Chapter 5

Meghoztam az 5. fejezetet is. 100% Klaroline. Azon az estén folytatódik, ahol a 4. fejezet befejeződött. Nem is írok többet róla, olvassátok!!!!

Jó szórakozást!

Fordulópont

Klaus és Caroline, egyszerre értek a találkozó helyre. A férfi kinyitotta a lánynak a terepjáró utas oldali ajtaját. 

-  Szép jó estét Caroline! 

- Annyira azért nem szép este – húzta el a száját a vámpír, célozva teendőjükre, miközben bemászott az utas oldali ülésre. 

- Ne legyél ilyen, ma jó dolgot teszünk, te szeretsz jó dolgokat tenni – mondta kedvesen a hibrid, és sebességbe téve a kocsit, elindult. 

- Én inkább úgy látom, hogy egy rosszul sikerült dolgot próbálunk helyrehozni. Ez is az élet velejárója, nem mehet mindig minden simán. 

- Igen tudom, de jó ideje nem mennek simán a dolgok. Nagyon szeretném, ha végre egyenesbe jönnének. Normális életet szeretnék élni, már amennyire lehetséges ez vámpírként – sóhajtott a lány. 

- Fogsz is Caroline. Most fogunk elsimítani valamit. Ez egy lépés ahhoz, hogy a dolgok rendeződjenek. 

- Legyen igazad! 

- Hogy sikerült a barátnőid kibékítése? – kérdezte Klaus. 

- Drámaira. Bonnie először nem akarta látni Elenát, majd nekiállt kiabálni velem. Elena meg csak állt, mint egy rakás szerencsétlenség az előszobában. Végül odament Bonnie-hoz és megölelte, aki végül visszaölelt, és sírva borultak egymás nyakába. 

- Nem furcsállották, hogy eljössz? 

- Mondtam nekik, hogy most inkább magukra hagyom őket, de azt sem tudom észrevették e, hogy leléptem. 

- Látod szerelmem? Ez is rendeződött. Időt kell adni a dolgoknak, én mondtam neked. 

- Tudom, tudom, az idő mindent megold. 

Klaus egy bátorító mosolyt küldött a lány felé. Caroline a hibridet nézte elgondolkozva. El sem hitte, hogy egy autóban ülnek, és a férfi éppen valami jót készül tenni, csak mert ő megkérte rá. Hogyan lehet egyszer szörnyeteg, egyszer meg ilyen kedves és megértő, na meg persze ilyen dögös. Értetlenkedve rázta meg a fejét. 

Klaus észrevette és megkérdezte: 

- Mi volt ez a fejrázás? Min gondolkodsz? 

- Rajtad – vágta rá habozás nélkül a lány. 

- Érdekes. Mit gondolsz rólam? 

- Nem értelek. Végig gonosz voltál, most meg segítesz, és biztató szavakat mondasz, mint egy normális ember. Ez nagyon szélsőséges.. 

- Valóban? – nevetett fel Klaus. – Tehát annyira gonosznak gondolsz, hogy el sem tudod képzelni, hogy legyen bennem bármi normális, vagy, hogy lehet bennem jó érzés? 

- Nem tudom, mit gondoljak – mondta őszintén Caroline. 

- Ezer éve élek, sok minden befolyásolta a viselkedésemet, de leginkább a Mikael előli menekülés. 

- Mesélsz magadról? 

- Ezer év hosszú idő, ez egy nagyon hosszú mese lenne, rengeteg jó és rossz emléket idézne, nem biztos, hogy most kellene erről beszélni. 

- Egyszer majd mesélsz róla? 

- Ha tényleg érdekel téged, akkor igen, de ne várj tündérmesét – mondta a férfi. 

 Caroline, most nagyon is emberinek látta Klaust. 

- Ezzel tisztában vagyok – mondta végül, egy futó mosollyal az arcán. 

- A te meséd rövidebb – nézett a férfi a lányra. 

- Helyes megállapítás – nevetett fel Caroline. – El sem hiszem, hogy akár ezer év múlva is létezhetek. 

- Nézz rám és a testvéreimre. Ezer év után is egész jól tartjuk magunkat nem igaz? 

- Kétségtelenül, de ti az Ősök vagytok, benneteket nem lehet megölni, vagy ha mégis, azt csak valami bonyolult boszi módszerrel lehet végrehajtani. Velem viszont több hétköznapi dolog is végezhet, kezdve egy karóval. 

- Sosem hagynám, hogy bántsanak – nézett komolyan Klaus a lányra. Belesajdult a lelke arra a gondolatra, hogy elveszítheti a lányt. 

Caroline egy kedves mosollyal köszönte meg a törődő szavakat. 

- Borzasztó belegondolni, hogy 60 vagy 70 év múlva nem fognak létezni a legjobb barátaim. Nem marad nekem más, mint a két Salvatore testvér, és Tyler, már ha látom még valaha - mondta a lány.

Klaus arcán átsuhant egy árnyék, és érezte, hogy felmorog benne a zöldszemű szörnyeteg, Tyler neve hallatán. A mellkasát majd szétrobbantotta a hirtelen jött féltékenység, de muszáj volt uralkodnia magán. Nem volt övé a lány, most is vékony jégen táncol nála, és ha bármit tenne Tylerrel, akkor végképp elveszítené. 

- Mi van velem? Én is itt vagyok neked, nem igaz? – kérdezte végül. 

- Damon és Stefan sosem fog kedvelni téged. Túl sokat ártottál nekik, és jelenleg elképzelni sem tudom, hogy te és én huzamosabb ideig tartsuk a kapcsolatot – mondta Caroline, és szomorú lett ettől a gondolattól. – Élnünk kell az életünket. Nekem majd jut egy patetikus Stefan, és egy szarkasztikus Damon. Tyler pedig valószínűleg a te hű szolgád marad – nézett a férfira a lány. 

- Nem kell, hogy velük legyél. Gyere velem Caroline. Idővel mindnyájunknak el kell hagynia a várost, ilyen a vámpírlét, mindenhol csak pár évet, esetleg egy évtizedet élhetsz úgy, hogy ne tűnjön fel, nem öregszel. 

- Miért vetted meg azt a villát, ha tudtad, hogy úgysem leszel itt örökké? 

- Több helyen is van házam, leginkább szeszélyből, befektetésből vettem meg őket, de sosem teremtettem igazi otthont belőlük. A családomnak itt akartam otthont teremteni, ahol egykor emberként éltem velük. Ezer évbe telt. 

- Lenyűgöző mennyire ragaszkodsz a családodhoz. 

- Gyere velem Caroline – kérte újra Klaus, miközben finoman megérintette a lány kezét.  -Beutazzuk a világot, megmutathatom neked a legcsodálatosabb helyeket a Földön. 

- Ne Klaus, ne is kezdj bele – nézett a férfira kérlelő szemekkel Caroline. 

- Engedd, hogy megismerjük egymást, mielőtt végleg nemet mondasz. Adj esélyt nekem. 

- Meggondolod, hogy elengedd Tylert? 

- Caroline... – kezdte a férfi, és lapos pillantást vetett a lányra. 

- Csak azt kértem, hogy gondold meg – vágott közbe a vámpír. – Egyébként, nem is tudom hogyan gondolhattad, hogy elmennék veled úgy, hogy a kis ölebeid, köztük Tyler is ott lenne – húzta össze szemét a lány. 

- Nagyon sokat jelent neked ez a Tyler gyerek, nem igaz? – kérdezte Klaus éllel a hangjában, amit Caroline nem tudott nem észrevenni. 

- Bántani akarod őt? – kérdezte ijedten. 

- Nem, és ezzel már a válaszoltál is a kérdésemre – vált zárkózottá Klaus arca. 

- Nagyon sok mindenen mentünk keresztül Tylerrel. 

- Hol van most? Gondolom szívesebben lennél vele, mint velem – Klaus érezte, hogy tolakodik elő újra a féltékenysége. 

- Azt gondolnám, hogy te tudod hol van, végül is te vagy az, akihez kötődik. 

- Olyan ügyekkel foglalkoztam, amikhez nem kellettek hibridek. Nem beszéltem vele, régóta. Bár te azt feltételezed, hogy a rabszolgám, de ez nem egészen így van. 

- Én azt feltételezem, hogy mindig tudni akarod, hol császkálnak a teremtményeid – válaszolt pimaszul a lány. – Javasolnék egy egyen pólót is, amit mindegyiknek kötelező lenne hordani, és rá lenne nyomtatva, hogy „Team Klaus”.

 - Újra pimasz vagy – állapította meg Klaus. - Egyébként megérkeztünk a boszi házához.

Jamie kocsija már ott állt a felhajtón. Klaus megállt és kiszálltak a kocsiból. Az ajtóhoz mentek és Caroline bekopogott. Jamie nyitott ajtót, meglepődött arccal nézve a lányra és annak kísérőjére. 

- Hello Jamie! Aggódtam miattatok, így eljöttem megnézni minden rendben van e – mondta csicsergő hangon Caroline, amitől Klausnak mosoly gyúlt az arcára. 

- Még csak most jöttünk el tőletek – nézett értetlenül a fiú. 

- Hogy van Abby? – kérdezte még mindig csicsergősen a lány. 

- Pihen. 

- Bemehetnénk, hogy megnézzem őt? – kérdezte Caroline ártatlanul. 

Jamie gyanakodva nézte őket, főleg Klaust. 

- Nem igazán ismerlek – mondta a fiú, és be akarta csukni az ajtót. 

Caroline egyik kezével megtámasztotta azt. 

- Ne csináld Jamie, Bonnie halálra aggódja magát az anyja miatt, hogy nem tudja majd kontrollálni magát és ártani fog neked, vagy másnak. Ne utasítsd el a segítségemet. 

- Rendben. Te bejöhetsz, de ő nem – mondta egy kis idő elteltével a fiú és a hibrid felé mutatott. 

Klaus csak mosolygott, mert tudta mi következik. A lány belépett a házba, majd Jamie szemébe nézve lassan azt mondta: 

- Ő egy barátom odakint, aki szintén nektek akar segíteni, hívd be légyszíves. 

- Bejönnél? – nézett üveges szemekkel a fiú a férfira, mire az egy szempillantás alatt a házba lépett.

- Mutasd meg, hol van Abby – folytatta a lány, és miután az engedelmesen megmutatta a szobát, Caroline egy mosolyt vetett a hibridre. – Tiéd a terep. 

Klaus eltűnt a szobában, a vámpír leültette a még mindig zavarodott fiút a konyhaasztalhoz, és leült vele szembe. 

- Most várunk egy keveset – mondta neki aprókat bólogatva. 

Kicsit kínos volt a csend, de nem igazán ismerte a fiút, és nem tudta mit is mondhatna neki. Szerencsére Klaus elég hamar végzett. 

- Működött? – kérdezte a lány. 

- Úgy tűnik igen. Nem fog emberekből inni, csak tasakból, vagy végszükség esetén állatokból. Bonnie iránti bűntudatát is csillapítottam egy kicsit. 

- Erre nem kértelek. 

- Nem akartam félmunkát végezni. Nem tudom, hogy a boszi barátnőd meg akarja e majd látogatni az anyját, de ha igen,úgy mindkettőjüknek kellemesebb lesz így a találkozás. 

- Kedves volt tőled, köszönöm. 

- Most mond, hogy nem vagyok nagylelkű – nézett vicces arcot vágva Klaus, Caroline pedig mosolyogva forgatta a szemét. 

- Menjünk, még haza is kell érni – állt fel a vámpír, és Jamie felé fordult. 

- Mióta hazajöttetek nem járt itt senki. Nem emlékszel sem rám, sem pedig rá – mutatott fejével Klaus felé a lány. Jamie álomkórosan nézett Klausra. – Holnaptól mindennap verbénát iszol – folytatta Caroline, majd a fiú beleegyező bólintása után intett a hibridnek. 

Pár perccel később már az országúton tartottak vissza Mystic Falls-ba. A lány mosolyogva nézte a férfit. Gyönyörködött szőke hajában, az arcában, cseresznye piros szájában. Nyugodtnak és kiegyensúlyozottnak érezte magát. Rég volt már ennyire könnyű a lelke. Klaus oldalra pillantott és a lányra mosolygott. 

- Fáradt vagy? – kérdezte a férfi. 

- Kicsit az vagyok – vallotta be a lány. – Hosszú nap volt, de eredményes. 

- Két legyet ütöttél egy csapásra. A barátnőid újra egymásra találtak, és Bonnie anyja miatt sem kell aggódnod. 

- Igen, két fontos dolog megoldódott. Nem is tudom mikor volt utoljára ilyen jó napom. 

- Csak azért volt jó, mert helyre jött pár dolog, vagy egy kicsit hozzátett a személyes varázsom is? – kérdezte kajánul Klaus.

Caroline nem válaszolt csak felnevetett. Rátapintott a hibrid a lényegre. Ahhoz, hogy ez a nap ilyen legyen, kellett a férfi is, és nem csak azért, hogy megigézze Abby-t. 

- Nos?   – sürgette a választ a férfi.

- A személyes varázsod is kellett hozzá – bólogatott Caroline. 

- Mertem remélni – vigyorgott Klaus. – Én is jól éreztem magam. 

- Mertem remélni – szajkózta Caroline nevetve, és Klaus vele nevetett. 

Egy darabig csendben utaztak, mindenki saját gondolatába mélyedve. A hibrid néha a lányra nézett, aki fejét az ablaknak döntve nézett kifelé. 

- Caroline? 

- Igen? 

- Velem vacsoráznál? 

- Ne kezdjük ezt elölről, kérlek szépen – rázta fejét a lány. 

- Egy vacsora, amiről senkinek nem kell tudnia. Tényleg szeretnélek jobban megismerni, és szeretném, ha te is megismernél. 

- Hol szeretnél vacsorázni? – kezdte beadni derekát a lány. 

- Mystic Falls egyértelműen nem az a hely ahol együtt mutatkozhatunk, a városon kívülre vinnélek.

- Honnan tudod, hogy szeretnék veled bárhol is együtt mutatkozni? – kérdezte Caroline, de a hangjában vidámság bujkált. 

Klaus ránézett a lányra elővillantva legbájosabb mosolyát. 

- Ugyan kérlek, ki ne szeretne velem mutatkozni? 

- Beképzelt vagy! – grimaszolt Caroline. 

- Te pedig pimasz – kontrázott Klaus visszagrimaszolva, és újra kitört belőlük a nevetés. 

- Szóval hercegnőm? Eljönnél velem? 

- Nem tudom, tényleg nem tudom, hogy ez jó ötlet e. Azt sem tudom, mit mondanék a többieknek.

- Ti mindig beszámoltok egymásnak mindenről? Nem mehetsz el anélkül, hogy ne kelljen megmondani hova mész? Beteges a kötődés köztetek – prüszkölte Klaus. 

- Óvjuk egymás életét. Ha tudod hol a másik, meddig van távol, és nem ér vissza a megbeszélt időben, vagy nem veszi fel a telefont, van kiinduló pontod. Mióta feltűnően sokan akarnak megölni, megkínozni bennünket, biztonságosabb így. 

- Kizártnak tartom, hogy Damon elmondja nektek mikor hova megy! 

- Jó meglátás! A kék szemű ördög sosem teszi meg, de elvárja, hogy más megtegye. 

- Jellemző rá. Mi lenne, ha te is követnéd a példáját, vagy hazudnál valamit? 

- Abból mostanában sportot űzök. 

- Gyakorlat teszi a mestert – nézett nevető szemekkel a hibrid. 

- Nem tudom Klaus. 

- Rendben, nem erőszakoskodom, gondold át. Péntek este szeretnélek elvinni. Tehát két napod van a válaszadásra – zárta le a témát a férfi és újra az útra koncentrált. 

Caroline újra az ablaknak billentette fejét, de úgy, hogy közben a férfit nézte. Ezer érzés kavargott benne, nem tudta mihez kezdjen. A szíve azt súgta menj, de az esze még megálljt parancsolt. Jól érezte a múltkor, hogy kicsúszhatnak a kezei közül a dolgok, talán épp most kezdenek… 

Klaus csak arra gondolt, hogy elvigye a lányt egy nyugodt helyre, ahol nem kell bujkálniuk, nem ismeri őket senki, és minden figyelmüket csak egymásnak szentelhetik. Már a gondolatától is rosszul volt, hogy esetleg nemet mond majd neki a szőke szépség. 

Csendben tették meg a hátralévő utat, a vámpír kocsijáig. 

- Jó éjszakát Klaus! – köszönt el Caroline, és elkezdett kikászálódni a kocsiból. 

Klaus fürgébb volt, kiszállt és egy pillanat múlva már nyitotta is a lány oldalán lévő ajtót. A szöszke abban a pillanatban tette ugyanezt a mozdulatot, ami ahhoz vezetett, hogy majdnem kiesett a kocsiból, de Klaus elkapta, és magához húzta. Caroline érezte, hogy rögtön meggyullad a teste a másik közelségétől. Klaus lassan közeledett a lány szája felé. 

- Nem tehetem – suttogta a lány. 

- Bármit megtehetsz – lehelte vissza Klaus, és a lány szájára tapasztotta sajátját. 

Finoman nekinyomta a lányt a kocsi oldalának, teljes testével eltakarva őt. Caroline átölelte a férfi nyakát és beletúrva annak rövid hajába, viszonozta a csókot. Klaus a nyakát célozta meg, és lány szinte elfelejtett levegőt venni a kéjtől, amit a férfi érintése okozott neki. Megfogta a férfi fejét és felemelte, hogy újra csókban forrhassanak össze. A vámpír érezte a csípőjénél a hibrid reakcióját. Már nem érzékelték a külvilágot, csak a másik csókját, egymás testének reagálását. Olyan vadul és szenvedélyesen csókolóztak, és ölelkeztek, mint amilyenek ők maguk is voltak természetükből fakadóan. 

- Jó estét Klaus! Caroline? – szakította félbe a kibontakozó nászt egy szemtelen hang. 

A lány és a férfi szétrebbentek, és ziláltan néztek a hang irányába. 

- Kol – mondta Klaus rekedten. – Mit keresel itt? 

- Unatkozom, gondoltam körbejárok, megnézem mi változott itt ezer év alatt. Talán megzavartam valamit? – kérdezte Kol, miközben gátlástalanul mérte végig Caroline-t. 

A lány meztelennek érezte magát, és zavartan rendezgette haját. 

- Már éppen indulni akartam – nyögte ki végül, majd egy pillantást vetve Klausra a kocsijához sietett. 

- Caroline! Várj! – szólt utána a hibrid, és öccsére gyilkos pillantást vetve a lány után ment. 

- Ne feledd a vacsorát. Várom a válaszodat – mondta csendesen, majd a lányhoz hajolt, és gyengéden végighúzta száját a másikén, éppen csak megérintve azt. 

Caroline zaklatottan szállt be az autójába, és egy búcsúpillantást vetve a hibridre, elhajtott. 

Klaus a lány után nézett, majd lassan és fenyegetően az öccse felé sétált. Kol zavartalanul nézte közeledő bátyját. 

- Mi volt ez? – kérdezte Klaus dühösen. 

- Ugyan már bátyám. Régen is mindig ezt csináltuk, és utána jót nevettünk a lány zavarán, sőt még a vérét is megittuk, az utolsó cseppig – csettintett nyelvével az ifjabb Mikaelson. 

- Kol, már mondtam neked, hogy viselkedj. Azt is mondtam, hogy ne merészelj Caroline-ról így beszélni. Ő más, mint a többi. 

- Ugyan Nik, csak nem akarsz elköteleződni egy nő mellett? – nézett kételkedéssel a szemében Kol.

Klaus nem válaszolt. Még neki is furcsa volt ez a helyzet. 

- Szállj be a kocsiba – parancsolt öccsére a hibrid. Kol feltette a kezét, és teljesített bátyja akaratát. - Mit kerestél itt? – kérdezte Klaus, az útra koncentrálva. 

- Amint azt már mondtam… - kezdte az Ősi vámpír. 

- Az igazat akarom hallani – vágott közbe cseppet sem szeretetteljes hangon Klaus. 

- Végig akartam járni a barlangrendszer felszínét, tudod a kis problémánk miatt. Aztán megláttam Caroline kocsiját és vártam, hátha összefutok vele. Ennél többet kaptam – vigyorgott Kol. 

- Undorító vagy – nézett testvére megvetően Klaus. – Mit akartál tőle? 

- Semmi különöset, csak kíváncsi voltam a testvérem új szerzeményére – mondta faarccal a vámpír. 

- Ne merészelj a közelébe menni, mert esküszöm… - kezdte Klaus. 

- Talán megint tőrt szúrsz a szívembe? – vágott közbe Kol. – Ne felejtsd el Niklaus, hogy akkor nem csak én esem össze holtan, hanem rajtad kívül minden testvéred - nézett a hibridre. 

- Ez a te szerencséd – nézett rá lesajnálóan Klaus. 

- Nik, miért vagy ilyen? Régen olyan jókat szórakoztunk együtt. Megváltoztál, és Becca is. Mióta anyánk lenyomta a „gonosz szörnyetegek vagytok” beszédét, Elijah még erkölcsösebb lett. 

- Mindnyájan változunk, neked sem ártana. 

- Nekem csak szórakozásra van szükségem. 

- Azt követően, hogy megtaláltuk a fehér tölgyet, és elpusztítottuk, annyit szórakozhatsz, amennyit csak akarsz Kol. De addig, próbálj normálisan viselkedni és a feladatra koncentrálni. 

- Éppen azt tettem. 

- Éppen, hogy nem tetted, mert leálltál Caroline-t várni. 

- Azért egy kicsit körbejártam. Holnap pedig le is megyek. Velem jössz? Nézzük meg, hol lenne érdemes rombolni a bosziknak, hogy semmilyen módon ne lehessen lejutni. 

- Rendben van, veled megyek. Elijah talált valamit Elenáéknál? 

- Semmit nem talált, és szerintem Elijah kezd beleesni a hasonmásba. 

 - Miből gondolod? 

- Nem is tudom, ahányszor kiejti a nevét, olyan…olyan szertartásosan teszi. 

- Mindig így beszél – válaszolta Klaus, bár tudta, hogy öccsének jók a meglátásai. 

- Nem, nem pont így. Úgy ejti ki a nevét, mintha valami szent dolog lenne. Mi van ezzel a várossal? Te is és Elijah is szerelembe estek? Persze most legalább nem ugyanaz a személy a kiszemelt. 

- Nem vagyok szerelmes Kol. 

- Maximum nem vallod be magamnak testvérem, de Elijah esete kissé ijesztő. Tatia-ba is szerelmes volt, Katerinába is belezúgott, és most Elenába is? 

- Csak a külső ugyanaz Kol. Elena más, mint Tatia vagy Katerina. Ők mindketten önzőek voltak. Elenában is van egy kis természetes önzés, de nagy benne az együttérzés a ragaszkodás, a család iránti szeretet, és Elijah szemében ezek hatalmas erények. Egyébként Elijah-ra nem illik az a szó, hogy belezúgott. 

- Akkor is furcsa – vonta meg a vállát Kol. – És te Nik? Te mit látsz a szösziben? 

- Semmi közöd hozzá – ütötte vállon testvérét tréfásan Niklaus, és befordult a garázsba.