Chapter 3

Ígéretemhez híven meghoztam a 3. fejezetet is. Ez egy hosszú, több helyszínen játszódó elég vegyes fejezet, de nem akartam kisebb részekre szedni. Jó szórakozást hozzá!

MINDENKINEK KÖSZÖNÖM A KOMIKAT, ÉS A BIZTATÁST!

Egy sűrű nap

Néhány nappal később, Caroline egyedül ült a Grillben. Feszültnek és kimerültnek érezte magát. Bonnie az anyjával együtt még mindig náluk volt. A nő befejezte az átváltozást, de nehezen kezelte az érzelmek felerősödését. A bűntudata, amit lánya elhagyása miatt érzett, teljesen eluralkodott rajta. Caroline próbált neki segíteni, de jó lett volna Stefan tapasztalata. Persze ez nem volt lehetőség, mert Bonnie a történtek óta nem volt hajlandó szóba állni Stefannal. Az idősebbik Salvatore nevét pedig jobb volt, ha ki sem ejtette előtte az ember lánya. Az Ősök elleni balul elsült tervük óta, mindössze egyszer találkozott a kis csapatuk a Salvatore panzióban, amikor kiderült, hogy Alaric eltűnt. Bonnie-t úgy kellett rábeszélni, hogy jöjjön el segíteni. Különösen hideg hangulatúra és gyorsra sikeredett az egész megbeszélés. Öten voltak a szoba öt pontján. A ki nem mondott sérelmek és fájdalmak az egész szobát belengték. Bonnie megpróbált valami kereső varázslat félét, de nem vezetett eredményre, és amikor Elena tett egy gyenge kísérletet, hogy beszéljen vele, a boszi szó nélkül hátat fordított és otthagyta a társaságot. Stefan még mindig kerülte a hasonmást, és Damon szemeiből továbbra is sütött a sértettség. Totál csőd volt az egész társaság. Alaric ügyében sem jutottak előre, amitől Damon teljesen ki volt bukva. Hol az Ősöket gondolta gyanúsnak, hol Meredith-t. El is ment Klaus házába, de egy lelket sem talált ott, és a dokinőnél sem ért célba. Elképzelni sem tudták, hogy mi történhetett a férfival. Jó lett volna Tylerrel beszélni egy kicsit, de hiába hívta, mindig csak a hangposta felelt. Továbbá még mindig ott volt egy meghatározhatatlan érzés a lelkében Klaussal kapcsolatban, amiért nagyon utálta magát. Elhúzta a száját, és az ebédjére koncentrált. Majdnem félrenyelt, egy ismerős hang hallatán. 

- Caroline! – mosolygott rá Rebekah. 

- Rebekah! – nézett az Ősi vámpírra meglepetten. 

- Ekkora meglepetés lennék? – ült le vele szembe Rebekah. 

- Nem számítottam ismerősre. 

- Mesélj, mi történt az elmúlt pár napban szeretett városunkban? Biztos tudod, hogy kiruccantunk egy kicsit. 

- Nem tudtam – hazudta Caroline. 

- Rosszul hazudsz – mosolygott negédesen Rebekah. 

- Mit akarsz tőlem? 

- Amit kérdeztem. 

- Nem történt semmi. 

- Tényleg, akkor Damon miért keresett bennünket? 

- Alaric eltűnt, egyik feltételezésünk szerint esetleg ti csinálhattatok vele valamit. 

- Ez igazán lehangoló. Tehát ha baj történik, akkor azok csak az Ősök lehettek? Mégis mihez kezdtünk volna mi haramiák, a kedvenc töri tanárotokkal? 

- Úgy vélem, nektek nem kell különösebb szándék, vagy indok az ilyen dolgokhoz – nézett Caroline kihívóan Rebekah-ra. 

- Ne beszélj ilyen vádló hangnemben, mert felhúzol vele, és azt te sem akarhatod – vonta fel szemöldökét az ezer éves vámpír. – Semmi esélyed nem lenne velem szemben, viszont a bátyám valószínűleg nagyon kiakadna rám, ha megtudná, hogy bántottalak. Szerencsés lány vagy, hogy a testvérem védelme alatt állsz. 

- Nem kértem Klaus védelméből. Megvédem magam – mondta a dühtől visszafojtott hangon Caroline. 

Rebekah felnevetett. 

- Tudod drágaságom, nem értem mit lát benned Nik. Idegesítő és pimasz vagy, de a legrosszabb, hogy sosem tudod, mikor fogd be a szádat. 

- Talán pont ezeket kedveli bennem – vágott vissza a lány. 

- Áááá, szóval mégis csak tetszik, hogy érdeklődik utánad a bátyám? – csapott le gonoszan Rebekah. 

- Egy szóval sem mondtam ezt – ejtette tányérjára az evőeszközeit Caroline, és felállt. – Most pedig, ha megbocsájtasz, akkor mennem kell, mert van nálam egy vámpír, aki miattatok vált azzá - célzott Abby-re.

- Álljon meg a menet! Ezért nem hibáztathatsz bennünket. Damon tette vámpírrá a boszit, és anyánk az okozója, hogy ez így történt, akit ha jól tudom, nem mi szedtünk ki a koporsóból, úgyhogy vegyél vissza a vádaskodásból – állt fel Rebekah, és lépett Caroline elé. 

Egy percig farkasszemet néztek, majd Rebekah gúnyos mosolyt vetve kisétált a helyiségből. Caroline legszívesebben sírva fakadt volna dühében. Tudta, hogy esélye sincs Rebekah ellen, de annyira utálta. Levegőre és térre volt szüksége. Beszállt a kocsijába és kihajtott az erdőbe. Mióta vámpír lett, nagyon szeretett az erdőben lenni. Itt nem zsongott a feje a sok hangtól, nem kellett éreznie, ahogyan lüktet az emberekben a vér, ezáltal a vérszomját kontrollálnia. Kiszállt a kocsiból, és nagy levegőt vett. Futni akart. Végignézett magán. Egy fekete combközépig érő kabát volt rajta, türkiz kék nagy nyakú garbó, fekete szűk nadrág, és egy fekete hosszú szárú lapos sarkú csizma. Nem volt éppen futáshoz öltözve, de megvonta vállát, és elkezdett szaladni, persze vámpír módjára. Le kellett vezetnie a napok óta felgyülemlett feszültséget. Érzékeit ellazítva rohant, amíg bele nem ütközött valakibe. Mindketten a földre estek és lány fájdalmaktól nyögve nézte, hogy kinek ment neki. 

- Caroline! Hová ilyen sietősen? – állt fel Klaus a földről, kabátjáról száraz leveleket sepregetve. 

- Neked rohantam? – nézett a férfira összezavarodva, és még mindig fekve. Nem bírt mozdulni a fájdalomtól. 

- Jobban örültem volna, ha más módon rohansz le – mosolygott Klaus, segítő kezet nyújtva a lány felé. A vámpír ránézett Klausra, majd annak kezére, és megrázta a fejét, jelezve, hogy nem kell a segítsége. Azonban amikor megmozdult, belehasított a fájdalom a hátába. Csak most érezte, hogy valami a tüdejébe állt hátulról. Klaus mögötte termett és egy nagyobb faágat húzott ki a bordái közül. Caroline máris jobban érezte magát. Köhögött párat, és lassan felnézett Klausra. 

- Köszönöm - mondta halkan. 

- Segítek – ajánlotta fel a kezét újra Klaus, és a lány ezúttal elfogadta. Klaus azonban a segítségnyújtást nem úgy gondolta, hogy talpra állítja, hanem ölébe vette a lányt. a szőkeség ellenkezni akart, de Klaus ránézett. 

- Ne ellenkezz velem mindig. Merre menjünk? 

A vámpír belenyugodva a helyzetbe sóhajtott egyet, majd arra mutatott amerről jött. Lopott pillantásokat vetett a férfira, és oda nem illő módon élvezte, hogy a karjába fogja őt Klaus. Végül tekintetét immár nyíltan a hibridre emelve megkérdezte: 

- Mit csináltál itt? 

- Szeretem az erdőt – válaszolta egyszerűen Klaus. – Csend van. Te hova igyekeztél? 

- Sehova, csak kicsit feszültek a napjaim, ki kellett jönnöm, levezetni azt. Az erdő a legjobb hely erre – mondta Caroline, mire Klaus rámosolygott. 

- Szóval te is szereted az erdőt közös pont bennünk. 

- Sokan szeretik az erdőt, és kérlek tegyél le, most már jól vagyok – kezdett el ficánkolni a vámpír. Miközben a férfi talpra állította szorosan egymáshoz simult a testük, olyan közel voltak egymáshoz, hogy a lány szinte beleszédült. Gyorsan hátrább lépett. 

- Köszönöm, hogy segítettél, további szép napot – hadarta, és már fordult is el, mert ha még egy másodpercig Klaus közelében marad, akkor olyan dolgot tenne, amelyet maga is megbánna. 

- Caroline – szólt utána Klaus. – Nem csatlakoznál hozzám egy sétára? 

- Mennem kell – nézett Caroline bizonytalanul. 

- Kérlek! 

- Azt ígérted, hogy nem fogsz zaklatni, emlékszel? – szedte magát össze a lány. 

- Emlékszem – indult el Klaus a másik irányba. Caroline nézte, ahogy távolodik a férfi. Tagadhatatlanul jól nézett ki fekete félhosszú kabátjában, enyhén bő nadrágjában és fekete, hanyagul megkötött bakancsában. 

- Klaus! Várj meg! – szólt a férfi után, és egy pillanat múlva már a hibrid mellett volt. – Egy kicsit sétálhatunk. 

 Klaus gyanakodva figyelte a lányt. 

- Most tényleg sétálni szeretnél velem, vagy megint átejtesz? 

- Az utóbbi napok történéseit nézve, rám fér egy kis friss levegő – sóhajtott egyet a lány. 

Klaus felajánlotta a karját a lánynak, de az intett a fejével, hogy ezt azért nem kellene. Klaus megvonta a vállát és nem erőltette a dolgot. 

 - Közben elmeséled, hogy mi történt, ami miatt ilyen feszült vagy? –kérdezte a hibrid. 

- Semmi olyan, ami érdekelhetne – legyintett Caroline. Nem akart belemenni, mert akkor valószínűleg a vége újra egy szóváltás lenne, és ahhoz nem volt jelenleg energiája. 

Klaus a lány elé állt és a tekintetét kereste, majd amikor a másik is a szemébe nézett megszólalt: 

- Emlékszel, amikor azt mondtad nekem, hogy azért nincsenek kapcsolataim az emberekkel, mert meg sem próbálom megérteni őket? – kérdezte Klaus, és Caroline bólintott.

- Igazam volt – nézett le a földre a lány. 

- Valóban igazad volt – nyúlt Klaus a vámpír álla alá, és finoman emelve kényszerítette, hogy újra a szemébe nézzen. – Tényleg tetszett az őszinteséged. Ezer év alatt nem túl sűrűn fordult elő velem, hogy valaki a szemembe mondja az igazságot. Érdekel, hogy mi történik veled. A kommunikáció egy fontos lépése a megértésnek, nem igaz? – nézett derűsen a lányra Klaus. 

- Jó, de ígérd meg, hogy nem kapod fel a vizet – váltott komolyabb hangnemre a vámpír. 

- Nem kezdődik valami jól, de megígérem – biccentette meg fejét a hibrid. 

- Azt is meg kell ígérned, hogy nem élsz vissza a szavaimmal. 

- Mi a fene történt itt? – szaladt magasba a férfi szemöldöke. 

- Megígéred? Tudom, mennyire gyűlölsz bennünket. 

- Nem gyűlöllek – nézett komolyan a hibrid a szőke vámpírra. 

- Engem talán nem, de mindenki mást igen. Ha tényleg kedvelsz, ígérd meg, hogy nem élsz vissza a szavaimmal, és nem fogod bántani a barátaimat. 

- Stefan ellopta a családomat, és meg akart ölni. Ebbe az egész kis csapatotok részt vett. Talán hagynom kellett volna? 

- Te kezdted – emlékeztette pimasz hangon a lány. 

- Ne menjünk ebbe bele, ami elmúlt az elmúlt. Változtatni nem lehet rajta. Megígérem, hogy nem használom fel ellenük, amit mondasz. Ha azonban továbbra is azon ügyködtök, hogy megöljetek engem, vagy akár velem együtt a családomat, nem fogom hagyni. Számomra a családom mindenek felett áll. Megérted ezt, Caroline? – nézett Klaus mélyen a vámpír szemébe. 

- Megértem. 

- Nos, akkor mesélj drágám. 

Caroline beszámolt az elmúlt néhány napról, Bonnie anyukájának átváltozása utáni érzelmi nehézségeiről, arról, hogy senki nem beszél senkivel, és Ric eltűnéséről. Klaus figyelt, és egyszer sem szólt közbe. 

- Ezért kellett ígéretet tennem? Miért gondoltad, hogy felkapom a vizet? És őszintén mit tudnék használni ellenük abból, amit elmondtál? – nézett értetlen arccal a hibrid. 

- Gyűlölöd a társaságunkat, és most éppen hadilábon állunk az összefogással, ezt akár ki is használhatod. Egyébként Rebekah felkapta a vizet, amikor azt mondtam neki, hogy felmerült Ric esetleg nálatok lehet, vagy csináltatok vele valamit. 

- Rebekah? 

- Igen, ma összefutottunk a Grillben, és hát hozta a formáját. 

- Rebekah éles nyelvű, heves vérmérsékletű, kissé elkényeztetetett, na és persze elég gonosz is tud lenni. 

- Köszönöm a rövid jellemzést, de ezt én is tudom róla, már egy ideje a saját bőrömön tapasztalom – fonta össze mellkasa előtt karjait Caroline dühösen. Klaus felnevetett. 

- Aranyos vagy, amikor így felszívod magad – mondta Klaus még mindig vigyorogva. 

- Aranyos??? – meresztette a szemét Caroline. 

 - Mindenkivel az vagy. 

- Valóban? Te viszont nem – próbált visszavágni gyerekesen a szöszi. Idegesítő tényként vette tudomásul, hogy egyre inkább élvezi a férfi érdeklődését. 

- Jó meglátás – nézett rá egy félmosollyal a hibrid. – De térjünk vissza a veled, illetve veletek történtekre. Mindenért minket hibáztattok, ugyebár? 

- Jó meglátás – replikázott Caroline. 

Klaus elvigyorodott. Tetszett neki, hogy a lány ilyen gyorsan reagál. 

- Drágám! Ami az utóbbi időben történt, az jó részben Stefan hibája, ahogyan ezt már korábban említettem. 

- Tönkretetted az életét, a szerelmét. Mindezt miért? Hogy ne kelljen egyedül lenned? Hogy hibrideket kreálj? 

- Azt hiszem, hogy kezd a beszélgetésünk rossz irányba terelődni – vált kifejezéstelenné a férfi arca.
- Te akartad, hogy elmondjam mi történt. 

- Nem azzal van a baj, hogy elmondtad, hanem azzal, hogy egyfolytában vádaskodsz. Nem hibáztathatsz mindenért engem és a családomat! Az, hogy a dolgok így alakultak, főként az utóbbi időben, nem csak rajtam múltak. A ti reakcióitok is erősen alakították azt. Ezt azért ne felejtsd el – mondta Klaus. 

Caroline tudta, hogy igaza van a férfinak. Ők sem mindig a legjobb utat választották. 

- Egyébként, úgy vettem ki a szavaidból, hogy jelenleg te vagy az egyetlen, aki mindenkivel kommunikál a kis csoportosulásotokban. Megpróbálod visszaállítani a régi kerékvágást? Ez valóban elég nehéz lehet neked – nézett oldalra billentett fejjel Caroline-ra Klaus. 

- Iszonyúan érzem magam ettől az egész helyzettől – vallotta be a lány. 

- Ne aggódj, újra együtt lesztek, csak időt kell adni nekik. 

- Bonnie nagyon ki van bukva, még ha idővel enyhül is, lehet, hogy már soha semmi nem lesz ugyanaz, mint régen volt. Ahogy Elena és Damon, vagy Elena és Stefan között sem. 

- Elena őrlődik a két Salvatore között. Maga mögött kellene hagynia őket. 

- Tudom, mit gondolsz erről! Azt is tudom, hogy csak azért akarod ezt, mert szükséged van a vérére, hogy idióta hibrideket kreálj! – mondta dühösen a vámpír. 

- Megint kezded – sóhajtott fel Klaus. – Van szemem, és ezerévnyi tapasztalatom. Különben pedig te is tudod, hogy igazam van Elenával kapcsolatosan. 

- Szóval nem tagadod a szándékaidat – csapott le Caroline, egy csúnya pillantás kíséretében. 

- Egy szót sem ejtettem arról, hogy mik a szándékaim. Elképesztő vagy a feltételek gyártásában. 

- Tudom mit mondtál Damonnak és Stefannak, amikor vacsorázni voltak nálad. 

- Mondtam, amit mondtam, de azóta változott pár dolog. 

- Nem hiszek neked. 

- Micsoda meglepetés! – vonta fel szemöldökét gúnyosan Klaus. – Arról volt szó, hogy ne kapjam fel a vizet, erre te éppen ezt csinálod. 

- Azt nem mondtam, hogy én nem leszek dühös. Mennem kell. 

- Kell, vagy csak akarsz? Még nem fejeztük be Caroline - nyúlt a másik keze után Klaus. 

- Nincs mit befejezni – húzta el kezét a lány. 

- Ne váljunk el megint haraggal. Engedd meg, hogy kiengeszteljelek. 

- Nincs rá szükségem. 

- Vacsorázz velem holnap, Caroline. Jó veled beszélgetni, még ha néha kicsit harapós is a hangulat.
A lány kifújta a levegőt és kérlelve nézett a férfira. 

- Klaus, már azzal is kockáztatom a barátságomat a többiekkel, hogy itt vagyok veled, nem hogy egy vacsora meghívással. 

- Nincs itt senki, és a vacsorát sem közönség előtt tervezem. 

- Nem lehet. 

- Csak egy vacsora. 

A lány némán állta a hibrid tekintetét. 

- Nem bízom benned – szólalt meg végül. 

- Megértem, de engedd meg, hogy kiérdemeljem a bizalmadat. A többieknek nem kell tudnia róla, ha ez annyira aggaszt. Én biztosan nem szólok nekik - vigyorodott el a férfi. 

- Túl korai. 

- Rendben. Mit szólsz egy sétához? Holnap ugyanitt? Ezt nem utasíthatod vissza. 

- Rendben van – mondta kisvártatva a lány. – Találkozzunk holnap itt, négykor. Most viszont tényleg muszáj mennem. 

- Nagyszerű! Holnap négy óra – mosolygott rá a hibrid. –Viszlát, drágám! – majd eltűnt a fák között. 

Caroline is visszaszáguldott a kocsijához. Amíg Klaussal volt, jó párszor rezgett a telefonja. Hívta Bonnie, Elena, az anyja, és Damon is. 

Gyorsan felhívta az anyját, aki nem akart semmi különöset tőle, csak hogy minden rendben van e. A szöszi vámpír megnyugtatta, hogy természetesen igen, és megkérdezte, van e valami fejlemény Alaric ügyben. Sajnos semmi nem történt. 

Elena, Bonnie iránt érdeklődött, és sírva tette le a telefont Caroline nemleges válaszára. Szuper! Bonnie-nak mondta, hogy már haza tart, és elnézést kért tőle, amiért így lelépett, de hát muszáj volt kiszellőztetnie a fejét. Bonnie szerencsére megértő volt. 

 Végül felhívta Damont is, aki egyből nekiesett, hogy hol van már, és hogy tudja e, hogy az Ősök visszajöttek. Caroline, megmondta neki, hogy nem tartozik számadással senkinek, mikor merre jár, és tud az Ősökről, volt szerencséje Rebekah-hoz a mai nap folyamán. Klausról persze mélyen hallgatott, mert ha Damon megtudná, talán meg is ölné. Megbeszélte Damonnal, hogy foglalkozik egy kicsit Abbyvel, és hét körül találkoznak a Grillben. Mire mindezzel végzett, már haza is ért. Bonnie, Caroline szobájában ült, és sírt. 

- Mi a baj? – kérdezte, bár tudta, hogy anyja miatt sír a boszi. 

- Anya felhívta Jamie-t, haza akar menni vele – zokogta Bonnie. 

- Beszélek vele, nem mehet még el. 

- Már próbáltam, de nem hallgat rám. Megint itt fog hagyni – nézett rá könnyes szemekkel. Caroline érezte, hogy felmegy benne a pumpa. Hogy teheti ezt egy anya? Átment a másik szobába, ahol Abby szintén könnyes szemekkel ült. Csípőre tette kezeit, és kérdő arccal nézett a nőre. 

- Nem tudok itt maradni, annyira mardos a bűntudat Bonnie miatt, hogy képtelen vagyok kezelni – mondta a nő. 

- Azért, mert gyenge vagy, itt hagynád a lányodat? Nem elég neked, hogy anya nélkül nőtt fel, most megint megfutamodsz? 

- Jobb lesz így neki is – felelte csendben Abby. 

- Szerintem meg neked jobb így, mondhatnám egyszerűbb. Egyébként hihetetlen, hogy a lányod helyett, aki a te véred, egy idegen fiút érzel fiadnak. Küzdj Abby, minden vámpírnak meg kell küzdenie az érzelmeivel. 

- Már eldöntöttem, hogy elmegyek. 

- Nem mehetsz el, és nem csak Bonnie miatt, muszáj megtanulnod kezelni a vérszomjadat. 

- Tudom kezelni. 

- Kötve hiszem. Hiszen még nem jártál emberek között. Tudod milyen az, amikor minden hang ott van a fejedben? Amikor minden embernek érzed a vére áramlását, és csak nekik akarsz rontani, és leszívni az utolsó cseppig a vérüket? – mondta dühtől visszafojtott hangon a szőkeség. 

- A vér megoldható másként is. Te is így teszel. 

- Igen, és ettől függetlenül kontrollálnom kell magam. Soha nem laksz jól, mindig kívánod a vért, mert ilyen a vámpír természete. Ölni akarsz. Érted? 

- Már döntöttem, holnap estére idehívtam Jamie-t, elmegyek. 

- És mikor jön el az a pillanat, amikor majd Jamie-t ölöd meg?
- Nem lesz ilyen, tudom magam kontrollálni. 

- Abby... – kezdte Caroline, de, Bonnie anyja leintette. 

Dühösen lépett ki a szoba ajtaján, és megtorpant. Bonnie állt az ajtó előtt, továbbra is könnyes szemekkel. Caroline magához ölelte a lányt, és kitámogatta a konyhába. Elővett egy üveg whisky-t és töltött az italból mindkettőjüknek. Bonnie elé tolta az egyik poharat. Bonnie megrázta a fejét. 

- Igyál egy kortyot, jót fog tenni – kérte a boszit. 

- Nem hiszem, hogy bármit is segítene. 

- Megnyugtat – emelte fel Caroline poharát, Bonnie felé tartva azt. Bonnie sóhajtott egyet, majd megemelve a másik poharat belekortyolt. Marta, égette az ital a torkát, és érezte, ahogyan szétárad benne. Második slukkra lelökte az egészet. 

- Óóó, ez gyors volt tőled – mondta Caroline, majd ő is kiitta a poharát. 

- Még egyet – kérte Bonnie.
- Jól van, de azért ne akarj lerészegedni, nekem még el kell mennem a Grillbe, hogy találkozzam Damonnal. Nem akarom, hogy egyedül maradj anyukáddal úgy, hogy nem vagy teljesen az érzékeid birtokában. 

- Ne aggódj miattam. Anyámnak akkora a bűntudata, hogy a közelembe se akar jönni.
- Akkor se szeretném, hogy lerészegedj.
- Nem fogok, ezt még elkortyolom és kész – nézett egy gyenge mosoly kíséretében Caroline-ra. - Ugye, nem akar valami újabb merényletet tervezni Damon az Ősök ellen? Ahányszor megpróbáltuk, annyiszor mi faragtunk rá. Nem vagyok hajlandó részt venni benne. Már azért is utálom magam, hogy segítettem Stefannak. Tudom, hogy azért tette, mert Klaus tönkretette az életét, de nézd meg, hogy most hol tartunk? Az Ősök élnek és virulnak, mi pedig mindannyian megsínylettük ezt az egészet. Ha Stefan nem lopja el a koporsókat, akkor most nem lennék ebben a helyzetben. Igaza volt a nagyinak abban, hogy ne folyjunk bele a vámpírok ügyeibe. 

- Nem tudom, hogy mit akar, de nekem is elegem van az egészből, ha valami ilyet tervez, akkor felállok és otthagyom – válaszolta Caroline, miközben a konyhában lévő órára nézett. – Mennem kell, mert már el is késtem. Biztos, hogy megleszel? 

Bonnie bólintott, Caroline megölelte, majd felkapta kabátját, és elment. 

Klaus, Alaric ajtaja előtt állt. Úgy tűnt, ma jó napja van. Igazán kellemes meglepetés volt Caroline-nal összefutni, és mellé állt a szerencse a tanár eltűnésével is. Itt feltételezték ugyanis leginkább a barlangban található rajzokról készített felvételeket. Megfogta a kör alakú kilincset, megtekerte, ami egy kis recsegés után engedett, és kinyílt az ajtó. Körbe futtatta a szemét a kis lakáson, és elmosolyodott. Pár kellemes napot töltött itt. Csendben beljebb lépett, és munkának látott. Módszeresen kutatta át a lakást a képeket keresve. Elég hamar megtalálta azokat, az egyik asztalon lévő dobozban. Tovább kutakodott, meglelve Alaric fényképezőgépét az egyik fiókban. A gépen ott volt az összes kép a barlangról. Gyorsan beletette a dobozba. Alig hitt a szemének, amikor meglátta a vámpírvadász laptopját. Arra számított, hogy az Elenáék házában lesz. Vigyorgott egyet a szerencséjén. Tudta, hogy fel kell forgatnia a lakást, és elvinni még pár dolgot, hogy betörésnek tűnjön a dolog. Káoszt teremteni nem esett nehezére. Az viszont már igen, hogy mit vigyen el. Elhúzta a száját, fogalma sem volt, hogy mi lehet itt értékes. Minden olyan olcsónak tűnt. Úgy tűnt számára, hogy a két legértékesebb dolog a lakásban már a dobozban landolt. Talált még egy iPad-ot, egy mp3 lejátszót, meg némi készpénzt, ezeket eltette. Körbenézve semmi egyéb könnyen mozgatható dolgot nem talált. Gyorsan feltúrta a lakást, majd körülnézett. Mosolyra húzta száját, az általa csinált kuplerájon, majd olyan csendben, ahogyan jött, elhagyta a lakást. Remélte, hogy Rebekah és Kol be tud ma jutni a Salvatore panzióba. Elijah holnap jön vissza a városba, így Elenáék háza csak azt követően lesz átnézve. 

Caroline leült Damonnal szembe, és várakozóan nézett rá. 

- Késtél – mondta éles hangon Damon, dühös pillantást vetve a lányra. 

- Tudod, elég rossz napjaim vannak mostanában, úgyhogy vagy beszélj velem normális hangnemben, vagy itt sem vagyok – fonta össze ujjait Caroline. 

- Hidd el szöszi, nekem sem jobbak a napjaim – vágott vissza egy grimasz kíséretében a vámpír. 

- Szerintem ne menjünk bele, kinek jobb vagy rosszabb – sóhajtott Caroline, beletúrva a hajába.
- Mi történt? Megviseltebb vagy, mint máskor – vonta össze szemöldökét Damon. 

- Köszönöm szépen, te aztán tudod, mit kell mondani egy nőnek, hogy feldobd – nézett rá dühösen Caroline. 

- Szóval? – tárta szét kezeit a kékszemű vámpír. 

- Kezd elegem lenni abból, hogy senki nem beszél senkivel, persze rajtam kívül. Úgy érzem magam, mint akit összepréselnek. Ráadásul ma összefutottam Rebekah-val, és pont olyan bunkó volt, mint mindig. Nem is értem, hogy feküdhettél össze vele! 

- Nem a te dolgod – zárta rövidre a témát Damon. – Mit akart Rebekah? 

- Megkérdezni, mi történt Mystic Falls-ban amíg nem voltak itthon, de szerintem csak unatkozott és belém akart kötni. Nem vagyunk éppenséggel kebelbarátnők – forgatta szemét Caroline, miközben arra gondolt, hogy mit szólna Rebekah, ha ő és Klaus összejönnének. Jézusom, Caroline Forbes, elment az a maradék eszed is? Ijedt meg saját gondolataitól a lány. 

- És? Még valami? – kérdezte Damon türelmetlenül. Caroline összeszedte magát, és koncentrált. 

-Tudta, hogy náluk jártál. Megkérdezte miért, én meg elmondtam, hogy Ric eltűnt, és rájuk is gondoltunk. Ezen kissé kiakadt. 

- Te sem teszel azért, hogy kijöjjetek egymással, nem igaz? – gúnyolódott Damon. 

- Nem az én ágyamban alszik! Jöjjön ki azzal, akinek az ágyában landolt Őszőkesége – húzta fel magát Caroline. 

- Nyugi szöszi, minden második percben a plafonon vagy! Mi bajod van? – nézett rá értetlenül a vámpír. 

- Mondtam már, nincsenek túl jó napjaim – mondta Caroline, miközben még mindig dühös volt magára, mivel Klaus folyamatosan gondolatai peremén grasszált. Szedd már össze magad! 

- Mi van Bonnie-val? Még mindig nem beszél Elenával? 

- Bonnie még mindig csak velem hajlandó beszélni, ráadásul holnap elmegy az anyja. 

- Nem lep meg – vonta meg a vállát Damon. 

- De nem hagyhatom, Bonnie teljesen össze van törve emiatt. 

- Nem tudsz mindent megoldani. Ha menni akar, menjen. A boszinak is jobb lesz, hidd el nekem. Legalább nem nekünk kell vigyázni a nőre. 

- Érzéketlen vagy – sziszegte Damon arcába a lány, amire a férfi csak egy sötét pillantással válaszolt. - Szóval miért kellett idejönnöm? Remélem, nem csak társaságot kerestél a szarkazmusodnak – mosolygott negédesen a szöszke. 

- Alaric miatt – engedte el a lány gúnyolódását a füle mellett Damon. 

- Megtudtál valamit?
- Semmit. Anyukád sem talált semmit. 

- Tudom, beszéltem vele. Nem szívódhatott fel csak úgy! – tárta szét kezeit a lány. 

- Szerintem Klausnál van – nézett rá áthatóan Damon. Caroline gyomra fordult egyet. Miért néz így rá? Tudja, hogy találkozott Klaussal? Az kizárt. Utálta, amikor azok a gyönyörű kék szemek így néztek, úgy érezte a veséjébe látnak. 

 - Alaric keresztbe akart tenni az Ősöknek - folytatta Damon. -  Nem hiszem, hogy kívánatos személy lenne a számukra. Különben meg, kisebb dolgokért is kinyírnak bárkit, néha talán szórakozásból is, de most leginkább csak rajtunk állnak bosszút. 

- Azok alapján, amit elmondtál szerintem, te sokkal inkább nem kívánatos személy vagy, mint Ric. Ha azt gondolod megölték őt, akkor szerinted hol a teste? Ha olyan nyilvánvaló, hogy nekünk akarnak fájdalmat okozni, akkor már rég valamelyikünk, pontosabban Elena vagy a ti házatok ajtaja előtt lenne a hullája. Mellesleg bagoly mondja verébnek, hogy nagyfejű. Mintha te nem nyírtál volna ki embereket csak úgy, merő szórakozásból. 

 - Te most véded őket? – kapta fel a vizet Damon – Klaus suttogott pár kedves szót a füledbe, és már be is dőltél neki? 

- Nem védem őket, csak megpróbálok logikusan gondolkodni, és szerintem nem ők voltak. Egyébként, amíg nem tudsz normálisan beszélni velem, ne is keress. Elegem van abból, hogy azért, mert küzdesz az Elenával kapcsolatos érzéseiddel, mindenkit csak bántasz. Ha így folytatod, teljesen magadra fogsz maradni. Viszlát Damon – állt fel sértődötten a szőke vámpír. 

- Elmegyek az Ősökhöz – szólt utána Damon. 

Caroline olyan elánnal fordult meg, hogy az egész hajzuhataga az arcába csapódott. 

- Te normális vagy? Oda akarsz menni, nyíltan konfrontálódni? – mondta visszafojtott hanggal Caroline. 

- Te nem azt tetted Rebekah-val? 

- Én veled ellentétben tudom hol a határ. Te képes lennél rájuk rontani. Meg akarod öletni magad? Klausnál és Kolnál már rendesen kihúztad a gyufát. Szerintem Elijah-nál sem vagy benne a top 10-ben. Egyébként, ez tényleg még mindig Alaricról szól, vagy a mérhetetlen gyűlöletedről az Ősök iránt, netán az érzéseidről Elena iránt? Miért keresed a bajt? Lépj túl rajta Damon. Nem vetted észre, hogy nem nyerhetünk? Folyamatosan bajunk esik, vagy a szeretteinknek. Soha többet nem veszek részt egyik őrült „öljük meg az Ősöket” tervedben sem, és csak hogy tudd, Bonnie sem. Ne csináld ezt! Inkább tényleg Ric-re koncentrálj – nézett férfira könyörögve a lány. 

Damon mereven bámulta Caroline-t. Tudta, hogy igaza van a szöszinek, de annyira gyűlölt most mindent. Kétségbe volt esve, és irtó dühös volt, hogy nem tudta megtalálni Ric-et, nem jutott előbbre. Még mindig dühös volt Elenára, de hiányzott, hogy csak úgy betoppanjon a panzióba, a nevetése, egymás cukkolása, a gyönyörű arca. Le kell vezetnie a feszültséget. Addig szívni a vérét valakinek, amíg a szíve dobog. Ahogy belegondolt ebbe, máris jobban érezte magát. Lehet, hogy igaza van Vámpír Barbie-nak, és nem jobb az Ősöknél, de most ez nem érdekelte. 

- Mennem kell – állt fel az asztaltól. 

- Ne menj el az Ősökhöz. 

- Ne aggódj, nem megyek oda – nézett a lányra, majd intett és elhagyta a Grillt. 

Caroline elővette a telefonját, és felhívta Stefant. 

- Szia Caroline! 

- Aggódom Damon miatt. 

- Mi történt? 

- Szerintem Klausékhoz tart. 

- Micsoda?? Miért? 

- Ric-et szeretné megtalálni, de nem hiszem, hogy az Ősöknél lenne, és szerintem ezt ő is tudja, de annyira ki van bukva, hogy keresi a bajt. 

- Hol voltatok? Mikor indult el? 

- A Grillben találkoztunk, és éppen mielőtt telefonáltam neked, akkor indult el. 

- Ez nem lesz jó, éppen vadászok, nem fogom tudni utolérni. Jóval közelebb van hozzájuk, mint én. Neked kell utána menni. 

- Stefan, én már lenyomtam neki egy hegyi beszédet, amit lehet, hogy meg sem hallott, és különben sem vagyok biztos abban, hogy vissza tudom fogni. 

- Akkor felhívom Klaust. 

- És mit mondasz neki? Valószínűleg kinevetne, ráadásul te raktál neki a leginkább keresztbe. Add meg a számát, majd én felhívom – sóhajtotta a telefonba Caroline. 

- Te is átverted, nem hiszem, hogy ez jó ötlet. 

- Valljuk be őszintén, kettőnk közül nekem van nagyobb esélyem Klausnál. – „ha tudnád mennyivel” tette hozzá gondolatban a lány. 

- Rendben. Átküldöm a számot. Hívj, hogy mi történt, és vigyázz magadra. 

- Stefan, telefonon keresztül, azért még egy Ősi hibrid sem képes ölni – mondta a lány és lerakta a telefont. Egy pillanattal később meg is érkezett a telefonszám. Caroline tudta, hogy most szívességet kell kérnie Klaustól, amit majd be fog rajta hajtani a hibrid, de Damonról van szó, aki messze nem tökéletes, de akkor sem akarta, hogy baja essen. Rányomott a hívógombra. Három csörgés után beleszólt Klaus a jól ismert akcentusával. 

- Jó estét Caroline! Nem is tudtam, hogy ismered a számomat. 

- Nekem pont olyan meglepetés, hogy ismered az enyémet. Egyébként Stefan adta meg. 

- Miért hívtál szerelmem? 

- Egy szívességet szeretnék kérni tőled. 

- Mit tehetek érted? 

- Damon valószínűleg hozzátok tart. Ki van akadva sok minden miatt, és mivel te vagy az akit a legjobban gyűlöl, szóval… - hallgatott el Caroline. 

- Rajtam akarja levezetni a feszültséget? – mondta nevetve Klaus. 

- Valami olyasmi. 

- Idegesítő egy vámpír, az már biztos. Gondolom, a kérésed lényege az lenne, hogy ne öljem meg. 

- Egészen pontosan ezt akartam kérni tőled. 

- Érted bármit édesem. Megígérem, hogy nem fogom megölni. 

- Ne is bántsd. 

- Ennek a szívességnek még ára lesz, drágaságom. 

- Gondoltam, hogy lesz. 

- Ne aggódj, semmi olyat nem kérnék tőled, amit nem szeretnél megtenni - váltott komolyabb hangnemre Klaus. 

- Köszönöm Klaus. Viszlát, holnap. 

- Alig várom! Jó éjszakát, gyönyörűm. 

Caroline elmerengve bámulta telefonját. Hihetetlen volt, de a mai napon legtöbbet a hibriddel beszélt. Feltehetően holnap is vele fogja tölteni ideje jó részét. Kellemes bizsergés töltötte el a gondolatra. Nem kellene így éreznie. Őrület, volt ez az egész. Mégis, ha arra gondolt, hogy milyen normálisan beszélt vele végig a férfi, pedig ő folyamatosan támadta, vádolta. Teljesen megzavarta Klaus viselkedése. Megrázta fejét, hogy elűzze gondolatait, majd felhívta Stefant, hogy ne aggódjon. Miután letette, Tylert hívta, ki tudja hányadszor az elmúlt napok folyamán. Megint csak a hangpostája jelentkezett, és a lány ingerülten nyomta ki a telefont. Miért nem képes felvenni, a rohadt telefonját? Dühös volt Tylerre! Tudta, hogy miért ment el, de az, hogy egyáltalán nem jelentkezett, és nem válaszolt a telefonjaira idegesítette. Szüksége lett volna rá, hogy elmondja, mennyire szétesőben vannak a dolgok, hogy mi történik a barátaikkal, hogy beszéljen Alaricról, meg mindenről, ami történt. Mindezt Tyler helyett elmondta Klausnak. Caroline úgy érezte, valami olyan felé sodródik, amit majd nem tud kézben tartani. Sóhajtva állt fel az asztaltól, és elindult haza.