Chapter 7

Csak ennyit írnék: KLAROLINE!!! 

Jó szórakozást kívánok hozzá!!!!

Vacsora

Másnap este Caroline izgatottan forgolódott a tükör előtt. Egy elegáns és egyszerű fekete ruha mellett döntött, azzal biztos nem lőhet mellé. Megpróbálta Klausból kiszedni hová mennek vacsorázni, hogyan öltözzön fel, de a férfi nem árulta el, csak annyit írt, „bármit is veszel fel, gyönyörű leszel benne”. A lány minden alkalommal elmosolyodott, ha eszébe jutottak a hibrid szavai. El sem hitte, hogy randizik vele. Igen ez egy randi lesz, gondolta izgatottan, és egy utolsó pillantást vetve a tükörbe elégedetten indult el otthonról. 

Mikor a szokásos helyre ért, már ott várta férfi. Mosolyogva nyitotta ki a lány kocsijának ajtaját, és nyújtott segítő kezet a kiszálláshoz. 

- Jó estét szerelmem! – köszönt neki egy kézcsók kíséretében. 

- Neked is Klaus! – mosolygott a lány, és tetszett neki ez a régi módi gesztus. 

- Gyönyörű vagy, mint mindig. 

- Köszönöm – mondta Caroline kicsit elpirulva. 

 - Induljunk – nyitotta ki a vámpírnak a terepjáró ajtaját a férfi. 

- Hová megyünk? –kérdezte Caroline, miután elindultak. 

- Egy csendes helyre, ahol magunk lehetünk. 

- Nagyon titokzatos vagy – nevetett a lány. 

- Tetszeni fog neked – nézett kedvesen a lányra. 

- Biztos vagyok benne. 

- Végül mit mondtál a többieknek? 

- Annyit hazudtam tegnap, hogy inkább nem mondtam semmit. 

 - Mi történt? 

- Tegnap a Grillben kicsit összekaptunk a Salvatore testvérekkel is, és a te két drágalátos testvéreddel is, amivel gondolom nem dicsekedtek el otthon. 

- Remek – mondta egy ingerült pillantás kíséretében Klaus. – Elmondanád mi történt? 

Caroline röviden összefoglalta a Grillben történt eseményeket. 

- Komolyan mondom, ha ezek ketten összekerülnek, mindig valami bajt kevernek, mint a rossz gyerekek – dühöngött a férfi. 

- Azok is! Elkényeztetett gyerek mind a kettő! – kontrázott a lány. 

- A többiek gyanakodnak? 

- Megpróbáltam mellébeszélni, de Damon szerintem gyanakszik. Ebből következik, hogy Stefan is azt fogja tenni, és belevonják majd a lányokat is, és a végén mindenki engem fog figyelni – sóhajtott fel Caroline. 

- Legszívesebben megölném Kolt és Rebekah-t – tajtékzott a hibrid. 

- Lehet, hogy igaza volt Damonnak és tényleg felvigyázó kell nekik. 

- Lehetséges – mondta sötéten a férfi, majd témát váltott. - Szóval Damon és Stefan szerint még mindig veszélyt jelentünk rátok. 

- Igen. 

- És te mit gondolsz? 

- Amit mondtam. Szerintem elérted, amit akartál, bár magunk között szólva Elenával kapcsolatosan nem tudom mik a szándékaid. 

- Nem áll szándékomban bántani, ha erre gondolsz – pillantott a lányra Klaus. 

- És a testvéreid? 

- Rebekah kordában tartható. Elijah kedveli Elenát. Talán túlzottan is – vigyorodott el a férfi. 

- Elena egy vámpír pasi mágnes, minden jó pasit magához vonz – állapította meg tényszerűen a lány. 

- Szóval, aki nem vonzódik hozzá, az már nem is jó vámpír pasi? – mondta tettetett felháborodással a hangjában Klaus. 

- Nem mondtam ilyet. Különben is te hibrid vagy. 

- És hozzád vonzódom. 

- Milyen szerencsés vagyok! – tárta szét a kezeit színpadiasan a lány, miközben felnevetett. 

- Én vagyok a szerencsés, hogy itt vagy velem – kapta el a lány kezét a férfi egy hosszú csókot nyomva rá. Caroline-ban azonnal felébredt a vágyakozás. Nem húzta el kezét, hagyta, hogy a hibrid fogja. 

- Elijah – mondta lassan Caroline. – Nagyon jó pasi a testvéred, de nekem ő túl kimért. Elena szereti az ilyen srácokat. Rosszul vagyok, hogy ezt beismerem, de Rebekah a közepébe talált a szende és az erkölcsös szövegével. 

- Nos, a testvéremre igazán nem illik a srác szó – mondta nevetve a hibrid, és Caroline is vele nevetett. 

- Szerinted fog próbálkozni Elenánál? – nézett a férfira összehúzott szemmel a vámpír. 

- Elijah régimódi a maga módján, és erkölcsös is. Legutóbb a húgunk kezébe rakta Elena életét, és valljuk be Rebekah nagyon nem bírja a barátnődet. Szóval most biztos, hogy emészti magát emiatt, de ki tudja mit hoz a jövő? – vonta meg a vállát a férfi. 

- Rebekah nem kedvel senkit – vetette oda a szöszi. 

- Azért már változott egy keveset. 

- Tegnap nem úgy tűnt – forgatta Caroline a szemeit. 

- Nem egyszerű eset, de lehet kezelni, mint azt már mondtam. Kol kiszámíthatatlanabb. 

- Ha már újra Kolnál tartunk. Tegnap leszólított, amikor kijöttem a Grillből, és nem volt éppenséggel diszkrét kettőnket illetően. Arról nem is beszélve, hogy burkoltan meg is fenyegetett. 

- Micsoda? – sötétült el az arca a hibridnek. 

- Tömören azt mondta, hogy ne merjelek megbántani téged, mert bajom eshet. Helyre tettem Őuraságát. 

- Miért akarnál megbántani? 

- Nem áll szándékomban megbántani. Tudom, hogy alakul köztünk valami, de Klaus, ha nekem nem lesz jó, akkor nem akarok majd veled maradni, és nyilván ha neked sem lesz jó te sem velem. Nem szeretném kényszerítve érezni magam. 

- El sem tudom képzelni, hogy ne jöjjünk ki egymással, az eddigiek alapján. 

- Éppen csak egymás felszínét kapargattuk eddig. 

- Pontosan ezért akarok veled vacsorázni, és több időt tölteni együtt, hogy jobban megismerjük egymást. 

- Tudom, én is szeretnélek megismerni, de bevallom félek egy kicsit a múltadtól. 

- Mindent el fogok mondani neked drágám, és nem minden fog tetszeni neked, de őszinte szeretnék lenni. 

- Ezt megköszönöm – mosolygott a lány. 

- Szóval helyre tetted az öcsémet? – kérdezte némi büszkeséggel a hangjában a hibrid.

- Nem szeretem, ha fenyegetnek, ugyanakkor dicséretes, mennyire összetartotok. 

- Ezer év hosszú idő. Olyan sok minden történt velünk, jó és rossz egyaránt, de a lényegen nem változtat. Egy család vagyunk. 

- A család mindenek felett – bólogatott Caroline. 

- Örökkön – örökké – mosolygott rá a férfi és lehúzódva, megállt a kocsival. – Megérkeztünk. 

Caroline kiszállt a kocsiból, és álmélkodva nézett körül. Egy takaros házat látott, ami fákkal volt körbevéve, és mögötte egy kis tavacska vizét fodrozta az esti szél. 

- Azt akartam, hogy ne zavarjanak – mondta Klaus. 

- Azt hittem vacsorázni megyünk. 

- Itt fogunk vacsorázni. 

- Milyen ház ez? – kérdezte a lány, miközben a verandára lépett. 

Klaus kinyitotta a ház ajtaját, és beinvitálta a vámpírt. 

- Csak úgy megtetszett, és megvettem. 

- Hogy keveredtél ide? 

- Amikor farkasokat kerestem, akkor találtam rá. 

- Eladó volt? 

- Valójában nem, de meggyőztem a tulajdonost, hogy ideje megválnia tőle – vigyorgott a férfi. 

- Tessék? 

- Ne aggódj, nagyon jó árat fizettem neki érte. 

- Akkor is – forgatta szemeit Caroline. 

- Őszinte leszek hozzád! Hozzászoktam ahhoz, hogy megkapom, amit akarok – közölte Klaus. 

- Tehát az is természetes volt, hogy engem megkapj? – kérdezte a lány kissé dühös hangon. 

- Egyáltalán nem tartottam természetesnek, és csak örülni tudok a jó szerencsémnek, hogy most itt vagy velem – válaszolta a hibrid. 

- Soha nem merült fel benned, hogy megigézz engem, és így szimplán megkaphass? 

- Egyszer sem, nem egy bábot akartam magam mellé. Megkaptad a választ a kérdéseidre? – tárta szét a kezét a férfi. 

- Igen – válaszolta némiképp szégyenkezve Caroline. Nem is tudta mi ütött belé, hogy ilyen hülye libaként viselkedett. 

- Remek! Akkor menjünk vacsorázni – mondta vidáman a férfi. – Hölgyem? – hajolt meg a lány előtt karját felajánlva, amit a vámpír egy apró biccentés kíséretében elfogadott. 

Klaus a teraszra vezette a lányt, aminek egy része benyúlt a tó fölé. A hibrid felkapcsolta a világítást, és kellemes, lágy fény borította be a helyet. A terasz közepén egy kétszemélyes asztal volt megterítve, vörös rózsával és gyertyákkal az asztal közepén. Az asztal mellett egy szerviz kocsi állt, ételekkel, behűtött borral, ásványvízzel. Az Ős kihúzta az egyik széket és Caroline leült. 

- Gyönyörű ez a hely – áradozott a lány, miközben Klaus meggyújtotta  gyertyákat.

- Tudtam, hogy tetszeni fog. Mit innál szerelmem? 

- Egy kis fehérbor jól esne. 

- Jó választás, kedves – mosolygott rá a férfi, és elkezdte kibontani a bort. – Ez a bor idősebb mint te vagy, egészen pontosan 40 éves, és Európából, Franciaországból való. 

- Nem lenne szívem felbontani. 

- Van még belőle, de ha ez lenne az utolsó üveg, akkor is veled szeretném elfogyasztani. 

- Mindenhol voltál már a világban? – kérdezte a szőke vámpír, némi vágyódással a hangjában. 

- Mindenhol voltam.

- Szeretném bejárni én is a világot, de most minden Mystic Falls-hoz köt. - Caroline, van még körülbelül 6 esetleg 7 éved, amit a városban tölthetsz. Utána el kell menned, mert feltűnne a külsőd. Legközelebb már csak akkor térhetsz vissza, ha… 

- Ne, kérlek ne folytasd, tudom magamtól is – kérte a lány. – Inkább töltsük kellemesen az estét, ne is beszéljünk ilyenekről. 

- Ez az este rólad szól, az történik, amit csak szeretnél – mondta a férfi. 

- Köszönöm. 

- Köszönöm, hogy itt vagy velem – emelte meg poharát a férfi, és a lány egy szégyenlős mosoly tekintetében koccintotta poharát a hibridéhez. 

- Nagyon finom ez a bor, igazán jó az ízlésed – mondta Caroline csodálattal. 

- Kedvelem a finom dolgokat – nézett a lány szemébe, majd felállt és a pincér szerepét betöltve, mutogatni kezdte a lánynak az ételeket. 

- Egy kis salátát kérek, és steak-et. 

- Kedvelem az ízlésedet – mosolygott a férfi és mindkettőjüknek felszolgálta az ételt. 

- Mikor csináltad mindezt?

- Nem én voltam, hanem egy szakács. Van egy nő, aki kijár ide takarítani, megbíztam, hogy menjen el az ételért hozza ide, terítsen meg és így tovább.

- Van valaki, aki képes ide a világvégére kijárni? – meresztette a szemét a lány. 

- Nagyon jól megfizetem érte. 

- Üzenem neki, hogy jól végzi a dolgát – mondta nevetve Caroline. 

- Jó étvágyat szívem! 

- Neked is Klaus! 

- Nem hívnál Nik-nek? – kérte a férfi. 

- Elképzelni sem tudom, hogy így nevezzelek…Nik – a vámpír a szája elé kapta a kezét, majd elnevette magát. 

- Látod, megy ez – nevetett a férfi is. 

- Mesélj nekem arról, hogyan éltél emberként! – kérte a vámpír kislányos hangon. 

- Most akarod hallani? Nem volt túl boldog az emberi életem, hála Mikaelnek – nézte a férfi a lányt.

- Azért, mert tudta, hogy nem vagy a fia? 

- Az véglegesen csak akkor derült ki, amikor vámpírként öltem, majd telihold idején vérfarkassá változtam, de szerintem végig érezte, hogy nem az ő fia vagyok. Próbáltam megfelelni neki, de bármit is csináltam, abban kifogást talált. Többször bántott, ütött és…és én nem mertem védeni sem magam. Félelmet keltett bennem. Egyszer, amikor vadászni voltunk, és nem sikerült elejtenem a vadat, úgy megvert, hogy utána napokig nem bírtam lábra állni. A testvéreimet is megfélemlítette, de velem különösen kegyetlen volt. Sokszor gondoltam arra, hogy jobb lenne meghalni, csak a testvéreim iránti szeretet tartott életben – merült gondolataiba a férfi. 

- De hát nem te tehettél róla, hogy anyád félrelépett – fakadt ki Caroline, a könnyeivel küszködve.

- Mikael büszke ember volt, semmi olyat nem bírt elviselni, ami azon csorbát ejtett. Már pedig én voltam a csorba. Biztos vagyok benne, hogy amikor átváltoztunk, utána nem csak azért vadászott rám, mert megöltem anyámat, hanem az átkozott büszkesége miatt. 

- És anyukád nem próbált megvédeni? – kérdezte Caroline, és érezte, hogy könnyei megállíthatatlanul utat törnek. 

- Néha megpróbált a védelmemre kelni, de ő is félt Mikaeltől, és egyszerűbb volt elfordulnia tőlem. Az egyik legközelebbi pillanatunk az volt, amikor lekötötte a vérfarkas oldalamat. Aztán megtudtam, hogy Tatia vérét itatta meg velünk, és nem voltam képes uralkodni magamon, megöltem, és most ő próbál engem megölni a testvéreimmel együtt – emelte pillantását a lányra. 

- Én…én annyira sajnálom – mondta a vámpír sírva. 

- Neked nincs mit sajnálnod, ne sírj drága. Nem kellett volna elmondanom. – nézett Klaus a lányra.

- Nem bánom, hogy elmondtad, ez az este rólunk szól, hogy megismerjük egymást, és ez a te életednek egy borzalmas, de meghatározó része – mondta Caroline a könnyein keresztül. 

A férfi megfogta a lány kezét és a szájához emelve hosszan csókolta. 

- Remélem a te meséd, kevésbé lesz fájdalmas – mondta Klaus. 

Caroline a férfira emelte tekintetét, és szabad kezével elmorzsolt egy könnycseppet. 

- Merre van a mosdó, hogy kicsit megigazítsam a sminkemet? – kérdezte egy gyenge mosoly kíséretében. 

- Elkísérlek. 

- Ne, csak egy kicsi egyedüllétre van szükségem – vallotta be a lány. 

- Az emeleten a második ajtó, nem tudod eltéveszteni. 

- Köszönöm – válaszolta a lány, és vámpírsebességgel elhagyta a teraszt. 

A mosdóban újra könnybe lábadtak szemei. Sok mindent megmagyarázott a férfi vámpírként vagy immáron hibridként való viselkedéséből az, ahogyan emberként bántak vele. Ezért olyan bizalmatlan és agresszív. Mást sem látott emberi életében, mint egy brutális apát, és egy elutasító anyát. Caroline szíve összefacsarodott, majd vett pár nagy levegőt, össze kellett szednie magát. 

Klaus a tavat nézte elgondolkozva, amikor visszaért a vámpír. 

- Már azt hittem, sosem fogsz visszajönni szerelmem – ugrott fel a hibrid, hellyel kínálva a lányt. 

- Azt sem tudom hol vagyunk, így csak akkor szabadulsz meg tőlem, ha hazavittél – nézett grimaszolva a lány.

- Haza akarsz menni? 

- Még nem kaptam desszertet – mondta nevetve a lány, és Klaus csatlakozott hozzá. 

Nevetésük visszhangzott a tó tükrén. 

- Nos, hol a sütim? Édességre vágyom – követelte a lány. 

- Csokis meglepetés! – tette Caroline elé a férfi az édességet, majd bort töltött mindkettőjüknek. 

- Csak ennyi? Ez pár falat – csipkelődött a lány. 

- Hidd el, ebből ennyi is elég lesz. 

- Ez mennyei volt, és tényleg bőven elég – sóhajtotta a lány. 

- Még valamit kedvesem? Tudod, hogy állok szolgálatodra – hajolt meg szertartásosan a férfi. 

- Talán még egy kis bort – tartotta a lány a poharát. 

- Újfent helyes döntés Ms. Forbes – mondta a hibrid, miközben mindkettőjük poharába töltött. 

- Köszönöm Mr. Mikaelson – biccentett Caroline. 

A férfi bement a szobába és pár másodperc múlva lágy zene szűrődött ki a teraszra. Klaus a lány felé nyújtotta kezét és a terasz korlátjához vezette és átölelte. Csendben nézték, ahogyan a holdfény megcsillan a tó felszínén, miközben borukat kortyolgatták. Érzelmekkel teli este volt a számukra. 

- Táncolnál velem Caroline? – kérdezte váratlanul a férfi és ő beleegyezően bólintott. 

Egymáshoz simultak, és a másik arcának minden egyes milliméterét végig pásztázták. Teljes összhangban mozogtak együtt, miközben elvesztek egymás tekintetében. Klaus finoman ért a lány szájához, aki engedelmesen nyitotta szét ajkait, és teljes testével a férfihoz simult. Beleszédültek a csókba, miközben öntudatlanul ringtak a zenére. Amikor lassan szétváltak, csendesen nézték egymást.

- Ne most, kérlek - szólalt meg fátyolos hangon a lány.

- Ahogy szeretnéd - mondta visszafojtott hangon Klaus, és minden önuralmára szüksége volt, hogy visszafogja magát.

- Köszönöm - suttogta Caroline, és ujjait végig simította a férfi cseresznye piros száján, majd megcsókolta.

- Töltsd velem a jövő hétvégét - kérte Klaus, miután kibontakoztak a csókból, és a lány beleegyezően bólintott. A férfi újra a lány szájára tapadt.

Mindketten tudták ez már nem csak szenvedély, másfajta érzelmek is betolakodtak a lelkükbe, mozdulataikba.