pontos leírást adott. Christian, Ava ti zárjátok a sort. Ti hárman az elején lesztek velem. Mi nem tudunk bejutni a vágatba, de ti igen. Csak hozzátok ki valahogy a koporsót, onnan már mi tudjuk vinni.
- Szükségünk lett volna Fionára is – hallatszódott egy férfi hang.
- Tudom, de kellett egy vezető a másik koporsóhoz is. Nem bízhattam másra, ráadásul nem árt, ha van velük egy boszorkány.
- Az Ősök nem tudják, hogy itt vagyunk, túlzottan óvatos vagy Anton – szólalt meg egy női hang.
- Nos, a túlzott óvatosság tartott életben Cheryl – válaszolta a férfi.
- Igaza van, amit az Ősökről hallottam, nem árt az óvatosság. Rafináltak. Egyébként Stefan is ezt mondta – hallatszódott egy mély férfi hang.
Elijah szinte biztos volt benne, hogy ez az a szőke férfi lehet, aki megölte Alaric-ot.
- Ha olyan rafináltak, akkor miért egy olyan helyre dugták el az anyjukat, ahová bárki be tud menni a vámpírokon kívül? Azt mondtátok, hogy mindegyik természetfeletti utálja őket, így a többi fajból bejuthat bárki ide – mondta egy fiatal női hang.
- Utálni és ellenük fordulni nem ugyanaz. Kevesen merik megtenni. Az évszázadok alatt mindig példát statuáltak, megmutatva hogy ők az Ősök és nem lehet velük packázni. Ha jól tudom a Salvatore-kat kivéve, már legalább egy évszázada nem fordult ellenük senki. Még a boszorkányok sem. Az Ősök kegyetlenek, ahogy a legkisebb atrocitás jeleit érzik, nem csak azon állnak bosszút, aki ellenük ment, hanem a teljes vérvonalán – válaszolta Anton.
- De hát boszorkányoktól még ők is tartanak, nem igaz? – kérdezte az előbbi női hang.
- Valerie! Mi boszorkányok, csak magunkkal foglalkozunk. Utáljuk az Ősöket, de nem teszünk ellenük semmit, mert az ideig-óráig hat ellenük, és utána ezerszeres erővel csapnak vissza és a családunkra is – válaszolta Cheryl.
- Akkor most miért segítesz? – szólalt meg egy újabb ezúttal férfi hang.
- A családfám az 1600-as évekre nyúlik vissza. Nagy család voltunk, mára ketten maradtunk. Köszönhetően annak, hogy az 1800-as években voltak olyan idióták az őseim, hogy olyanok mellé álltak, akik az Ősökre támadtak. Természetesen nem sikerült legyőzni őket. Az Ősök utánamentek a harcban résztvevők rokonainak. Két elődöm menekült meg, és lassan kihal a családfám. Most lehetőségünk van megölni őket, így bosszút állhatok a családomért.
- Még mindig nem értem, hogyan akarod megölni őket Anton. Azt mondtad, felbontottad a kötést – szólalt meg a mély férfi hang.
- Van egy legenda egy ősi grimoire-ról, ami Estheré volt. Amikor az Ősöknek segítettem, akkor ezt is kiszedtem belőle. Persze erről nem tudnak azok az átokfajzatok. Ősi viking nyelven íródott, a legerősebb varázslatokat tartalmazza. A nő megerősített a létezésében, és elárulta, hogy van benne egy varázslat, amivel meg lehet ölni az Ősöket, de nem tudja hol a grimoire. Ha Esthert visszahozzuk, segíteni fog megtalálni, és mivel az ő nyelvén íródott könnyedén fogja alkalmazni a varázslatot, ha erőt nyer egy boszorkány vérvonalból. Egyébként ezt majd megbeszéljük, ha itt végeztünk.
- Mi lesz, ha utánunk jönnek az Ősök? – kérdezte egy riadt fiatal férfi hang.
- Mire felfedezik, mi már nem leszünk itt. Egyébként sem tudják, hogy mi tettük. Valószínűleg a Salvatore testvérekre fognak gyanakodni – válaszolta türelmetlenül a volt boszorkány.
- Stefan tudja, hogy mi voltunk azok – mondta Valerie.
- A Salvatore gyerek árkon-bokron túl lesz. Mire az Ősök megtalálják, addigra feltehetően mi is sikerrel járunk – állt meg Anton.
- Egyáltalán minek kellünk ide ennyien, ha nem is védik a koporsót az Ősök? – kérdezte Valerie.
- Óvatos vagyok. Ha esetleg lett volna itt egy – két embere az Ősöknek. Persze nyilvánvalóan nincs különben már rég ránk rontottak volna – válaszolta a vámpír.
- Miért nem védik az Ősök a koporsókat? – hallatszott egy újabb kérdés a riadt férfi hangtól.
- Mert arrogánsak és mert a szerelem túlzott biztonságérzetbe sodorta őket. Ez a mi szerencsénk – jött a válasz Anton részéről.
Az Ősök és a hibridek lélegzetvisszafojtva nézték rejtekeikből, ahogy elhaladnak mellettük az vámpírok. Nem várt információk birtokába jutottak. Olvasták a grimoire-ban lévő varázslatokat, de elképzelésük sem volt melyik az, amelyik halálos rájuk nézve. Áldották eszüket, amiért nem adták ki kezükből a könyvet. Amikor az utolsó vámpírok is elmentek Klaus hibridjei hangtalanul léptek elő, elzárva ellenségeik elől a menekülési útvonalat. Antonnal és a három boszorkánnyal együtt tizenöten voltak. Az Ősök összenéztek és ők is kiléptek rejtekükből.
- Te is arrogáns vagy, a különbség közöttünk, hogy te még mindemellett buta is. Nem túl jó párosítás – szólalt meg Elijah, és egy mozdulattal a férfi mellett álló nő előtt termett és a kezében lévő karót egy könnyed mozdulattal átszúrta a nő nyakán.
Két testvére ugyanígy tett a másik két boszorkánnyal. Elijah az elképedt Anton előtt termett és egy mozdulattal kitörte a nyakát. A férfi rongybabaként hullott a földre. A hibridek nem keveredtek bele a harcba, csak nem engedték menekülni a rémült vámpírokat. Hagyták, hogy az Ősök végezzenek velük. Halálsikolyok hallatszódtak és vérszag terjengett a barlangban. A három Ős nem fogta vissza magát. Fejek, szívek és a legkülönbözőbb testrészek repkedtek. Az ijedt vámpírok jóformán asszisztáltak a saját kivégzésükhöz. A mély hangú vámpír és két társa próbált ellenállni, de Elijah egy jéghideg mosollyal szája szegletében, elegáns mozdulattal törte át a férfi bordáit és szívét kiszedve a férfi szeme elé tartotta, majd hanyagul eldobta. Klaus a még életben lévő egyik férfi mögött termett és fejét egy hatalmas rántással leszakította testéről. Rebekah olyan erővel döfte a kezében lévő karót az utolsó életben maradt vámpír szívébe, hogy az a hátán jött ki szíve egy darabjával. Ruháik, kezeik és még arcuk is véres volt, de az Ősök elégedetten néztek körül, majd egymásra és alig láthatóan bólintottak. A két Mikaelson fivér a következő pillanatban a négy őrt álló hibridre támadt, akik alig fél perc múlva holtan estek össze. Ketten a fejüket veszítették el, ketten pedig a szívüket. Anton közben kezdett magához térni.
- Nézd meg mit tettél! Ártatlan embereket változtattál vámpírrá és öletted meg őket, a nevetséges bosszúd miatt – lépett hozzá Elijah.
- Megöltétek a saját embereiteket is? – nézett körbe zavarodottan a férfi.
- Mivel meséltél anyánk grimoire-járól, nem maradt más választásunk. Az a könyv legenda és annak is kell maradnia, te viszont éppen most erősítetted meg az ellenkezőjét. Nem tudhatják, hogy valóban létezik. Kinek meséltél még róla? – válaszolta Elijah.
- Esküszöm, hogy senkinek – remegett a vámpír.
- Menjünk biztosra – nézett testvéreire Rebekah.
- Igazad van húgom! Kinek meséltél az ősi grimoire-ról? – igézte meg a férfit Elijah.
- Csak azoknak, akik most lejöttek velem a barlangba – válaszolta Anton monoton hangon.
- Remek! – lépett hátrább az Ősi vámpír.
- Most mit tegyünk veled? – nézett a férfi szemébe Klaus.
- Ne öljetek meg – tért vissza a bűvöletből és nézett könyörögve Anton.
- Mit tudsz a grimoire-ról? Mi van benne, ami megölhet bennünket? – rántotta hátra a férfi fejét Rebekah.
- Egy…egy képet mutatott az elméjéből Esther, egy oldalt a könyvből – vinnyogott a vámpír.
- Mi volt a rajta? – kérdezte Elijah.
- Valószínűleg a varázslat, de ősi nyelven volt írva nem tudtam elolvasni – remegett a férfi.
- Akkor majd én – mondta Klaus és a férfira koncentrálva belemászott annak elméjébe.
A két Ős türelmesen várta, hogy testvérük rátaláljon az Anton elméjében megbúvó képre. Klausnak nem kellett sok idő. Amikor megtalálta amit keresett, Rebekah felé bólintott. A lány egy üvegcsét vett elő.
- Harapd meg a kezedet! – adta ki az ukázt a rémült férfinak.
- Tessék? – kérdezett vissza a vámpír és összerázkódott.
- Jól hallottad! Undorító vagy és én nem foglak megharapni viszont kell a véred – rántott egyet a szőke Ős a volt boszorkányon.
Anton elborzadva nézett a három Ősre, de teljesítette a kérést. Rebekah férfi kezéhez tette az üvegcsét, és addig ott tartotta, amíg az meg nem telt.
- Olyan könnyedén harapdáltál meg másokat, akkora volt a szád, hogy megölsz bennünket, most meg itt remegsz az életedért. Az egyik legundorítóbb alak vagy, akivel ezer év alatt találkoztam – vetette oda Elijah.
- Szívem szerint megkínoználak téged, de még erre sem veszem a fáradtságot – lökött egyet Antonon Rebekah.
- Meghagyjátok az életemet? Soha többet nem fordulok ellenetek – sírt a férfi.
- Pofátlan vagy! Hogy veszed a bátorságot arra, hogy az életedért könyörögj? – lépett elé Klaus.
- Várj egy percet bátyám! Anton szeretném ha tudnád, hogy Alaric a szerelmem még mindig él – mosolygott Rebekah negédesen.
- Hogy? Hogy mi? – nézett zavarodottan a férfi.
- Vámpír vér volt a szervezetében, és átváltozott. Jobb ha tudod te fajankó, hogy most már miénk az örökkévalóság Alaric-kal, a te nyomorult életed pedig eddig tartott – nézett megvetően Rebekah.
- Rohadj meg a pokolban! – mondta Klaus és letépte a vámpír fejét.
- Induljunk Kol-hoz, egy rakás vámpír és egy boszorkány ellen vannak öten. Nem is értem miért oda küldött Anton több vámpírt. Ezeket majd utána eltüntetjük – mondta Elijah és a három Ős elsuhant.
Kol a kút környékén található kiálló sziklák mögött bújt el a hibridekkel. Egyikük a közelben lévő fán volt, és a környéket figyelte, várva Anton embereinek felbukkanását. A legifjabb Mikaelson fivér mámorban úszott az elkövetkezendő öldöklés miatt. Tudta, hogy testvérei is ezt érzik. „Talán jobb is, hogy nincsenek itt a többiek, nyilvánvalóan az arcunkra van írva a gyönyör, amit az ölés okoz nekünk. Nem hiába mondják, hogy pszichopaták vagyunk.” – gondolta magában Kol és széles mosolyra húzta a száját. Tudta, hogy ugyanilyen örömet okozna Caroline-nak és Ric-nek is az ölés, ez a vámpír természete, de ők rosszul éreznék magukat, hogy életeket vettek el, ellentétben velük. Ezer évük alatt számtalan életet kioltottak, azt hogy ezt okkal vagy ok nélkül tették, csak nézőpont kérdése volt. Ami biztos, hogy soha nem volt egyikükben sem igazán megbánás azért, amit tettek. Lehet, hogy apjuk kegyetlen nevelési módszerei tették őket ilyen érzéketlenné más élete iránt. Az öreg sosem arról volt híres, hogy bármi miatt bánkódjon, és őket is erre nevelte…Nevelte? Szinte beléjük verte. Egy dolog volt szent Mikael számára, a család. Ezt ők is megtanulták, és bár idő kellett hozzá, mára nem volt náluk összetartóbb család a földkerekségen. Amikor apjuk vadászott rájuk, mindig képesek voltak összefogni, és pont ez segítette őket életben maradni az előle való menekülésükben. „Azt használtuk ellene, amire nevelt bennünket” – gondolta Kol és fogait megvillantva elvigyorodott.
A fán lévő hibrid puha mozdulattal landolt a földön és Kol felé intett, jelezve hogy jönnek.
- Hányan vannak? – kérdezte suttogva az Ős.
- Tízen – válaszolta a hibrid.
- Hmm, kicsit irigykedem a testvéreimre, ez azt jelenti, hogy nekik több móka jut. Amikor jelzek támadunk. Mindenkit öljetek meg. Mindenkit – adta ki a parancsot.
Kol kíváncsian nézett ki rejteke mögül. A tíz ember teljes nyugalommal sétált a kút felé. Az Ős orrát innen is facsarta a verbéna bűze, de ezek mintha nem is érezték volna. Igazi amatőr vámpírok állapította meg magában Kol. Egy nő ment a csapat élén és az Ős gyanakodva nézte. Érezte, hogy nem vámpír. Testének melege csalogatóan hívogatta. Kol elvigyorodott. Biztos volt benne, hogy a négy boszorkányból az egyik. Gyűlölte a természet szolgálóit és feldobta az érzés, hogy most egyet hidegre tehet közülük. Mutatta a hibrideknek, hogy a nő az övé. A csapat a kúthoz ért, és kíváncsian tekintgettek le. Kol majdnem hangosan felnevetett ezen a botor lépésen. Mindegyik a kútba bámult a hátukat szabadon hagyva. Egy fejrándítással jelezte a hibrideknek, hogy támadás.
A négy hibrid óramű pontossággal csapott le a vámpírokra, míg Kol a boszi előtt termett és egy mozdulattal torkába mélyesztette fogait, nagyokat kortyolva belőle. Amikor az utolsó cseppeket is kiszívta a nőből, egy karóval átszúrta a nyakát és az egyik menekülő vámpír után vetette magát. Talán tíz másodpercébe sem telt, míg utolérte, majd elkapva egy mozdulattal kitépte a szívét. Vállára vette az elszürkült vámpírt és visszaszáguldott a kúthoz. Több teendője nem is igen akadt, az utolsó vámpírt éppen akkor szúrta szíven az egyik hibrid. Bátyja ölebei nem teketóriáztak, lemészároltak mindenkit.
- Remek munka volt! – dicsérte meg őket egy vigyor kíséretében Kol.
- Akkor ássuk el őket? – kérdezte az egyik.
- A megbeszéltek szerint. Legalább öt méter mély sírt ássatok nekik.
Két hibrid nekiállt megásni a tömegsírt, a másik kettő meg egy helyre hordta a halottakat. Nagyjából fél óra múlva már nyoma sem volt a tíz embernek. Kol zajt hallott és megfordulva támadó mozdulatot vett fel, de látta hogy testvérei jönnek.
- Hát ti? – kérdezte szemöldökét felvonva.
- Segíteni jöttünk volna, de úgy tűnik nincs ránk szükség – mondta Rebekah.
- Kilenc vámpír és egy boszorkány volt. Nem igazán voltak ellenfeleink. A bosziban egy csepp vért sem hagytam, mielőtt átszúrtam a nyakát – csettintett nyelvével Kol.
- Összesen tízen voltak? – vonta össze szemöldökét Elijah.
- Nektek jutott a nagyobb móka! Szerencsések vagytok!
- A barlangban csak tizenöten voltak – nézett Klaus testvéreire és mindegyiküket rossz érzés kerítette hatalmába.
- Stefan azt mondta, hogy összesen harmincöten vannak – mondta Kol.
- Hol van tíz vámpír? – kérdezte Rebekah, gyanús remegéssel a hangjában.
- Robert, menjetek le a barlangba az ottani testeket is ássátok el. Négy hibrid társatok is közöttük van, nem állták meg a helyüket, veszniük kellett – hazudta Klaus. Nem beszélhetett a grimoire-ról, ami miatt valójában meg kellett halniuk.
- Igen uram – bólintott Robert és hálás pillantást vetett gazdájára, majd társaival együtt elszáguldottak.
Kol kérdéssel a szemében nézett testvéreire, de Elijah leintette.
- Ne most, majd elmondjuk mi történt. Azonnal haza kell mennünk rossz érzésem van.
- Nekem is – mondta Becca és Klaus is egyetértően mordult.
- Induljunk! – intett Kol és a négy Ős a villa felé vette az irányt.
Kínos csend volt a Mikaelson villa nappalijában. Elena, Alaric, Caroline a szoba egyik végében állt, Stefan, Damon és Tyler a másikban. A két csapat között állt Bonnie és Jeremy. Katherine pedig Stefanéktól kicsit távolabb. Ahogy a Salvatore-k megérkeztek a villába a barna vámpírral és a Lockwood gyerekkel, az Ősök Klaus hibridjeivel együtt elmentek, hogy kiiktassák Antont. Valószínűleg fel sem merült bennük, hogy ennyire kellemetlen lesz a szituáció. „Irtó kellemetlen!” – gondolta magában Katherine és körbe nézett a jelenlévőkön megpróbálva az arcukról leolvasni az érzelmeket.
Damon megbánással nézett Elenára és Ric-re. Stefan hol Elenát nézte szomorúan, hol Caroline felé pislantott. Sütött a tekintetéből, hogy hiányzik neki a szöszi barátsága. Tyler is a szőke vámpírt nézte, tekintetében talán egy kis megbocsátás látszott. Bonnie nem nézett senkire, diplomatikusan a padlót bámulta. Nyilván még nem tette túl magát azon, amit a Salvatore-k csináltak anyjával, ugyanakkor – és ebben a barna vámpír biztos volt – volt feléjük egyfajta sajnálata azért, mert elveszítették a barátaikat, a szerelmüket. A Gilbert fiúnak türelmetlen volt a tekintete és folyamatosan futott végig mindenkin. Elena szégyenlősen nézett Stefan felé és egy kis megbántottsággal a kékszemű vámpírra. „Még mindig bántja, amit Damon mondott neki” – állapította meg magában Katherine. Caroline Tylert és Stefant nézte. A fiút némi megbánással, Stefant pedig szeretettel. Alaric csak Damont fixírozta. Érezhető volt, hogy hiányzik neki a sötéthajú vámpír, de volt a tekintetében egyféle csalódottság is. „Valószínűleg Elenával történt szóváltása miatt” – bólogatott magában az 500 éves vámpír.
Katherine azon gondolkozott, hogy ki fog előbb lépni, megszólalni vagy egyáltalán tenni valamit. Az évek alatt történt jó és rossz dolgok egységgé kovácsolták őket, amiről azt hitték soha nem eshet szét és mégis megtörtént. Egy csapat ember, akik bármikor bármit megtettek volna egymásért, akik egykor nyitott könyvek voltak egymás számára, most ott álltak a legkülönfélébb érzelmeikkel, és nem tudtak, nem mertek a másik felé lépni. Egyedül voltak, nem volt ott senki és semmi, ami egymás felé lökhette volna őket. Maguknak kellett megtenni ezt, és mindannyian tudták, hogy szükséges, mert ha az ellenség mégis csak eljut ide, csapatként kell fellépniük egymás életét védve.
- Rosszul vagyok tőletek! – tört ki Jeremy. - Beszéljetek már egymáshoz! A legjobb barátai voltatok egymásnak. Mindenkinek szívás hogy így szétesett a csapat, de most össze kell tartanunk. Egy oldalon állunk, mint régen. Tudom mennyire megbántottak benneteket – fordult a fiú Stefanék felé – de most ez nem lehet szempont. Ha valami módon Anton vagy az emberei ide fognak jönni, egy csapatnak kell lennünk, különben nem lesz esélyünk.
- Igaza van a kölyöknek! – szólalt meg Katherine. - Nincs kedvem itt hagyni a fogamat, csak azért mert mindannyian hatalmas önérzettel rendelkeztek.
- Te inkább fogd be Katherine! – szólalt meg Damon.
- Te inkább menj oda Alaric-hoz. Magad mondtad, hogy mennyire hiányzik neked, és látom rajta, hogy te is neki – tette csípőre a kezét a barna vámpír.
- Igaza van Jeremynek és Katherine-nek is. Egy csapatnak kell lennünk és ehhez félre kell tennünk az önérzetünket, a sérelmeinket – bólogatott Stefan.
- Akkor beszéljük meg így együtt – szólalt meg Caroline és remény csillant a szemében.
- Ki van zárva! Túl sok minden történt közöttünk, biztos hogy összevesznénk, és ez jelen pillanatban nem lenne a legjobb – nézett a szöszire Bonnie.
- Igaza van Bonnie-nek, viszont javasolnám, ha ezen túl leszünk beszéljétek meg. Együtt. Vágjatok mindent egymás fejéhez, bocsássatok meg egymásnak, sírjatok vagy tudom is én – tárta szét kezeit Jeremy.
- Ha ezen túl leszünk, mi elmegyünk innen és nem fogunk visszajönni, csak talán évtizedek múlva – mondta Damon.
- Máris elhagyjátok a várost? – biggyedt le a szája Caroline-nak.
- Mindenkinek ez lesz a legjobb – mosolygott a lány felé Stefan.
- Én sem maradok a városban. Nem tudok maradni úgy, hogy itt vannak az Ősök. Gyűlölöm őket és ez nem is fog változni – válaszolta a fiú.
- Mindannyian gyűlöljük őket, rajtuk kívül – mutatott Damon a három Mikaelson családtaggá vált emberre.
- Ha ennyire gyűlölitek az Ősöket, akkor miért segítetek nekik? – kérdezte Bonnie.
- Nem nekik segítünk, hanem a barátainknak – mondta Stefan.
- Annyira hiányzol – szaladt a szőke lány a férfihoz és szorosan átölelte.
- Te is nekem – ölelt vissza a vámpír.
- Na végre! Egy jégdarabka megtört. Damon most már odafáradnál Alarichoz? Mivel valóban elmegyünk, nem akarom évtizedekig hallgatni, ahogy a nevét ismételgeted sóhajtozva – forgatta szemeit Katherine.
- Damon! Sajnálom, hogy el fogsz menni, de megértem. Nem szeretném, ha harag lenne a szívedben. Hiányozni fogsz, ugye tudod haver? – lépett a tanár a kékszemű vámpír elé és megszorongatták egymás kezét, miközben vállon veregették a másikat.
- Te is hiányozni fogsz. Nem haragszom rád, és rád sem Elena. Igaziból kicsit bánom, hogy olyan durva voltam veled a múltkor – vetett egy szokásos csibészes félmosolyt Damon és a hasonmás a nyakába ugrott.
- Ne haragudj, hogy így alakultak a dolgok! Sosem állt szándékomban megbántani senkit! Te is tudod, hogy az érzelmeinket nem lehet csak úgy irányítani – sírta Elena.
- Tudom, hogy nem akartál megbántani senkit – simogatta meg a lány haját a férfi.
- Stefan, sajnálom – suttogta Elena és könnyes szemmel egykori szerelmére nézett.
- Már a születésnapodon is mondtam, nem haragszom rád. Boldog vagy, ez az ami számít – lépett a hasonmás elé a vámpír és átölelte.
Jeremy Bonnie-t nézte, aki továbbra is ott állt és nem lépett senki felé, nem mutatott megbocsátást, emiatt egy kicsit dühös volt. A lánynak tudnia kellett, hogy valószínűleg ez lesz az utolsó alkalom az életében, amikor látni fogja a Salvatore testvéreket, Tylert és az is lehet, hogy Caroline-t és Alaric-ot is, talán még nővérét is.
- Bonnie, miért nem bocsátasz meg Stefanéknak? Ha elmennek soha többet nem fogod látni őket, mire visszatérnek Mystic Fallsba mi már nem fogunk létezni. Tudom, hogy idővel bánni fogod, hogy nem tetted meg, amíg még megtehetted volna – mondta a lánynak.
- Miért kellene megbocsátanom? Vámpírrá tették az anyámat – fonta össze karjait a boszi és dühösen nézett a fiúra.
- Az az én hibám volt – nézett a lányra Elena.
- Más megoldást kellett volna választaniuk. Mindig van másik megoldás – könnyezett Bonnie.
- Sajnálom Bonnie, nagyon sajnálom amit tettünk. Sajnálom a veszteségedet. Elfogadom, hogy nem bocsátasz meg nekünk – szólalt meg Stefan.
- Ne válj el haraggal tőlük– kérte Caroline.
- Nem mintha a ti kapcsolataitokért oda lenne. Teljesen ki van akadva tőle. Nem igaz boszi? – szólt a témához Katherine is.
- Neked ehhez semmi közöd, te amúgy is halott lennél, ha Elena nem állt volna ki érted – nézett a barna vámpírra csúnyán Bonnie.
- Hmm, belegondoltál abba, hogy nemsokára magadra maradtok Jeremyvel? Elenán kívül mindenki, akit valaha szerettél vámpírrá vált, és a barátnőd szerelme is vámpír. Valószínűleg nem sokkal utánunk ők is el fogják hagyni a várost. Ezt diktálja a józanész – mutatott fejére az 500 éves vámpír figyelmen kívül hagyva az „Elena mentette meg az életedet” részt.
- Igaza van Katherine-nek. Az Ősök el akarnak menni. Már beszéltünk erről. Mi pedig velük fogunk tartani – mondta Elena.
- Nem akarok elmenni úgy, hogy az egyik legjobb barátom szívében tüske vagyok. Azt hittem rendben vannak a dolgok közöttünk – könnyezett Caroline.
- Rátok nem haragszom, de te is tudod, mennyire nem tetszik, hogy azokkal vagytok, akik annyi szenvedést okoztak nekünk – válaszolta Bonnie.
- Szóval mégis csak tüske van a szívedben emiatt – állapította meg Damon.
- Mintha a tiédben nem lenne – vágott vissza a boszi.
- Nem az a lényeg, hogy mit érzünk, hanem az, hogy boldogok. Láttad már őket valaha ilyen boldognak Bonnie? Mert én még nem, ennek kell örülnöd. Olyan nagy a szíved, ne pont most zárd be – szólalt meg Stefan.
- Tudom, hogy mindannyian itt fogjátok hagyni a várost. Már egy jó ideje gondolok erre. Ez megrémít. Azt hiszem azért próbállak kizárni benneteket a szívemből, hogy ne fájjon annyira a hiányotok – válaszolta Bonnie és könnyek peregtek végig az arcán. Jeremy finoman átölelte.
- Annyira fogsz hiányozni – lépett a lányhoz Elena.
- Ti is nekem. Akárhogy is próbálom, nem tudlak kiűzni benneteket a szívemből – nézett körül a boszi könnyes szemekkel.
- Még bennünket sem? – kérdezte kaján vigyorral az arcán Damon.
- Benneteket sem – mosolyodott el a lány.
- Tyler! Alig szólaltál meg itt nagy megbocsátások közepette. Te hogy látod ifjú hibrid haverom? – kérdezte az idősebbik Salvatore, és minden szem a fiú felé fordult.
- Utálom az Ősöket, utálom, hogy velük vagytok, de együtt nőttünk fel, ezt nem feledhetem. Tudtátok milyen önző voltam mindig, ettől függetlenül elfogadtatok és szerettetek engem, ahogy én is szeretlek benneteket – válaszolta kisvártatva a fiú.
Elena és Caroline sírva borultak a nyakába.
- Ne haragudj! Kérlek ne haragudj és nem vagy önző – súgta neki a szöszi vámpír.
- Mindig azt szerettem volna, hogy boldog legyél, kár hogy ez nem az én oldalamon történik, de megérdemled a boldogságot – súgta vissza Tyler.
- Ez mindennél többet jelent nekem és látod, ez is mutatja, hogy nem vagy önző – sírta el magát Caroline.
- Most már talán nem annyira, de régen az voltam. Köszönöm Caroline, hogy annyit segítettél nekem, hogy változtattál a rossz énemen – simogatta meg a lány arcát a fiú.
- Ne köszönd, nem várok köszönetet érte, nem ezért tettem.
- Ettől még megtarthatnánk a békülős beszélgetést, mielőtt lelépünk. Mondjuk a panzióban – vonta fel szemöldökét Alaric.
Az ötlet mindenkinek tetszett, csak Damon forgatta a szemeit, de közben szeretettel nézett a tanárra.
- Jeremy, remekül csináltad, csak kibékül mindenki mindenkivel – vigyorgott Katherine.
- Köszönöm…azt hiszem – mondta kínosan Jeremy. Mindig zavarba jött a vámpírtól, egyszerűen furcsa volt, hogy pontosan úgy nézett ki, mint nővére, természetét tekintve viszont annyira más volt.
- Elena, neked pedig engedd meg, hogy megköszönjem amiért élhetek – fordult a barna szépség felé a vámpír.
- Nem miattad tettem – fonta össze mellkasa előtt karjait a hasonmás.
- Tisztában vagyok vele, de attól még élek. Egyébként Caroline, Kol visszaadta az emlékeimet, és tudom, hogy emberségesen bántál velem a barlangban. Köszönöm – pukedlizett a nő.
- Hagyd abba Katherine. Nem hiszem, hogy elhiszik, hogy ezt komolyan gondolod – jegyezte meg az idősebb Salvatore.
- De te tudod, hogy komolyan mondom Damon! Nem kedvellek benneteket, de el kell ismerjem, hogy van mit megköszönnöm nektek – hajolt meg az 500 éves vámpír.
- Katherine, ezek után lehet, hogy neked is részt kellene venned, a nagy kibékülős beszélgetésen – jegyezte meg Alaric, némileg cinikusan.
- Nincs ellenemre, ha a két kedvencemmel lehetek – nézett kihívóan Katherine a tanárra.
- A régi Katherine azért még néha átveszi a hatalmat. Nem igaz drágaságom? – vigyorgott Damon.
- Erre mit mondjak? 500 éves vagyok, bizonyos szokásokat nehéz levetkőzni – vonta meg vállát a nő.
- Jeremy! Köszönöm, amit ma értünk tettél, hogy sikeresen egymás felé irányítottál bennünket, hogy megtörted a jeget – nyújtotta kezét Stefan a fiú felé.
- Mindenki érdeke volt – válaszolta Jer.
- Mikor váltál ennyire felnőtté? – kérdezte Elena és öccse nyakába kapaszkodott.
Bonnie szeretettel nézte a két Gilbert testvért. Elena a legjobb barátnője, Jeremy pedig a szerelme. Valami módon hozzájuk tartozott. Körbehordozta a tekintetét a szobában lévő többi emberen és azt gondolta, nem…nem csak a Gilbertekhez, Katherine-en kívül mindenkihez a szobában. Barátai nélkül semmi sem lett volna. Sóhajtott egy nagyot. Könnyebbnek érezte a lelkét.
- Jobban vagy? – lépett hozzá Stefan.
- Igen köszönöm. Sokkal jobban – mosolygott rá a boszi.
- Sajnálom Bonnie. Szívből sajnálom – mondta Stefan.
- Én is sajnálom, tényleg sajnálom – lépett oda Damon is.
- Tudom és hiszek nektek, még neked is Damon – forgatta szemeit a lány mosolyogva. -Viszont ellentétben a szobában lévő személyek legtöbbjével, én ember vagyok, úgyhogy kiszaladok a mosdóba.
- Nem is vagy ember, boszorkány vagy – kiáltotta utána Damon.
- De attól még a szükségleteim teljesen emberiek – kiáltott vissza Bonnie és eltűnt az egyik fordulóban.
Egy perccel később hatalmas robajt hallottak és egy pillanat múlva kicsit kevesebb, mint tucatnyi vámpír jelent meg a nappaliban, élükön egy vörös hajú nővel. Damon döbbenettel az arcán nézte a nőt.
- Mindnek törjétek ki a nyakát, őt kivéve – adta ki az ukázt a nő miközben a kékszemű vámpírra mutatott.
