Chapter 4

Íme a 4. fejezet. Ez most nem olyan hosszú mint az előző, de holnap hozom az 5. fejezetet is.

Jó szórakozást kívánok hozzá!

Egy újabb kérés

Másnap délután Caroline fáradtan állt a Grill mosdójában. Az utolsó óra előtt lelépett a suliból. Kénytelen volt, nagyon szerette Elenát, de ma már az agyára ment. Elena egész nap Alaric hollétét találgatta, és amikor éppen nem erről beszélt, akkor azzal nyaggatta, hogy szeretne Bonnie-val beszélni, és menjenek együtt haza. Caroline fel is hívta emiatt Bonnie-t, aki továbbra sem akart Elenával beszélni. Anyjával akarta tölteni az idejét, mielőtt a nő immáron vámpírként elhagyja a várost. Ez kapóra jött Caroline-nak, tekintettel Klaussal való találkájára. Ránézett az órájára, majd a tükörbe. Gyorsan megigazította sminkjét, majd kisétált a kocsijához. Éhes volt, és nem sima ételre éhezett, hanem arra, ami élteti őt. Amikor az erdőhöz ért megállt, és a kocsi csomagtartójából kivett egy tasak vért. Vetett egy pillantást maga mögé – biztos, ami biztos alapon –, majd felhajtotta a vért és visszaszállva a kocsiba, meg sem állt a megbeszélt helyig. Klaus nagy fekete terepjárója már ott állt, de a lány sehol nem látta a férfit. Leállította a kocsit és óvatosan körülkémlelve kiszállt. Ebben a pillanatban termett előtte a hibrid. Caroline ugrott egyet ijedtében. 

- Jézusom! Muszáj ezt csinálnod?! – mondta ingerülten a lány. – Halálra rémítesz! 

- Halálra? Tényleg? – kérdezte Klaus vigyorra húzva a száját. 

Caroline-nak most esett le mit is mondott az előbb. 

- Egy halottat elég nehéz halálra rémíteni, nem igaz?

- Ahogy mondod, kedvesem – vigyorgott még mindig a férfi. – Hoztam neked valamit. – nyújtotta előre kezét Klaus. 

A szokásos kék díszdoboz volt, átkötve szalaggal. 

- Már megint valami ékszer, vagy rajz? – nézett megrovó pillantással Caroline.

- Bontsd ki, meglátod – nézte a hibrid a lányt. 

A vámpír, kelletlenül vette át a dobozt, és nyitotta ki azt. Egy összetekert papír volt benne. A lány forgatta a szemét, nemtetszését fejezve ki, az újabb nyilvánvaló rajz miatt. Amikor szétnyitotta a lapot elkerekedett a szeme. Ő volt rajta, mégpedig összefont karokkal, kissé dühös arcot vágva, a tegnapi öltözékében. 

- Mondtam, hogy aranyos vagy amikor felhúzod magad. Muszáj volt megörökítenem – vigyorgott Klaus. 

- Ez tényleg aranyos – mondta mosolyogva Caroline, és tényleg úgy is gondolta. Humoros, és mégis kedves rajz volt. 

- Szóval, így nézek ki dühösen – nézte tovább a képet, miközben megpróbálta leutánozni az arcot, amit akkor vágott. Kitört belőle a nevetés, Klaus pedig vele nevetett. Jól esett nevetni, az utóbbi időben annyira nyomasztó volt minden. Felszabadultnak érezte magát. 

- Ezt a képet nagyon szívesen elfogadom. Már régen nem volt részem vidámságban. Köszönöm – nézett Caroline némi hálával a tekintetében Klausra. 

- Nem gondoltam, hogy ilyen sikert aratok. Tényleg nagyon régen lehettél már jókedvű, ha egy ilyen kis semmiség is ennyire feldob – döbbent meg a férfi, majd csendesen hozzátette– Bármit megtennék, csak hogy boldognak lássalak. 

- Ne mondd ezt. Mindketten tudjuk, hogy nem tennél meg mindent – mondta Caroline, értve ezt a bálon történt összezörrenésükre Tyler miatt. Tyler…A fiú most nagyon távolinak tűnt számára. 

- Kérni szeretnék tőled még valamit -  nézett a férfira.

- Egy napirend előtti felszólalást engedj meg nekem szépségem. A tegnapi telefonodat nem értem. Nem járt nálunk az idegesítő vámpír haverod. 

- Azt hittem, hogy hozzátok tart, de ma beszéltem Stefannal, aki elmondta, hogy csak reggel került elő Damon iszonyat részegen, és véresen. Úgy tűnik tivornyázott egyet – csóválta rosszallóan a fejét a vámpír. 

- Te az erdőben való szaladgálással vezeted le a feszültséget, míg Damon kicsit agresszívebben. Én nem ítélem el. 

- Ezt mindjárt gondoltam – nézett lesújtóan a hibridre. 

- Ugyan Caroline, még sosem öltél? – szűkítette össze szemét Klaus. 

- Egyszer nem sokkal miután átváltoztam, és még nem igazán tudtam kezelni a helyzetet, és még kétszer, de akkor a barátaimat védtem. Kedvtelésből sosem. Kontrollálom magam – mondta fejét felvetve, és némi éllel a hangjában a szöszke vámpír. 

- Értettem a célzást – mondta Klaus és lágyan felnevetett. 

- Akkor beszélhetnénk a kérésemről? – váltott témát Caroline. Ma reggel befészkelte magát egy gondolat a fejébe, és remélte, hogy Klaus segít neki azt kivitelezni. 

- Hallgatlak.

- Bonnie anyja ma elhagyja a várost a fogadott fiával, vagy kije neki Jamie. Még nem járt emberek között vámpírként, és nem akarom, hogy bármi rossz történjen, hogy Bonnie azért is aggódjon, hogy kit öl meg az anyja. 

- És? – vonta fel szemöldökét Klaus. 

- Megtennéd, hogy megigézed, amikor hazaértek? 

- Azt szeretnéd, hogy ne igyon embervért? 

- Nem, csak azt, hogy ezt tasakból tegye, ne pedig közvetlenül emberből. Ne bántson embereket. Meg tudod ezt csinálni? 

- Valószínűleg igen. De miért tenném? Tegyek jót Bonnie-val, aki holtan akart látni engem? 

- Ezt hívják nagylelkűségnek Klaus – nézett rá a lány. 

A hibrid nem válaszolt, csak merően nézte a lányt. 

- Ha számítok neked egy kicsit is, akkor tudnod kell, hogy nekem a barátaim jelentenek mindent – mondta Caroline. 

- Ne élj vissza azzal, hogy kedvellek – szólalt meg figyelmeztető hangon Klaus. 

- Nem célom az, hogy ezzel visszaéljek. Van egy olyan adottságod, amit most jóra használhatsz. 

- Elképesztően nagy szíved van – állapította meg a férfi. 

- Kár, hogy már nem dobog – mondta szarkasztikusan a szöszke. 

- Velem jössz? – kérdezte a hibrid, még mindig a lányt fixírozva. 

- Nem tehetem. Bonnie nagyon ki lesz borulva, miután elmegy az anyja, ott kell lennem mellette – mondta Caroline, pedig arra gondolt, hogy szívesen elmenne. Bűntudatának már csak töredéke volt meg, a hibridhez való vonzódása miatt. Az utóbbi pár napban Klaus mellett érezte magát a legjobban. 

- Kérd meg Matt-et, te pedig gyere velem. Ha velem jössz, megcsinálom. 

- Zsarolsz engem? 

- Matt rendes gyereknek tűnik. Unalmas, de rendes. Még a húgomnak is bejött a kedvessége. Ez pedig nem zsarolás, hanem vedd a tegnapi kérésed árának. 

- Damon nem is ment el hozzátok! – kiáltott fel a lány. 

- De ha mégis eljött volna, nem bántottam volna, ahogyan azt megígértem neked. 

- Te pedig azt ígérted nekem, hogy nem kell olyat tennem, amit nem szeretnék. 

- Ne mondd, hogy nem szeretnél velem jönni drágám – nézett kihívóan a hibrid. 

- Nem szeretnék – hazudta a lány. 

Klaus magabiztosan állta a lány tekintetét. Érezte, hogy ha csak egy kicsit is, de megtört közöttük a jég. Ki akarta használni ezt, és addig ütni a vasat, amíg meleg. Jóleső érzések járták át, és ez tetszett neki, már nagyon régen érzett ilyet, és már jó ideje letett arról, hogy valaha is fog. Túlzottan a terveire koncentrált, amik nem engedhették meg neki az ilyenfajta érzéseket, mert legyengítették volna őt. Most mégis furcsán erősnek érezte magát. 

- Nos, drágám? – törte meg a csendet a férfi. 

- Legyen. Veled megyek. De akkor most elmegyek haza, és megnézem, hogy állnak a dolgok, majd üzenek, amikor indulni tudunk. Azt hiszem Elenának szólok, hogy jöjjön át. A barátnője mellett kell lennie, így helyes – mondta önmagának bólogatva a lány. 

- Neked pedig lesz okod lelépni, hogy a lányok lelkizzenek egymással – vigyorgott a férfi. 

- Csúfos igazságot mondtál – forgatta a szemeit Caroline. – Hol találkozzunk? 

- Hmm…Mivel ez egy titkos küldetés, és nem akarod a barátaidat elveszíteni miattam, valami nem túl feltűnő helyen kellene, hogy felvegyelek. 

- Nagyon megköszönném, ha nem a főtéren szeretnél találkozni – replikázott Caroline. 

- Találkozzunk itt. Szinte senki nem jár erre, így a kocsidat is itt hagyhatod. 

- Akkor majd jelentkezem – ült be a lány a kocsijába. 

Klaus mosolyogva biccentett. Ez a napja is jól alakul. Elena nem lesz otthon, így Elijah könnyedén szét fog tudni nézni. Rebekah és Kol tegnap bejutott a Salvatore házba. Szerencsére Stefan éppen akkor tartott nyuszi vadászatot, és Caroline telefonjának köszönhetően megtudta, hogy Damon sincs a panzióban. A másik nagy szerencse, hogy nem találtak semmit. Feldobódva ült be kocsijába. Amikor hazaért, örömmel látta, hogy Elijah is otthon van. Éppen az ebédlőben ültek testvérei és a töri tanár lakásából elhozott képeket nézegették. 

- Jó hírem van Elijah! Elena ma este nem lesz otthon – ült le melléjük. 

- Biztos vagy benne? – nézett testvérére Elijah.

- Teljesen. Biztos forrásból tudom. 

- Kitől? Csak nem a csípős nyelvű, cukorfalat szöszitől? – nézett kihívóan Kol a bátyjára. 

- Már mondtam, hogy ne merj így beszélni róla – válaszolt ingerülten Klaus. 

- Szívesen megismerném őt közelebbről is – húzta tovább fivérét Kol. 

- Jobb lenne, ha leállítanád magad Kol, mielőtt kitörik a nyakad – szállt be Rebekah is. – Tegnap összefutottam vele a Grillben, idegesítő kis görcs volt, de Nikre való tekintettel nem tettem semmit. 

- Rebekah nézz már magadba. Ezer éve idegesítőnek tartasz minden nőnemű és a legtöbb hímnemű lényt. Nem gondoltál arra, hogy inkább te vagy idegesítő? – dobta vissza a labdát, gúnyosan vigyorogva Kol. 

- Fogd be a szád, te elmebeteg – hajította Kol felé az éppen kezében lévő képet a lány. 

- Mindketten idegesítőek és elmebetegek vagytok – zárta le a vitát Klaus. - Inkább a képekre koncentráljatok. 

- Elijah, sikerült elintézned, hogy keressék Esthert és Finn-t? – fordult testvére felé a hibrid. 

- Igen, megkerestem a legjobb kapcsolatomat, és ráállt az ügyre az embereivel. 

- Bízhatunk bennük? 

- Teljes mértékben. Jól végzik a dolgukat. Most már csak várnunk kell. 

- Remek. A képekkel hogy állunk? 

- Össze kell állítanunk a teljes történetet. Szerencsére Alaric alapos ember, jó pár képet felcímkézett, és be is vannak számozva. Ahogy teljes lesz a kép többet fogunk tudni – válaszolt Elijah. – Csodálkozom, hogy még nem fedezték fel a betörést. 

- Gondolom elsők között szerepelt a keresési listájukon a tanár lakása, és azóta nem érezték fontosnak, hogy visszamenjenek, de ami késik, nem múlik. Nem kérdés, hogy bennünket is elő fognak venni ha észreveszik, hogy eltűntek a felvételek. Mielőbb el kell hárítanunk ezt a fenyegetést – mondta Klaus. 

- Be kell jutnunk a barlangnak, abba a részébe, ahol a rajzok vannak, és valahogy eltüntetni azokat – nézett testvéreire Elijah. 

- Túl feltűnő lenne, ha a rajzok eltűnnének a barlang faláról – rázta fejét Niklaus. – A birtok a Lockwood-ok tulajdonában van. Rá kell venni Carolt, hogy valami módon lezárassa az egész barlangrendszert. Persze a legjobb az lenne, ha beomlana az egész, de legalábbis egy része, amibe beletartozna az a járat is. 

- Valóban az lenne a legcélszerűbb, ha járhatatlanná válna – értett egyet Elijah. 

- És ezt hogy fogjuk elérni? - kérdezte Kol. 

- Maximum egy földrengés okozna ekkora károkat, azt meg még mi sem tudunk csinálni. – kontrázott Rebekah. 

Elijah és Klaus egymásra néztek, majd egyszerre mondták. 

- Boszorkány. 

- Mi? Egy boszorkánynak sincs ekkora ereje – rázta meg a fejét Rebekah, és Kol egyetértően bólogatott. 

- Nem egy boszorkányra gondoltunk – mondta Elijah. – Legalább húsz talán huszonöt erős boszorkány ereje kellene. Ha összekapcsolják az erejüket, egy kisebb területen elő tudnak idézni földomlást. A Bennett lányba száz halott boszorkány ereje költözött, és véghez tudott volna vinni egy természeti katasztrófát. Ismerjük a területet, meg kell találnunk a gyenge pontjait, főként azon a részen, ahol a rajzok vannak. Ott, és még néhány másik helyen kellene, hogy végrehajtsák a varázslatot, utána már a fizika lépne működésbe, beomlasztva az egészet, de legalábbis jó részét. Nem lesz ember, aki helyreállítsa azt. 

- Egyszerűbb lenne berobbantani – mondta Kol. 

- Egy perc alatt rájönnének, hogy robbantás történt. Természetesnek kell hatnia, és ki alkalmasabb erre, mint a természet szolgálói – tárta szét kezét Elijah. 

- Honnan szedünk össze ennyi boszit, aki egyáltalán hajlandó lesz segíteni nekünk? Különben is elég feltűnő lenne ebben a kisvárosban ennyi ismeretlen alak – nézett kérdőn bátyjaira Becca. 

- Nem minden boszorkány tisztességes, és tudjuk jól, hogy elsősorban magukra gondolnak. Ráadásul vannak, akik kifejezetten a kedvünkben akarnak járni, mint ahogyan az a pár nappal ezelőtti kiruccanásunk alkalmával is kiderült. Azt pedig nem kell tudniuk, hogy mi ezzel a valódi célunk – felelte Klaus. 

- Hogy akartok titokban összeterelni ennyi boszorkányt? Magad mondtad Elijah, hogy túl gyorsan terjednek a hírek a természetfelettiek körében – kérdezett tovább a lány. 

- Ezer évig menekültünk, manipuláltunk. Ezt is meg fogjuk oldani – mondta Klaus. 

- Befejeztük mára? – nyújtózkodott egyet Kol. – Nik, nem ugrunk le a Grillbe? 

- Más programom van. Amúgy örülnék, ha nem keltenél feltűnést, és normálisan viselkednél. 

- Szöszi program? - húzta fel szemöldökét jelentőségteljesen Kol. 

 - Nem a te dolgod – vetette oda Klaus. 

- Nik, ne fektess túl sok energiát Caroline-ba. Nem éri meg. Ne feledd, hogy ott van neki Tyler – mondta Rebekah. 

- Nem a ti dolgotok mit csinálok, és kivel – mondta a hibrid. 

Ebben a pillanatban megrezgett telefonja. Lesújtó pillantást vetett két testvérére, majd megnézte a kapott üzenetet. Caroline írt neki, hogy fél óra múlva találkozzanak a megbeszélt helyen. 

- Elijah, tiszta a terep. Mehetsz Elena házába. Én elmentem, valószínűleg csak későn érek haza. Ti ketten pedig legyetek szívesek hasznosan tölteni az időtöket, mondjuk a képek összerendezésével – intézte szavait két kisebbik testvéréhez Klaus, majd elindult kifelé. 

Rebekah és Kol egyszerre grimaszoltak Klaus hátának. Elijah mosolygott rajtuk egyet, majd testvére után indult. A kocsi feljárón érte utol. 

- Klaus! 

- Igen, Elijah? 

- Gondolom igaza volt az öcsénknek, és Caroline-nal találkozol. 

- És? 

- Óvatosan Niklaus, nem bízhatsz meg benne. 

- Aggódsz, hogy elárulom neki a fehér tölgyet? 

- Aggódom, mert azt látom, hogy megérintett téged ez a lány, és tudjuk, mit tesz a szerelem az emberrel. 

- Nem vagyok szerelmes Caroline-ba – vetette oda Klaus. 

- Lehet, hogy még nem, de nem állsz messze tőle, ami nem lenne baj, ha nem lennénk ebben a helyzetben – mondta tényszerűen Elijah. 

- És te hogy állsz Elenával? – kérdezett vissza Klaus. – Ne aggódj testvérem. Nem akarok meghalni, tudom mi az érdekünk - szállt be autójába a hibrid. 

Elijah elgondolkozva nézett fivére után. Nem beszélt Elenával a történtek óta, csak azt a kis bocsánatkérő levelet hagyta, amikor még úgy volt, hogy elmegy a városból. Talán fel fogja keresni a lányt, de most még túl korainak tartotta a személyes találkozót, és különben is éppen betörni készült hozzá. Finoman megrázta fejét újabb helytelen, de ugyanakkor szükséges akciója miatt, majd eltűnt a sötétben.