Chapter 6

Meghoztam a 6. fejezetet is, kérlek ne utáljatok nagyon érte, de nincs benne közvetlen Klaroline! Ettől függetlenül:  Jó szórakozást kívánok hozzá!

Kellemetlen pillanatok

Caroline egész éjjel forgolódott, bőrének minden egyes millimétere lángolt, ahol Klaus hozzáért. Ha csak a férfira gondolt elöntötte a vágy. Nagyon szeretett volna vele vacsorázni, és tényleg megismerni. Már csak a szíve és a vágyai hajtották. Mikor végre elaludt, szinte a rákövetkező percben csörgött az ébresztőórája. Fáradtan kászálódott ki az ágyból. Belenézett a tükörbe, és megállapította, hogy úgy néz ki, mint egy mosogatórongy. Zuhanyozás után, már némileg jobb formában volt. Felöltözött, kisminkelte magát, és a konyhába ment. Elena és Bonnie jókedvűen reggeliztek, anyja pedig egy szeretetteljes mosollyal az arcán, felé nyújtotta a kávét. Hála Istennek! Örömmel látta két barátnője jókedvét. 

- Jó reggelt álomszuszék! – köszöntek neki egyszerre. 

- Nektek is, jókedvű, pattogó labdácskák – nevetett rájuk Caroline. 

Anyja egy pohárban vért tett elé. 

- Mennem kell édesem. Vigyázz magadra. Szeretlek. – nyomott Forbes seriff egy csókot lánya feje búbjára, majd búcsút intett a lányoknak is, és elment. 

- Caroline, ne haragudj, hogy kiabáltam veled tegnap – fogta meg kezét Bonnie. 

- Ugyan, nem vettem magamra – mondta a vámpír. – Örülök, hogy minden rendeződött köztetek. 

- Csoportos ölelés! – kiáltotta Elena karjait kinyújtva, és nevetve átölelték egymást. 

- Köszönöm Car, hogy itt lehettem anyával, és hogy annyit segítettél. Nem akarok tovább alkalmatlankodni, haza megyek. 

- Szeretlek Bonnie, nem alkalmatlankodtál. 

- Én is szeretlek, de muszáj hazamennem apához. 

- Én is megyek, mert a könyveim otthon vannak – állt fel Elena. 

- A suliban találkozunk – szólt vissza az ajtóból Bonnie, amit Caroline túláradó mosollyal nyugtázott. 

Amikor becsukódott az ajtó, a lány megitta az előtte lévő vért, és lehajtotta a fejét az asztalra. Annyira szerette a barátait, de…de nem tudott ellenállni Klausnak. 

- El akarok menni vele! – mondta ki hangosan. 

 Elővette telefonját, és megírta Klausnak a beleegyező válaszát, majd táskáját magához véve elindult a suliba. 

 Klaus Rebekah-val és Kollal éppen a barlangrendszerhez tartott, amikor a lány üzenetét megkapta. Már tegnap tudta, hogy a lány igent fog mondani neki. Ahogyan visszacsókolt, ahogyan hozzáért, mind ezt jelezték számára. Jólesően emlékezett rá vissza. Elégedett mosolyra húzódott a szája, amit természetesen Kol egyből kiszúrt, és nem állta meg szó nélkül. 

- Csak nem a szöszi? – vonogatta sokatmondóan szemöldökét. 

- Nem a te dolgod, inkább a feladatra koncentrálj – válaszolt a hibrid. 

- Nincs kedvem lemenni – nyűgösködött Rebekah. 

- Ne most kezdj el kényeskedni – szólt rá húgára Klaus, és belépett a barlangba. 

- És most merre? – kérdezte Kol. 

Rebekah a csapat élére állt, és elvezette őket a rajzokhoz. Bevilágítottak a kis helyiséget, és amennyire beláttak végignézték a rajzokat. 

- Szerintem mindegyikről van képünk – mondta Kol. 

- Én is úgy látom – bólogatott Klaus. 

- Akkor menjünk már – hisztizett Rebekah. 

- Ma még idegesítőbb vagy, mint máskor – esett neki a lánynak Kol. 

- Pont te mondod ezt? – szólt vissza a szőke vámpír támadóan nézve testvérére. 

- Kezd nagyon elegem lenni belőletek! Folyamatosan veszekedtek, mint a kölykök, és én nem vagyok az apátok, hogy állandóan fegyelmezzelek benneteket. Ezer évesek vagytok, de komolyan mondom, hogy egy 10 éves kislány érettebb nálatok. Fejezzétek be, és viselkedjetek felnőtt módjára, és ezt most kérem tőletek utoljára szépen – mondta a hibrid ingerülten. 

A két legifjabb Mikaelson, most Klaust nézte durcásan. A férfi felsóhajtott, és megrázta fejét. 

- Reménytelenek vagytok! Folytathatnánk végre? 

A három Ős elindult visszafelé, alaposan feltérképezve a járatokat, és néhány helyen megjelölve azt. A barlangból kiérve a hibrid elővett egy nagyobb méretű papírt a kocsijából, és kiinduló pontnak a lejáratot véve, grafikus memóriáját felhasználva, a lent bejárt területet nagyjából méretarányosan felvázolta, koncentrálva azokra a járatokra, amelyek az őslakosok által készített rajzokhoz vezettek. Mindezt szélsebes mozdulatokkal tette, de még így is eltartott egy darabig. Rebekah és Kol is néha beleszólt, de alapvetően egyetértettek a vázlattal. Ezután újra lementek, és immáron a skicc alapján járták be azt, hozzáadva a rajzhoz a korábban a falakra, oszlopokra tett jeleket. Amikor feljöttek elégedetten néztek egymásra. 

- Induljunk, éhes vagyok, és ezt normálisan is meg kell rajzolnom! – intett Klaus testvéreinek, és beülve a férfi terepjárójába elhúzták a csíkot. 

Suli után Caroline, Elenával és Bonnie-val éppen a Grillben üldögélt, amikor Damon és Stefan megjelentek. A boszi és a hasonmás morózusan nézték a két vámpírt. 

- Betörtek Alaric-hoz – mondta köszönés nélkül Damon, és Stefan megerősítésül bólintott. 

- Mikor? – kérdezte Elena döbbenettel a hangjában. 

- Nem tudni mikor, de mindent felforgattak – szólalt meg az ifjabbik Salvatore. 

- Mit kerestetek ott? – kapcsolódott be Bonnie is, felfüggesztve a „nem állok veletek szóba” állapotot. 

- Magunkhoz akartunk venni néhány fegyvert – mondta a kék szemű vámpír.

- Minek? – kérdezte gyanakvással a hangjában Caroline. 

- Az Ősök biztos, hogy készülnek valamire… - kezdte Stefan, de a szöszke vámpír közbe vágott. 

- Na jó, mindketten fejezzétek be a feltételezések gyártását. Múltkor is megmondtam, de újfent elmondom, nem vagyok hajlandó egyik „Öljük meg az Ősöket” akcióban sem részt venni. Mindig mi húztuk a rövidebbet. Nem csinálnak semmit. Valószínűleg elérték, amit akartak. 

- Én sem veszek részt egyikőtök öngyilkos akciójában sem. Már így is túl sokat vesztettem – mondta Bonnie, kihívóan nézve. 

- Amíg Klaus békén hagy, feleslegesen én sem veszek részt semmiben – szólalt meg Elena is. 

- Mi ez itt??? A csirkék lázadása?– kérdezte gúnyosan Damon. 

- Klaus mindig akar valamit – mondta Stefan csendesen. 

- Mind gyűlöljük őt, de igaza van a lányoknak, mindig pórul járunk, és már így is túl sok a veszteségünk. Nem élhetünk örök rettegésben, állandóan a hátunk mögé tekintve. Normális emberek módjára akarunk élni – mondta Elena a két férfit nézve. 

- Egyikőtök sem normális ember, ha nem tűnt volna fel. – hajolt közelebb Elenához Damon. 

 -Hasonmás, boszorkány, vámpír – mutatott sorban a lányokra a férfi, miközben kérdőn vonta fel szemöldökét. – Egyébként Alaric-ra nem gondolsz? 

- Pontosan ugyanúgy aggódom miatta, de ha hisztizek, attól még nem fog előkerülni – mondta dühösen a hasonmás. 

- Tudunk valamit a betörésről? Mi tűnt el? – kérdezte a boszi. 

- Honnan tudnánk? Nem tartjuk számon milyen dolgai vannak, ráadásul a cuccainak egy része Elenáéknál van – válaszolta Damon ingerülten. 

- Damon, vegyél vissza egy kicsit, ne Bonnie-n vezesd le a dühödet - szólt rá testvére. 

A sötéthajú vámpír ajkait megfeszítve biccentett egyet. 

- Anyunak szóltatok? – kérdezte Caroline. 

- Igen, már ott vannak, de nem gondolom, hogy bármire is jutnának – mondta Stefan. 

- Lehet, hogy csak sima betörés. Látták, hogy napok óta nincs mozgás, és kihasználták – nézett barátaira Elena. 

Bonnie és Caroline egyetértően bólogattak. Damon és Stefan viszont kétkedve néztek. 

- Nektek van valami tippetek nem igaz? – kérdezte Caroline, látva a két vámpír arcát. 

- Több is szöszi – vetette oda Damon. 

- Várjatok! Kitalálom! Az Ősök voltak, csakis ők lehettek, hiszen minden az ő hibájuk – vágott vissza gúnyosan a vámpír lány. 

- Nem mondhatjátok komolyan, hogy őket hibáztatjátok – hűlt el Elena. Nagyon utálta Klaust és Rebekah-t is, de nem látott rá indokot, hogy ilyet tegyenek. 

- Bármi is történik a városban, az Ősök gyanúsítottak lesznek, de inkább azt feltételezzük, hogy akinél vagy akiknél Alaric van, az lesz a hunyó - válaszolt Stefan. 

- Szóval végül csak letettetek arról, hogy az Ősöknél van Alaric? – nézett kérdőn a szöszi. 

- Egyelőre – vetette oda foghegyről Damon. 

- És mégis mit kereshettek Alaric lakásában? – nézett a két férfira Elena. 

- Nem tudjuk, de ha nem találták meg, lehet, hogy a te házad következő, mivel ott él – mondta aggódással a hangjában Damon. 

- Jobb lenne, ha házat cserélnénk pár napra – nézett a lányra Stefan. 

- Ezt el sem hiszem! Már megint ott tartunk, hogy ti mindent eldöntötök helyettem - fújtatott dühösen Elena. 

- A múltkor elárultad Elijah-nak az anyjuk tervét, amivel veszélybe sodortad magad, és másokat is, szóval igen, jobb, ha mi döntjük el mit tegyél, és mit ne – intett Damon, lezárva a vitát. 

- Elena, Damonnak igaza van abban, hogy jobb lenne máshol lenned pár napig – mondta Caroline.

- Kivételesen én is egyetértek velük, de szerintem hozzám kellene költöznöd. Ha esetleg egy vámpír a tettes, könnyedén bejut a panzióba – nézett Elenára a boszi. 

- Van benne valami – ismerte el Stefan. 

- Rendben. Hazamegyek és összeszedek pár napra való holmit, és ha eljöttem tiétek a ház – sóhajtotta a hasonmás. 

- Miből gondoljátok, hogy készülnek valamire az Ősök? – kérdezte összevont szemöldökkel Bonnie. 

- Úgy volt, hogy Elijah elmegy a városból, mégis itt van, a Kol gyerek szintén. 

- Elijah itt van? – kérdezte Elena halkan, furcsa csillogással a szemében. A két testvérnek megrándult az arca, a lány hangszínétől. 

- És ha itt vannak, akkor mi van? – nézett Caroline a két vámpírra, mélyen hallgatva a napi szintű kontaktusáról Klaussal, és kényelmetlen találkozásáról Kollal. 

- Sajnálatos módon itt élnek –tárta szét kezeit a boszi. 

- Akkor is készülnek valamire – mondta Damon makacsul. 

- Ha készülnek is valamire az nem velünk kapcsolatos, különben már a nyakunkon lennének – mondta Elena logikusan. - Ne rájuk koncentráljatok, inkább Ric megtalálásába fektessétek az energiátokat. 

- Csak nem egy újabb tervet szövöget ellenünk a szuper csapat? – csendült fel Rebekah hangja, és minden szempár a hang irányába fordult. Rebekah és Kol mosolyogva nézték őket. 

- Csak nem kiengedtek benneteket az elmegyógyintézetből? – kérdezett vissza gúnyosan Damon. 

- Ugyan Damon, te sem vagy sokkal jobb nálunk, és ha Stefan elengedi magát, talán még bennünket is kenterbe ver – replikázott a szőke Ős. 

- Mit akartok? – kérdezte megvetően Stefan. 

- Itt élünk, emlékszel? – szólalt meg Kol, miközben Caroline-t fixírozta, aki nem tudta merre nézzen zavarában. 

- Talán nincs jogunk a Grillben lenni? – kérdezte kihívóan Rebekah. – Szóval újabb nagyszerű terveitek vannak a megölésünkre? 

- Ha így lenne, gondolod elárulnánk? – kérdezte Elena. 

- Óóóó, megszólalt az öri-barim is – mosolygott gonoszan Rebekah. 

- Mit akartok? – tette fel újra kérdését Stefan. 

- Semmit nem akarunk, csak lejöttünk egy kicsit kikapcsolódni – vonta meg vállát a lány.

- Hol hagytátok a felvigyázótokat? – kérdezte Damon. 

- Kire gondoltál? Klausra, vagy Elijah-ra? Melyiküknek mondjam, hogy szeretnél meghalni? – vette fel a kesztyűt szemtelenül Kol. 

- Elijah tényleg a városban van? - kérdezte Elena.

- Valóban itt van drágaságom, esetleg szóljak neki, hogy keressen meg? – nézett kérdőn a hasonmásra Kol. 

- Nagyon összeillenétek egymással, a szende és az erkölcsös – kacsintott Rebekah. 

- Ha csak kötözködni akartok, tegyétek máshol – vetette oda Damon.

- Mi csak köszönni akartunk, és sajnálatunkat kifejezni a töri tanár miatt. Szomorú, hogy nincs meg, pedig cuki pasi – kontrázott a lány. 

- Van valami közötök az eltűnéséhez? – csapott le Damon. 

- Ahogyan ezt már a szöszi barátnőtöknek is elmondtam, semmi közünk nincs hozzá. Egyébként miért nem kéritek meg Nik-et, hogy segítsen? Óriási tapasztalata van az emberek felkutatásában. 

- Klaus biztos szaladna, hogy segíthessen – mondta tőle szokatlan gúnnyal Stefan. 

- Biztos lenne valaki, aki miatt szaladna, hogy segíthessen – vetett egy lapos pillantást Caroline-ra Kol. 

Minden szem a lányra szegeződött, és ebben a pillanatban az üzenetet jelző hang is megszólalt telefonján. Biztos volt benne, hogy Klaus írt neki. Semmi más nem akart, csak hogy nyíljon meg alatta a föld, és eltűnhessen. 

- Talán lemaradtunk valamiről? – nézett áthatóan Damon a szőke vámpírra. 

- Semmiről – vágta rá a lány, és éles pillantásokat lövellt Kol felé, aki lazán vigyorogva állta azokat.

- Egyébként Elijah is ügyes és szerintem ő is szívesen segítene – szúrt most egyet Rebekah, Elenára nézve. 

- További szép napot kívánunk – fordult el Kol és Rebekah követte testvérét. 

- Miről beszélt Kol? – kérdezte Bonnie Caroline-t. 

- Fogalmam sincs, nyilvánvalóan egy elmebeteg a húgával együtt – forgatta szemeit Caroline, és még mindig csak azt kívánta, hogy bárcsak eltűnne a föld színéről. 

- Nagy bajkeverő a két kisebbik Ős – nézett utánuk Stefan, de Damon még mindig gyanakodva nézte a szöszit. 

- Találkoztál azóta, Klaussal? – kérdezte a kék szemű vámpír. 

- Lekopnál rólam Damon? Foglalkozz a saját dolgaiddal – nézett a lány dühösen. 

- Mit akarsz Elijah-tól? – fordult Bonnie Elena felé. 

- Semmit – mondta a hasonmás. 

- Akkor, miért érdekel annyira, hogy tényleg a városban van e? – kérdezte Damon rosszul titkolt féltékenységgel a hangjában. 

- Nem tartozom számadással senkinek – fújta fel magát Elena. Maga sem tudta megmondani miért, de jó érzés volt, hogy a férfi a városban van. 

- Szerintetek segítene valamelyikük? Igaza volt Kol-nak, tényleg elég jók ebben – nézett Caroline a többiekre. 

- Verd ki a fejedből szöszi. Nem mehetsz Klaus közelébe – sziszegte a lány arcába Damon, majd Elena felé fordulva folytatta – Te sem, Elijah közelébe. 

- Nem vagy az apám – válaszolta paprikásan Elena. 

- Az enyém sem – kontrázott Caroline. 

- Jobb lenne, ha mindenki lehiggadna – kérte Bonnie. 

- Elegem volt ebből, lelépek. Jössz Bonnie?– kérdezte Elena, majd a Salvatore testvérekhez fordult. – A pótkulcsot megtaláljátok a szokásos helyen. 

A hasonmás úgy viharzott el, hogy Bonnie követni is alig bírta. 

- Nekem is elegem van – emelte fel poharát Caroline, kiitta üdítője maradékát, és egy mosollyal elbúcsúzott a két elképedt vámpírtól. 

Alig várta, hogy kívül legyen a Grillen, még mindig égett az arca a kellemetlen helyzettől, amibe került. Közben gyorsan megnézte telefonját, és valóban Klaus volt. Holnap este hétkor a szokott helyen találkoznak. Amint kiért vett egy nagy levegőt, ami majdnem belé is szorult, amikor meghallotta Kol hangját. 

- Vacsorázni mész a bátyámmal? 

Caroline ijedten nézett körbe, majd kabátjánál fogva magával húzta Kol-t a közeli mellékutcába. 

- Mi bajod van neked? Ha tudsz a dologról, akkor azt is tudnod kell, hogy nincs olyan, hogy a bátyád és én; főleg nem itt Mystic Falls-ban – szólt visszafojtott hangon a lány. – És mi volt az a műsor ott bent? 

- Tetszetős volt, nem igaz? – vigyorgott Kol. 

- Ellenem akarod fordítani a barátaimat? Különben sincs semmi köztem és a bátyád között. 

- Tegnap este nem így tűnt – vonta fel szemöldökét az Ősi vámpír. 

- Gusztustalan vagy. Egyébként Klaus nem fog örülni, ha értesül a kis előadásotokról. 

- Majd túllép rajta – vonta meg a vállát Kol. –Szóval vacsi a bátyussal? 

- Szeretnénk, ha ez titok maradna, gondolom megérted miért. 

- Niknek nem lenne gond, ha kiderülne. A problémát a te barátaid okozzák. 

Caroline hátrahőkölt Kol szavaitól. 

- Tudod te, hogy min mentünk keresztül Klaus miatt, és az Ősök miatt? 

- Te mégis a bátyámmal randizol – mondta vidáman a vámpír. 

- Pofátlan vagy és őrült, ugye tudod? – nézett rá Caroline. 

- Ezer éves vagyok, ugye tudod? 

- És? Úgy viselkedsz, mint egy elkényeztetett gyerek, Rebekah-val együtt.

- Nagy bajkeverő nem igaz? 

- Mindnyájan azok vagytok - zárta le a témát Caroline, és sarkon fordult. 

- Várj még egy percet – kapott Kol a lány után. 

- Igen? – kérdezte Caroline türelmetlenül. 

- Niknek sok hibája van, ahogyan mindegyikünknek. A családjával sem bánt kesztyűs kézzel, de attól még a bátyám. Szóval nem szeretném, ha megbántanád őt – mondta fenyegető hangon Kol. 

- Nézd, nem tudom volt e már párkapcsolatod, és most nem az egyéjszakás kalandokra gondolok – húzta el száját a lány. – Köztünk talán kezd alakulni valami, és ez vagy jó lesz vagy nem. Ha valami nem jól sül el, akkor nem fogok a bátyáddal maradni. A burkolt fenyegetésed ellenére sem. Ezt akár borítékolhatod is. Amúgy becsülendő, hogy nálatok mindenkinek ennyire szent a család. 

- A család mindenek felett – mondta ünnepélyesen az Ős. 

- Ámen – válaszolta nem túl kedvesen Caroline, és otthagyta a férfit, aki somolyogva nézett utána. Abszolúte megértette bátyja rajongását a lány iránt.

Chapter 5

Meghoztam az 5. fejezetet is. 100% Klaroline. Azon az estén folytatódik, ahol a 4. fejezet befejeződött. Nem is írok többet róla, olvassátok!!!!

Jó szórakozást!

Fordulópont

Klaus és Caroline, egyszerre értek a találkozó helyre. A férfi kinyitotta a lánynak a terepjáró utas oldali ajtaját. 

-  Szép jó estét Caroline! 

- Annyira azért nem szép este – húzta el a száját a vámpír, célozva teendőjükre, miközben bemászott az utas oldali ülésre. 

- Ne legyél ilyen, ma jó dolgot teszünk, te szeretsz jó dolgokat tenni – mondta kedvesen a hibrid, és sebességbe téve a kocsit, elindult. 

- Én inkább úgy látom, hogy egy rosszul sikerült dolgot próbálunk helyrehozni. Ez is az élet velejárója, nem mehet mindig minden simán. 

- Igen tudom, de jó ideje nem mennek simán a dolgok. Nagyon szeretném, ha végre egyenesbe jönnének. Normális életet szeretnék élni, már amennyire lehetséges ez vámpírként – sóhajtott a lány. 

- Fogsz is Caroline. Most fogunk elsimítani valamit. Ez egy lépés ahhoz, hogy a dolgok rendeződjenek. 

- Legyen igazad! 

- Hogy sikerült a barátnőid kibékítése? – kérdezte Klaus. 

- Drámaira. Bonnie először nem akarta látni Elenát, majd nekiállt kiabálni velem. Elena meg csak állt, mint egy rakás szerencsétlenség az előszobában. Végül odament Bonnie-hoz és megölelte, aki végül visszaölelt, és sírva borultak egymás nyakába. 

- Nem furcsállották, hogy eljössz? 

- Mondtam nekik, hogy most inkább magukra hagyom őket, de azt sem tudom észrevették e, hogy leléptem. 

- Látod szerelmem? Ez is rendeződött. Időt kell adni a dolgoknak, én mondtam neked. 

- Tudom, tudom, az idő mindent megold. 

Klaus egy bátorító mosolyt küldött a lány felé. Caroline a hibridet nézte elgondolkozva. El sem hitte, hogy egy autóban ülnek, és a férfi éppen valami jót készül tenni, csak mert ő megkérte rá. Hogyan lehet egyszer szörnyeteg, egyszer meg ilyen kedves és megértő, na meg persze ilyen dögös. Értetlenkedve rázta meg a fejét. 

Klaus észrevette és megkérdezte: 

- Mi volt ez a fejrázás? Min gondolkodsz? 

- Rajtad – vágta rá habozás nélkül a lány. 

- Érdekes. Mit gondolsz rólam? 

- Nem értelek. Végig gonosz voltál, most meg segítesz, és biztató szavakat mondasz, mint egy normális ember. Ez nagyon szélsőséges.. 

- Valóban? – nevetett fel Klaus. – Tehát annyira gonosznak gondolsz, hogy el sem tudod képzelni, hogy legyen bennem bármi normális, vagy, hogy lehet bennem jó érzés? 

- Nem tudom, mit gondoljak – mondta őszintén Caroline. 

- Ezer éve élek, sok minden befolyásolta a viselkedésemet, de leginkább a Mikael előli menekülés. 

- Mesélsz magadról? 

- Ezer év hosszú idő, ez egy nagyon hosszú mese lenne, rengeteg jó és rossz emléket idézne, nem biztos, hogy most kellene erről beszélni. 

- Egyszer majd mesélsz róla? 

- Ha tényleg érdekel téged, akkor igen, de ne várj tündérmesét – mondta a férfi. 

 Caroline, most nagyon is emberinek látta Klaust. 

- Ezzel tisztában vagyok – mondta végül, egy futó mosollyal az arcán. 

- A te meséd rövidebb – nézett a férfi a lányra. 

- Helyes megállapítás – nevetett fel Caroline. – El sem hiszem, hogy akár ezer év múlva is létezhetek. 

- Nézz rám és a testvéreimre. Ezer év után is egész jól tartjuk magunkat nem igaz? 

- Kétségtelenül, de ti az Ősök vagytok, benneteket nem lehet megölni, vagy ha mégis, azt csak valami bonyolult boszi módszerrel lehet végrehajtani. Velem viszont több hétköznapi dolog is végezhet, kezdve egy karóval. 

- Sosem hagynám, hogy bántsanak – nézett komolyan Klaus a lányra. Belesajdult a lelke arra a gondolatra, hogy elveszítheti a lányt. 

Caroline egy kedves mosollyal köszönte meg a törődő szavakat. 

- Borzasztó belegondolni, hogy 60 vagy 70 év múlva nem fognak létezni a legjobb barátaim. Nem marad nekem más, mint a két Salvatore testvér, és Tyler, már ha látom még valaha - mondta a lány.

Klaus arcán átsuhant egy árnyék, és érezte, hogy felmorog benne a zöldszemű szörnyeteg, Tyler neve hallatán. A mellkasát majd szétrobbantotta a hirtelen jött féltékenység, de muszáj volt uralkodnia magán. Nem volt övé a lány, most is vékony jégen táncol nála, és ha bármit tenne Tylerrel, akkor végképp elveszítené. 

- Mi van velem? Én is itt vagyok neked, nem igaz? – kérdezte végül. 

- Damon és Stefan sosem fog kedvelni téged. Túl sokat ártottál nekik, és jelenleg elképzelni sem tudom, hogy te és én huzamosabb ideig tartsuk a kapcsolatot – mondta Caroline, és szomorú lett ettől a gondolattól. – Élnünk kell az életünket. Nekem majd jut egy patetikus Stefan, és egy szarkasztikus Damon. Tyler pedig valószínűleg a te hű szolgád marad – nézett a férfira a lány. 

- Nem kell, hogy velük legyél. Gyere velem Caroline. Idővel mindnyájunknak el kell hagynia a várost, ilyen a vámpírlét, mindenhol csak pár évet, esetleg egy évtizedet élhetsz úgy, hogy ne tűnjön fel, nem öregszel. 

- Miért vetted meg azt a villát, ha tudtad, hogy úgysem leszel itt örökké? 

- Több helyen is van házam, leginkább szeszélyből, befektetésből vettem meg őket, de sosem teremtettem igazi otthont belőlük. A családomnak itt akartam otthont teremteni, ahol egykor emberként éltem velük. Ezer évbe telt. 

- Lenyűgöző mennyire ragaszkodsz a családodhoz. 

- Gyere velem Caroline – kérte újra Klaus, miközben finoman megérintette a lány kezét.  -Beutazzuk a világot, megmutathatom neked a legcsodálatosabb helyeket a Földön. 

- Ne Klaus, ne is kezdj bele – nézett a férfira kérlelő szemekkel Caroline. 

- Engedd, hogy megismerjük egymást, mielőtt végleg nemet mondasz. Adj esélyt nekem. 

- Meggondolod, hogy elengedd Tylert? 

- Caroline... – kezdte a férfi, és lapos pillantást vetett a lányra. 

- Csak azt kértem, hogy gondold meg – vágott közbe a vámpír. – Egyébként, nem is tudom hogyan gondolhattad, hogy elmennék veled úgy, hogy a kis ölebeid, köztük Tyler is ott lenne – húzta össze szemét a lány. 

- Nagyon sokat jelent neked ez a Tyler gyerek, nem igaz? – kérdezte Klaus éllel a hangjában, amit Caroline nem tudott nem észrevenni. 

- Bántani akarod őt? – kérdezte ijedten. 

- Nem, és ezzel már a válaszoltál is a kérdésemre – vált zárkózottá Klaus arca. 

- Nagyon sok mindenen mentünk keresztül Tylerrel. 

- Hol van most? Gondolom szívesebben lennél vele, mint velem – Klaus érezte, hogy tolakodik elő újra a féltékenysége. 

- Azt gondolnám, hogy te tudod hol van, végül is te vagy az, akihez kötődik. 

- Olyan ügyekkel foglalkoztam, amikhez nem kellettek hibridek. Nem beszéltem vele, régóta. Bár te azt feltételezed, hogy a rabszolgám, de ez nem egészen így van. 

- Én azt feltételezem, hogy mindig tudni akarod, hol császkálnak a teremtményeid – válaszolt pimaszul a lány. – Javasolnék egy egyen pólót is, amit mindegyiknek kötelező lenne hordani, és rá lenne nyomtatva, hogy „Team Klaus”.

 - Újra pimasz vagy – állapította meg Klaus. - Egyébként megérkeztünk a boszi házához.

Jamie kocsija már ott állt a felhajtón. Klaus megállt és kiszálltak a kocsiból. Az ajtóhoz mentek és Caroline bekopogott. Jamie nyitott ajtót, meglepődött arccal nézve a lányra és annak kísérőjére. 

- Hello Jamie! Aggódtam miattatok, így eljöttem megnézni minden rendben van e – mondta csicsergő hangon Caroline, amitől Klausnak mosoly gyúlt az arcára. 

- Még csak most jöttünk el tőletek – nézett értetlenül a fiú. 

- Hogy van Abby? – kérdezte még mindig csicsergősen a lány. 

- Pihen. 

- Bemehetnénk, hogy megnézzem őt? – kérdezte Caroline ártatlanul. 

Jamie gyanakodva nézte őket, főleg Klaust. 

- Nem igazán ismerlek – mondta a fiú, és be akarta csukni az ajtót. 

Caroline egyik kezével megtámasztotta azt. 

- Ne csináld Jamie, Bonnie halálra aggódja magát az anyja miatt, hogy nem tudja majd kontrollálni magát és ártani fog neked, vagy másnak. Ne utasítsd el a segítségemet. 

- Rendben. Te bejöhetsz, de ő nem – mondta egy kis idő elteltével a fiú és a hibrid felé mutatott. 

Klaus csak mosolygott, mert tudta mi következik. A lány belépett a házba, majd Jamie szemébe nézve lassan azt mondta: 

- Ő egy barátom odakint, aki szintén nektek akar segíteni, hívd be légyszíves. 

- Bejönnél? – nézett üveges szemekkel a fiú a férfira, mire az egy szempillantás alatt a házba lépett.

- Mutasd meg, hol van Abby – folytatta a lány, és miután az engedelmesen megmutatta a szobát, Caroline egy mosolyt vetett a hibridre. – Tiéd a terep. 

Klaus eltűnt a szobában, a vámpír leültette a még mindig zavarodott fiút a konyhaasztalhoz, és leült vele szembe. 

- Most várunk egy keveset – mondta neki aprókat bólogatva. 

Kicsit kínos volt a csend, de nem igazán ismerte a fiút, és nem tudta mit is mondhatna neki. Szerencsére Klaus elég hamar végzett. 

- Működött? – kérdezte a lány. 

- Úgy tűnik igen. Nem fog emberekből inni, csak tasakból, vagy végszükség esetén állatokból. Bonnie iránti bűntudatát is csillapítottam egy kicsit. 

- Erre nem kértelek. 

- Nem akartam félmunkát végezni. Nem tudom, hogy a boszi barátnőd meg akarja e majd látogatni az anyját, de ha igen,úgy mindkettőjüknek kellemesebb lesz így a találkozás. 

- Kedves volt tőled, köszönöm. 

- Most mond, hogy nem vagyok nagylelkű – nézett vicces arcot vágva Klaus, Caroline pedig mosolyogva forgatta a szemét. 

- Menjünk, még haza is kell érni – állt fel a vámpír, és Jamie felé fordult. 

- Mióta hazajöttetek nem járt itt senki. Nem emlékszel sem rám, sem pedig rá – mutatott fejével Klaus felé a lány. Jamie álomkórosan nézett Klausra. – Holnaptól mindennap verbénát iszol – folytatta Caroline, majd a fiú beleegyező bólintása után intett a hibridnek. 

Pár perccel később már az országúton tartottak vissza Mystic Falls-ba. A lány mosolyogva nézte a férfit. Gyönyörködött szőke hajában, az arcában, cseresznye piros szájában. Nyugodtnak és kiegyensúlyozottnak érezte magát. Rég volt már ennyire könnyű a lelke. Klaus oldalra pillantott és a lányra mosolygott. 

- Fáradt vagy? – kérdezte a férfi. 

- Kicsit az vagyok – vallotta be a lány. – Hosszú nap volt, de eredményes. 

- Két legyet ütöttél egy csapásra. A barátnőid újra egymásra találtak, és Bonnie anyja miatt sem kell aggódnod. 

- Igen, két fontos dolog megoldódott. Nem is tudom mikor volt utoljára ilyen jó napom. 

- Csak azért volt jó, mert helyre jött pár dolog, vagy egy kicsit hozzátett a személyes varázsom is? – kérdezte kajánul Klaus.

Caroline nem válaszolt csak felnevetett. Rátapintott a hibrid a lényegre. Ahhoz, hogy ez a nap ilyen legyen, kellett a férfi is, és nem csak azért, hogy megigézze Abby-t. 

- Nos?   – sürgette a választ a férfi.

- A személyes varázsod is kellett hozzá – bólogatott Caroline. 

- Mertem remélni – vigyorgott Klaus. – Én is jól éreztem magam. 

- Mertem remélni – szajkózta Caroline nevetve, és Klaus vele nevetett. 

Egy darabig csendben utaztak, mindenki saját gondolatába mélyedve. A hibrid néha a lányra nézett, aki fejét az ablaknak döntve nézett kifelé. 

- Caroline? 

- Igen? 

- Velem vacsoráznál? 

- Ne kezdjük ezt elölről, kérlek szépen – rázta fejét a lány. 

- Egy vacsora, amiről senkinek nem kell tudnia. Tényleg szeretnélek jobban megismerni, és szeretném, ha te is megismernél. 

- Hol szeretnél vacsorázni? – kezdte beadni derekát a lány. 

- Mystic Falls egyértelműen nem az a hely ahol együtt mutatkozhatunk, a városon kívülre vinnélek.

- Honnan tudod, hogy szeretnék veled bárhol is együtt mutatkozni? – kérdezte Caroline, de a hangjában vidámság bujkált. 

Klaus ránézett a lányra elővillantva legbájosabb mosolyát. 

- Ugyan kérlek, ki ne szeretne velem mutatkozni? 

- Beképzelt vagy! – grimaszolt Caroline. 

- Te pedig pimasz – kontrázott Klaus visszagrimaszolva, és újra kitört belőlük a nevetés. 

- Szóval hercegnőm? Eljönnél velem? 

- Nem tudom, tényleg nem tudom, hogy ez jó ötlet e. Azt sem tudom, mit mondanék a többieknek.

- Ti mindig beszámoltok egymásnak mindenről? Nem mehetsz el anélkül, hogy ne kelljen megmondani hova mész? Beteges a kötődés köztetek – prüszkölte Klaus. 

- Óvjuk egymás életét. Ha tudod hol a másik, meddig van távol, és nem ér vissza a megbeszélt időben, vagy nem veszi fel a telefont, van kiinduló pontod. Mióta feltűnően sokan akarnak megölni, megkínozni bennünket, biztonságosabb így. 

- Kizártnak tartom, hogy Damon elmondja nektek mikor hova megy! 

- Jó meglátás! A kék szemű ördög sosem teszi meg, de elvárja, hogy más megtegye. 

- Jellemző rá. Mi lenne, ha te is követnéd a példáját, vagy hazudnál valamit? 

- Abból mostanában sportot űzök. 

- Gyakorlat teszi a mestert – nézett nevető szemekkel a hibrid. 

- Nem tudom Klaus. 

- Rendben, nem erőszakoskodom, gondold át. Péntek este szeretnélek elvinni. Tehát két napod van a válaszadásra – zárta le a témát a férfi és újra az útra koncentrált. 

Caroline újra az ablaknak billentette fejét, de úgy, hogy közben a férfit nézte. Ezer érzés kavargott benne, nem tudta mihez kezdjen. A szíve azt súgta menj, de az esze még megálljt parancsolt. Jól érezte a múltkor, hogy kicsúszhatnak a kezei közül a dolgok, talán épp most kezdenek… 

Klaus csak arra gondolt, hogy elvigye a lányt egy nyugodt helyre, ahol nem kell bujkálniuk, nem ismeri őket senki, és minden figyelmüket csak egymásnak szentelhetik. Már a gondolatától is rosszul volt, hogy esetleg nemet mond majd neki a szőke szépség. 

Csendben tették meg a hátralévő utat, a vámpír kocsijáig. 

- Jó éjszakát Klaus! – köszönt el Caroline, és elkezdett kikászálódni a kocsiból. 

Klaus fürgébb volt, kiszállt és egy pillanat múlva már nyitotta is a lány oldalán lévő ajtót. A szöszke abban a pillanatban tette ugyanezt a mozdulatot, ami ahhoz vezetett, hogy majdnem kiesett a kocsiból, de Klaus elkapta, és magához húzta. Caroline érezte, hogy rögtön meggyullad a teste a másik közelségétől. Klaus lassan közeledett a lány szája felé. 

- Nem tehetem – suttogta a lány. 

- Bármit megtehetsz – lehelte vissza Klaus, és a lány szájára tapasztotta sajátját. 

Finoman nekinyomta a lányt a kocsi oldalának, teljes testével eltakarva őt. Caroline átölelte a férfi nyakát és beletúrva annak rövid hajába, viszonozta a csókot. Klaus a nyakát célozta meg, és lány szinte elfelejtett levegőt venni a kéjtől, amit a férfi érintése okozott neki. Megfogta a férfi fejét és felemelte, hogy újra csókban forrhassanak össze. A vámpír érezte a csípőjénél a hibrid reakcióját. Már nem érzékelték a külvilágot, csak a másik csókját, egymás testének reagálását. Olyan vadul és szenvedélyesen csókolóztak, és ölelkeztek, mint amilyenek ők maguk is voltak természetükből fakadóan. 

- Jó estét Klaus! Caroline? – szakította félbe a kibontakozó nászt egy szemtelen hang. 

A lány és a férfi szétrebbentek, és ziláltan néztek a hang irányába. 

- Kol – mondta Klaus rekedten. – Mit keresel itt? 

- Unatkozom, gondoltam körbejárok, megnézem mi változott itt ezer év alatt. Talán megzavartam valamit? – kérdezte Kol, miközben gátlástalanul mérte végig Caroline-t. 

A lány meztelennek érezte magát, és zavartan rendezgette haját. 

- Már éppen indulni akartam – nyögte ki végül, majd egy pillantást vetve Klausra a kocsijához sietett. 

- Caroline! Várj! – szólt utána a hibrid, és öccsére gyilkos pillantást vetve a lány után ment. 

- Ne feledd a vacsorát. Várom a válaszodat – mondta csendesen, majd a lányhoz hajolt, és gyengéden végighúzta száját a másikén, éppen csak megérintve azt. 

Caroline zaklatottan szállt be az autójába, és egy búcsúpillantást vetve a hibridre, elhajtott. 

Klaus a lány után nézett, majd lassan és fenyegetően az öccse felé sétált. Kol zavartalanul nézte közeledő bátyját. 

- Mi volt ez? – kérdezte Klaus dühösen. 

- Ugyan már bátyám. Régen is mindig ezt csináltuk, és utána jót nevettünk a lány zavarán, sőt még a vérét is megittuk, az utolsó cseppig – csettintett nyelvével az ifjabb Mikaelson. 

- Kol, már mondtam neked, hogy viselkedj. Azt is mondtam, hogy ne merészelj Caroline-ról így beszélni. Ő más, mint a többi. 

- Ugyan Nik, csak nem akarsz elköteleződni egy nő mellett? – nézett kételkedéssel a szemében Kol.

Klaus nem válaszolt. Még neki is furcsa volt ez a helyzet. 

- Szállj be a kocsiba – parancsolt öccsére a hibrid. Kol feltette a kezét, és teljesített bátyja akaratát. - Mit kerestél itt? – kérdezte Klaus, az útra koncentrálva. 

- Amint azt már mondtam… - kezdte az Ősi vámpír. 

- Az igazat akarom hallani – vágott közbe cseppet sem szeretetteljes hangon Klaus. 

- Végig akartam járni a barlangrendszer felszínét, tudod a kis problémánk miatt. Aztán megláttam Caroline kocsiját és vártam, hátha összefutok vele. Ennél többet kaptam – vigyorgott Kol. 

- Undorító vagy – nézett testvére megvetően Klaus. – Mit akartál tőle? 

- Semmi különöset, csak kíváncsi voltam a testvérem új szerzeményére – mondta faarccal a vámpír. 

- Ne merészelj a közelébe menni, mert esküszöm… - kezdte Klaus. 

- Talán megint tőrt szúrsz a szívembe? – vágott közbe Kol. – Ne felejtsd el Niklaus, hogy akkor nem csak én esem össze holtan, hanem rajtad kívül minden testvéred - nézett a hibridre. 

- Ez a te szerencséd – nézett rá lesajnálóan Klaus. 

- Nik, miért vagy ilyen? Régen olyan jókat szórakoztunk együtt. Megváltoztál, és Becca is. Mióta anyánk lenyomta a „gonosz szörnyetegek vagytok” beszédét, Elijah még erkölcsösebb lett. 

- Mindnyájan változunk, neked sem ártana. 

- Nekem csak szórakozásra van szükségem. 

- Azt követően, hogy megtaláltuk a fehér tölgyet, és elpusztítottuk, annyit szórakozhatsz, amennyit csak akarsz Kol. De addig, próbálj normálisan viselkedni és a feladatra koncentrálni. 

- Éppen azt tettem. 

- Éppen, hogy nem tetted, mert leálltál Caroline-t várni. 

- Azért egy kicsit körbejártam. Holnap pedig le is megyek. Velem jössz? Nézzük meg, hol lenne érdemes rombolni a bosziknak, hogy semmilyen módon ne lehessen lejutni. 

- Rendben van, veled megyek. Elijah talált valamit Elenáéknál? 

- Semmit nem talált, és szerintem Elijah kezd beleesni a hasonmásba. 

 - Miből gondolod? 

- Nem is tudom, ahányszor kiejti a nevét, olyan…olyan szertartásosan teszi. 

- Mindig így beszél – válaszolta Klaus, bár tudta, hogy öccsének jók a meglátásai. 

- Nem, nem pont így. Úgy ejti ki a nevét, mintha valami szent dolog lenne. Mi van ezzel a várossal? Te is és Elijah is szerelembe estek? Persze most legalább nem ugyanaz a személy a kiszemelt. 

- Nem vagyok szerelmes Kol. 

- Maximum nem vallod be magamnak testvérem, de Elijah esete kissé ijesztő. Tatia-ba is szerelmes volt, Katerinába is belezúgott, és most Elenába is? 

- Csak a külső ugyanaz Kol. Elena más, mint Tatia vagy Katerina. Ők mindketten önzőek voltak. Elenában is van egy kis természetes önzés, de nagy benne az együttérzés a ragaszkodás, a család iránti szeretet, és Elijah szemében ezek hatalmas erények. Egyébként Elijah-ra nem illik az a szó, hogy belezúgott. 

- Akkor is furcsa – vonta meg a vállát Kol. – És te Nik? Te mit látsz a szösziben? 

- Semmi közöd hozzá – ütötte vállon testvérét tréfásan Niklaus, és befordult a garázsba.

Chapter 4

Íme a 4. fejezet. Ez most nem olyan hosszú mint az előző, de holnap hozom az 5. fejezetet is.

Jó szórakozást kívánok hozzá!

Egy újabb kérés

Másnap délután Caroline fáradtan állt a Grill mosdójában. Az utolsó óra előtt lelépett a suliból. Kénytelen volt, nagyon szerette Elenát, de ma már az agyára ment. Elena egész nap Alaric hollétét találgatta, és amikor éppen nem erről beszélt, akkor azzal nyaggatta, hogy szeretne Bonnie-val beszélni, és menjenek együtt haza. Caroline fel is hívta emiatt Bonnie-t, aki továbbra sem akart Elenával beszélni. Anyjával akarta tölteni az idejét, mielőtt a nő immáron vámpírként elhagyja a várost. Ez kapóra jött Caroline-nak, tekintettel Klaussal való találkájára. Ránézett az órájára, majd a tükörbe. Gyorsan megigazította sminkjét, majd kisétált a kocsijához. Éhes volt, és nem sima ételre éhezett, hanem arra, ami élteti őt. Amikor az erdőhöz ért megállt, és a kocsi csomagtartójából kivett egy tasak vért. Vetett egy pillantást maga mögé – biztos, ami biztos alapon –, majd felhajtotta a vért és visszaszállva a kocsiba, meg sem állt a megbeszélt helyig. Klaus nagy fekete terepjárója már ott állt, de a lány sehol nem látta a férfit. Leállította a kocsit és óvatosan körülkémlelve kiszállt. Ebben a pillanatban termett előtte a hibrid. Caroline ugrott egyet ijedtében. 

- Jézusom! Muszáj ezt csinálnod?! – mondta ingerülten a lány. – Halálra rémítesz! 

- Halálra? Tényleg? – kérdezte Klaus vigyorra húzva a száját. 

Caroline-nak most esett le mit is mondott az előbb. 

- Egy halottat elég nehéz halálra rémíteni, nem igaz?

- Ahogy mondod, kedvesem – vigyorgott még mindig a férfi. – Hoztam neked valamit. – nyújtotta előre kezét Klaus. 

A szokásos kék díszdoboz volt, átkötve szalaggal. 

- Már megint valami ékszer, vagy rajz? – nézett megrovó pillantással Caroline.

- Bontsd ki, meglátod – nézte a hibrid a lányt. 

A vámpír, kelletlenül vette át a dobozt, és nyitotta ki azt. Egy összetekert papír volt benne. A lány forgatta a szemét, nemtetszését fejezve ki, az újabb nyilvánvaló rajz miatt. Amikor szétnyitotta a lapot elkerekedett a szeme. Ő volt rajta, mégpedig összefont karokkal, kissé dühös arcot vágva, a tegnapi öltözékében. 

- Mondtam, hogy aranyos vagy amikor felhúzod magad. Muszáj volt megörökítenem – vigyorgott Klaus. 

- Ez tényleg aranyos – mondta mosolyogva Caroline, és tényleg úgy is gondolta. Humoros, és mégis kedves rajz volt. 

- Szóval, így nézek ki dühösen – nézte tovább a képet, miközben megpróbálta leutánozni az arcot, amit akkor vágott. Kitört belőle a nevetés, Klaus pedig vele nevetett. Jól esett nevetni, az utóbbi időben annyira nyomasztó volt minden. Felszabadultnak érezte magát. 

- Ezt a képet nagyon szívesen elfogadom. Már régen nem volt részem vidámságban. Köszönöm – nézett Caroline némi hálával a tekintetében Klausra. 

- Nem gondoltam, hogy ilyen sikert aratok. Tényleg nagyon régen lehettél már jókedvű, ha egy ilyen kis semmiség is ennyire feldob – döbbent meg a férfi, majd csendesen hozzátette– Bármit megtennék, csak hogy boldognak lássalak. 

- Ne mondd ezt. Mindketten tudjuk, hogy nem tennél meg mindent – mondta Caroline, értve ezt a bálon történt összezörrenésükre Tyler miatt. Tyler…A fiú most nagyon távolinak tűnt számára. 

- Kérni szeretnék tőled még valamit -  nézett a férfira.

- Egy napirend előtti felszólalást engedj meg nekem szépségem. A tegnapi telefonodat nem értem. Nem járt nálunk az idegesítő vámpír haverod. 

- Azt hittem, hogy hozzátok tart, de ma beszéltem Stefannal, aki elmondta, hogy csak reggel került elő Damon iszonyat részegen, és véresen. Úgy tűnik tivornyázott egyet – csóválta rosszallóan a fejét a vámpír. 

- Te az erdőben való szaladgálással vezeted le a feszültséget, míg Damon kicsit agresszívebben. Én nem ítélem el. 

- Ezt mindjárt gondoltam – nézett lesújtóan a hibridre. 

- Ugyan Caroline, még sosem öltél? – szűkítette össze szemét Klaus. 

- Egyszer nem sokkal miután átváltoztam, és még nem igazán tudtam kezelni a helyzetet, és még kétszer, de akkor a barátaimat védtem. Kedvtelésből sosem. Kontrollálom magam – mondta fejét felvetve, és némi éllel a hangjában a szöszke vámpír. 

- Értettem a célzást – mondta Klaus és lágyan felnevetett. 

- Akkor beszélhetnénk a kérésemről? – váltott témát Caroline. Ma reggel befészkelte magát egy gondolat a fejébe, és remélte, hogy Klaus segít neki azt kivitelezni. 

- Hallgatlak.

- Bonnie anyja ma elhagyja a várost a fogadott fiával, vagy kije neki Jamie. Még nem járt emberek között vámpírként, és nem akarom, hogy bármi rossz történjen, hogy Bonnie azért is aggódjon, hogy kit öl meg az anyja. 

- És? – vonta fel szemöldökét Klaus. 

- Megtennéd, hogy megigézed, amikor hazaértek? 

- Azt szeretnéd, hogy ne igyon embervért? 

- Nem, csak azt, hogy ezt tasakból tegye, ne pedig közvetlenül emberből. Ne bántson embereket. Meg tudod ezt csinálni? 

- Valószínűleg igen. De miért tenném? Tegyek jót Bonnie-val, aki holtan akart látni engem? 

- Ezt hívják nagylelkűségnek Klaus – nézett rá a lány. 

A hibrid nem válaszolt, csak merően nézte a lányt. 

- Ha számítok neked egy kicsit is, akkor tudnod kell, hogy nekem a barátaim jelentenek mindent – mondta Caroline. 

- Ne élj vissza azzal, hogy kedvellek – szólalt meg figyelmeztető hangon Klaus. 

- Nem célom az, hogy ezzel visszaéljek. Van egy olyan adottságod, amit most jóra használhatsz. 

- Elképesztően nagy szíved van – állapította meg a férfi. 

- Kár, hogy már nem dobog – mondta szarkasztikusan a szöszke. 

- Velem jössz? – kérdezte a hibrid, még mindig a lányt fixírozva. 

- Nem tehetem. Bonnie nagyon ki lesz borulva, miután elmegy az anyja, ott kell lennem mellette – mondta Caroline, pedig arra gondolt, hogy szívesen elmenne. Bűntudatának már csak töredéke volt meg, a hibridhez való vonzódása miatt. Az utóbbi pár napban Klaus mellett érezte magát a legjobban. 

- Kérd meg Matt-et, te pedig gyere velem. Ha velem jössz, megcsinálom. 

- Zsarolsz engem? 

- Matt rendes gyereknek tűnik. Unalmas, de rendes. Még a húgomnak is bejött a kedvessége. Ez pedig nem zsarolás, hanem vedd a tegnapi kérésed árának. 

- Damon nem is ment el hozzátok! – kiáltott fel a lány. 

- De ha mégis eljött volna, nem bántottam volna, ahogyan azt megígértem neked. 

- Te pedig azt ígérted nekem, hogy nem kell olyat tennem, amit nem szeretnék. 

- Ne mondd, hogy nem szeretnél velem jönni drágám – nézett kihívóan a hibrid. 

- Nem szeretnék – hazudta a lány. 

Klaus magabiztosan állta a lány tekintetét. Érezte, hogy ha csak egy kicsit is, de megtört közöttük a jég. Ki akarta használni ezt, és addig ütni a vasat, amíg meleg. Jóleső érzések járták át, és ez tetszett neki, már nagyon régen érzett ilyet, és már jó ideje letett arról, hogy valaha is fog. Túlzottan a terveire koncentrált, amik nem engedhették meg neki az ilyenfajta érzéseket, mert legyengítették volna őt. Most mégis furcsán erősnek érezte magát. 

- Nos, drágám? – törte meg a csendet a férfi. 

- Legyen. Veled megyek. De akkor most elmegyek haza, és megnézem, hogy állnak a dolgok, majd üzenek, amikor indulni tudunk. Azt hiszem Elenának szólok, hogy jöjjön át. A barátnője mellett kell lennie, így helyes – mondta önmagának bólogatva a lány. 

- Neked pedig lesz okod lelépni, hogy a lányok lelkizzenek egymással – vigyorgott a férfi. 

- Csúfos igazságot mondtál – forgatta a szemeit Caroline. – Hol találkozzunk? 

- Hmm…Mivel ez egy titkos küldetés, és nem akarod a barátaidat elveszíteni miattam, valami nem túl feltűnő helyen kellene, hogy felvegyelek. 

- Nagyon megköszönném, ha nem a főtéren szeretnél találkozni – replikázott Caroline. 

- Találkozzunk itt. Szinte senki nem jár erre, így a kocsidat is itt hagyhatod. 

- Akkor majd jelentkezem – ült be a lány a kocsijába. 

Klaus mosolyogva biccentett. Ez a napja is jól alakul. Elena nem lesz otthon, így Elijah könnyedén szét fog tudni nézni. Rebekah és Kol tegnap bejutott a Salvatore házba. Szerencsére Stefan éppen akkor tartott nyuszi vadászatot, és Caroline telefonjának köszönhetően megtudta, hogy Damon sincs a panzióban. A másik nagy szerencse, hogy nem találtak semmit. Feldobódva ült be kocsijába. Amikor hazaért, örömmel látta, hogy Elijah is otthon van. Éppen az ebédlőben ültek testvérei és a töri tanár lakásából elhozott képeket nézegették. 

- Jó hírem van Elijah! Elena ma este nem lesz otthon – ült le melléjük. 

- Biztos vagy benne? – nézett testvérére Elijah.

- Teljesen. Biztos forrásból tudom. 

- Kitől? Csak nem a csípős nyelvű, cukorfalat szöszitől? – nézett kihívóan Kol a bátyjára. 

- Már mondtam, hogy ne merj így beszélni róla – válaszolt ingerülten Klaus. 

- Szívesen megismerném őt közelebbről is – húzta tovább fivérét Kol. 

- Jobb lenne, ha leállítanád magad Kol, mielőtt kitörik a nyakad – szállt be Rebekah is. – Tegnap összefutottam vele a Grillben, idegesítő kis görcs volt, de Nikre való tekintettel nem tettem semmit. 

- Rebekah nézz már magadba. Ezer éve idegesítőnek tartasz minden nőnemű és a legtöbb hímnemű lényt. Nem gondoltál arra, hogy inkább te vagy idegesítő? – dobta vissza a labdát, gúnyosan vigyorogva Kol. 

- Fogd be a szád, te elmebeteg – hajította Kol felé az éppen kezében lévő képet a lány. 

- Mindketten idegesítőek és elmebetegek vagytok – zárta le a vitát Klaus. - Inkább a képekre koncentráljatok. 

- Elijah, sikerült elintézned, hogy keressék Esthert és Finn-t? – fordult testvére felé a hibrid. 

- Igen, megkerestem a legjobb kapcsolatomat, és ráállt az ügyre az embereivel. 

- Bízhatunk bennük? 

- Teljes mértékben. Jól végzik a dolgukat. Most már csak várnunk kell. 

- Remek. A képekkel hogy állunk? 

- Össze kell állítanunk a teljes történetet. Szerencsére Alaric alapos ember, jó pár képet felcímkézett, és be is vannak számozva. Ahogy teljes lesz a kép többet fogunk tudni – válaszolt Elijah. – Csodálkozom, hogy még nem fedezték fel a betörést. 

- Gondolom elsők között szerepelt a keresési listájukon a tanár lakása, és azóta nem érezték fontosnak, hogy visszamenjenek, de ami késik, nem múlik. Nem kérdés, hogy bennünket is elő fognak venni ha észreveszik, hogy eltűntek a felvételek. Mielőbb el kell hárítanunk ezt a fenyegetést – mondta Klaus. 

- Be kell jutnunk a barlangnak, abba a részébe, ahol a rajzok vannak, és valahogy eltüntetni azokat – nézett testvéreire Elijah. 

- Túl feltűnő lenne, ha a rajzok eltűnnének a barlang faláról – rázta fejét Niklaus. – A birtok a Lockwood-ok tulajdonában van. Rá kell venni Carolt, hogy valami módon lezárassa az egész barlangrendszert. Persze a legjobb az lenne, ha beomlana az egész, de legalábbis egy része, amibe beletartozna az a járat is. 

- Valóban az lenne a legcélszerűbb, ha járhatatlanná válna – értett egyet Elijah. 

- És ezt hogy fogjuk elérni? - kérdezte Kol. 

- Maximum egy földrengés okozna ekkora károkat, azt meg még mi sem tudunk csinálni. – kontrázott Rebekah. 

Elijah és Klaus egymásra néztek, majd egyszerre mondták. 

- Boszorkány. 

- Mi? Egy boszorkánynak sincs ekkora ereje – rázta meg a fejét Rebekah, és Kol egyetértően bólogatott. 

- Nem egy boszorkányra gondoltunk – mondta Elijah. – Legalább húsz talán huszonöt erős boszorkány ereje kellene. Ha összekapcsolják az erejüket, egy kisebb területen elő tudnak idézni földomlást. A Bennett lányba száz halott boszorkány ereje költözött, és véghez tudott volna vinni egy természeti katasztrófát. Ismerjük a területet, meg kell találnunk a gyenge pontjait, főként azon a részen, ahol a rajzok vannak. Ott, és még néhány másik helyen kellene, hogy végrehajtsák a varázslatot, utána már a fizika lépne működésbe, beomlasztva az egészet, de legalábbis jó részét. Nem lesz ember, aki helyreállítsa azt. 

- Egyszerűbb lenne berobbantani – mondta Kol. 

- Egy perc alatt rájönnének, hogy robbantás történt. Természetesnek kell hatnia, és ki alkalmasabb erre, mint a természet szolgálói – tárta szét kezét Elijah. 

- Honnan szedünk össze ennyi boszit, aki egyáltalán hajlandó lesz segíteni nekünk? Különben is elég feltűnő lenne ebben a kisvárosban ennyi ismeretlen alak – nézett kérdőn bátyjaira Becca. 

- Nem minden boszorkány tisztességes, és tudjuk jól, hogy elsősorban magukra gondolnak. Ráadásul vannak, akik kifejezetten a kedvünkben akarnak járni, mint ahogyan az a pár nappal ezelőtti kiruccanásunk alkalmával is kiderült. Azt pedig nem kell tudniuk, hogy mi ezzel a valódi célunk – felelte Klaus. 

- Hogy akartok titokban összeterelni ennyi boszorkányt? Magad mondtad Elijah, hogy túl gyorsan terjednek a hírek a természetfelettiek körében – kérdezett tovább a lány. 

- Ezer évig menekültünk, manipuláltunk. Ezt is meg fogjuk oldani – mondta Klaus. 

- Befejeztük mára? – nyújtózkodott egyet Kol. – Nik, nem ugrunk le a Grillbe? 

- Más programom van. Amúgy örülnék, ha nem keltenél feltűnést, és normálisan viselkednél. 

- Szöszi program? - húzta fel szemöldökét jelentőségteljesen Kol. 

 - Nem a te dolgod – vetette oda Klaus. 

- Nik, ne fektess túl sok energiát Caroline-ba. Nem éri meg. Ne feledd, hogy ott van neki Tyler – mondta Rebekah. 

- Nem a ti dolgotok mit csinálok, és kivel – mondta a hibrid. 

Ebben a pillanatban megrezgett telefonja. Lesújtó pillantást vetett két testvérére, majd megnézte a kapott üzenetet. Caroline írt neki, hogy fél óra múlva találkozzanak a megbeszélt helyen. 

- Elijah, tiszta a terep. Mehetsz Elena házába. Én elmentem, valószínűleg csak későn érek haza. Ti ketten pedig legyetek szívesek hasznosan tölteni az időtöket, mondjuk a képek összerendezésével – intézte szavait két kisebbik testvéréhez Klaus, majd elindult kifelé. 

Rebekah és Kol egyszerre grimaszoltak Klaus hátának. Elijah mosolygott rajtuk egyet, majd testvére után indult. A kocsi feljárón érte utol. 

- Klaus! 

- Igen, Elijah? 

- Gondolom igaza volt az öcsénknek, és Caroline-nal találkozol. 

- És? 

- Óvatosan Niklaus, nem bízhatsz meg benne. 

- Aggódsz, hogy elárulom neki a fehér tölgyet? 

- Aggódom, mert azt látom, hogy megérintett téged ez a lány, és tudjuk, mit tesz a szerelem az emberrel. 

- Nem vagyok szerelmes Caroline-ba – vetette oda Klaus. 

- Lehet, hogy még nem, de nem állsz messze tőle, ami nem lenne baj, ha nem lennénk ebben a helyzetben – mondta tényszerűen Elijah. 

- És te hogy állsz Elenával? – kérdezett vissza Klaus. – Ne aggódj testvérem. Nem akarok meghalni, tudom mi az érdekünk - szállt be autójába a hibrid. 

Elijah elgondolkozva nézett fivére után. Nem beszélt Elenával a történtek óta, csak azt a kis bocsánatkérő levelet hagyta, amikor még úgy volt, hogy elmegy a városból. Talán fel fogja keresni a lányt, de most még túl korainak tartotta a személyes találkozót, és különben is éppen betörni készült hozzá. Finoman megrázta fejét újabb helytelen, de ugyanakkor szükséges akciója miatt, majd eltűnt a sötétben.

Chapter 3

Ígéretemhez híven meghoztam a 3. fejezetet is. Ez egy hosszú, több helyszínen játszódó elég vegyes fejezet, de nem akartam kisebb részekre szedni. Jó szórakozást hozzá!

MINDENKINEK KÖSZÖNÖM A KOMIKAT, ÉS A BIZTATÁST!

Egy sűrű nap

Néhány nappal később, Caroline egyedül ült a Grillben. Feszültnek és kimerültnek érezte magát. Bonnie az anyjával együtt még mindig náluk volt. A nő befejezte az átváltozást, de nehezen kezelte az érzelmek felerősödését. A bűntudata, amit lánya elhagyása miatt érzett, teljesen eluralkodott rajta. Caroline próbált neki segíteni, de jó lett volna Stefan tapasztalata. Persze ez nem volt lehetőség, mert Bonnie a történtek óta nem volt hajlandó szóba állni Stefannal. Az idősebbik Salvatore nevét pedig jobb volt, ha ki sem ejtette előtte az ember lánya. Az Ősök elleni balul elsült tervük óta, mindössze egyszer találkozott a kis csapatuk a Salvatore panzióban, amikor kiderült, hogy Alaric eltűnt. Bonnie-t úgy kellett rábeszélni, hogy jöjjön el segíteni. Különösen hideg hangulatúra és gyorsra sikeredett az egész megbeszélés. Öten voltak a szoba öt pontján. A ki nem mondott sérelmek és fájdalmak az egész szobát belengték. Bonnie megpróbált valami kereső varázslat félét, de nem vezetett eredményre, és amikor Elena tett egy gyenge kísérletet, hogy beszéljen vele, a boszi szó nélkül hátat fordított és otthagyta a társaságot. Stefan még mindig kerülte a hasonmást, és Damon szemeiből továbbra is sütött a sértettség. Totál csőd volt az egész társaság. Alaric ügyében sem jutottak előre, amitől Damon teljesen ki volt bukva. Hol az Ősöket gondolta gyanúsnak, hol Meredith-t. El is ment Klaus házába, de egy lelket sem talált ott, és a dokinőnél sem ért célba. Elképzelni sem tudták, hogy mi történhetett a férfival. Jó lett volna Tylerrel beszélni egy kicsit, de hiába hívta, mindig csak a hangposta felelt. Továbbá még mindig ott volt egy meghatározhatatlan érzés a lelkében Klaussal kapcsolatban, amiért nagyon utálta magát. Elhúzta a száját, és az ebédjére koncentrált. Majdnem félrenyelt, egy ismerős hang hallatán. 

- Caroline! – mosolygott rá Rebekah. 

- Rebekah! – nézett az Ősi vámpírra meglepetten. 

- Ekkora meglepetés lennék? – ült le vele szembe Rebekah. 

- Nem számítottam ismerősre. 

- Mesélj, mi történt az elmúlt pár napban szeretett városunkban? Biztos tudod, hogy kiruccantunk egy kicsit. 

- Nem tudtam – hazudta Caroline. 

- Rosszul hazudsz – mosolygott negédesen Rebekah. 

- Mit akarsz tőlem? 

- Amit kérdeztem. 

- Nem történt semmi. 

- Tényleg, akkor Damon miért keresett bennünket? 

- Alaric eltűnt, egyik feltételezésünk szerint esetleg ti csinálhattatok vele valamit. 

- Ez igazán lehangoló. Tehát ha baj történik, akkor azok csak az Ősök lehettek? Mégis mihez kezdtünk volna mi haramiák, a kedvenc töri tanárotokkal? 

- Úgy vélem, nektek nem kell különösebb szándék, vagy indok az ilyen dolgokhoz – nézett Caroline kihívóan Rebekah-ra. 

- Ne beszélj ilyen vádló hangnemben, mert felhúzol vele, és azt te sem akarhatod – vonta fel szemöldökét az ezer éves vámpír. – Semmi esélyed nem lenne velem szemben, viszont a bátyám valószínűleg nagyon kiakadna rám, ha megtudná, hogy bántottalak. Szerencsés lány vagy, hogy a testvérem védelme alatt állsz. 

- Nem kértem Klaus védelméből. Megvédem magam – mondta a dühtől visszafojtott hangon Caroline. 

Rebekah felnevetett. 

- Tudod drágaságom, nem értem mit lát benned Nik. Idegesítő és pimasz vagy, de a legrosszabb, hogy sosem tudod, mikor fogd be a szádat. 

- Talán pont ezeket kedveli bennem – vágott vissza a lány. 

- Áááá, szóval mégis csak tetszik, hogy érdeklődik utánad a bátyám? – csapott le gonoszan Rebekah. 

- Egy szóval sem mondtam ezt – ejtette tányérjára az evőeszközeit Caroline, és felállt. – Most pedig, ha megbocsájtasz, akkor mennem kell, mert van nálam egy vámpír, aki miattatok vált azzá - célzott Abby-re.

- Álljon meg a menet! Ezért nem hibáztathatsz bennünket. Damon tette vámpírrá a boszit, és anyánk az okozója, hogy ez így történt, akit ha jól tudom, nem mi szedtünk ki a koporsóból, úgyhogy vegyél vissza a vádaskodásból – állt fel Rebekah, és lépett Caroline elé. 

Egy percig farkasszemet néztek, majd Rebekah gúnyos mosolyt vetve kisétált a helyiségből. Caroline legszívesebben sírva fakadt volna dühében. Tudta, hogy esélye sincs Rebekah ellen, de annyira utálta. Levegőre és térre volt szüksége. Beszállt a kocsijába és kihajtott az erdőbe. Mióta vámpír lett, nagyon szeretett az erdőben lenni. Itt nem zsongott a feje a sok hangtól, nem kellett éreznie, ahogyan lüktet az emberekben a vér, ezáltal a vérszomját kontrollálnia. Kiszállt a kocsiból, és nagy levegőt vett. Futni akart. Végignézett magán. Egy fekete combközépig érő kabát volt rajta, türkiz kék nagy nyakú garbó, fekete szűk nadrág, és egy fekete hosszú szárú lapos sarkú csizma. Nem volt éppen futáshoz öltözve, de megvonta vállát, és elkezdett szaladni, persze vámpír módjára. Le kellett vezetnie a napok óta felgyülemlett feszültséget. Érzékeit ellazítva rohant, amíg bele nem ütközött valakibe. Mindketten a földre estek és lány fájdalmaktól nyögve nézte, hogy kinek ment neki. 

- Caroline! Hová ilyen sietősen? – állt fel Klaus a földről, kabátjáról száraz leveleket sepregetve. 

- Neked rohantam? – nézett a férfira összezavarodva, és még mindig fekve. Nem bírt mozdulni a fájdalomtól. 

- Jobban örültem volna, ha más módon rohansz le – mosolygott Klaus, segítő kezet nyújtva a lány felé. A vámpír ránézett Klausra, majd annak kezére, és megrázta a fejét, jelezve, hogy nem kell a segítsége. Azonban amikor megmozdult, belehasított a fájdalom a hátába. Csak most érezte, hogy valami a tüdejébe állt hátulról. Klaus mögötte termett és egy nagyobb faágat húzott ki a bordái közül. Caroline máris jobban érezte magát. Köhögött párat, és lassan felnézett Klausra. 

- Köszönöm - mondta halkan. 

- Segítek – ajánlotta fel a kezét újra Klaus, és a lány ezúttal elfogadta. Klaus azonban a segítségnyújtást nem úgy gondolta, hogy talpra állítja, hanem ölébe vette a lányt. a szőkeség ellenkezni akart, de Klaus ránézett. 

- Ne ellenkezz velem mindig. Merre menjünk? 

A vámpír belenyugodva a helyzetbe sóhajtott egyet, majd arra mutatott amerről jött. Lopott pillantásokat vetett a férfira, és oda nem illő módon élvezte, hogy a karjába fogja őt Klaus. Végül tekintetét immár nyíltan a hibridre emelve megkérdezte: 

- Mit csináltál itt? 

- Szeretem az erdőt – válaszolta egyszerűen Klaus. – Csend van. Te hova igyekeztél? 

- Sehova, csak kicsit feszültek a napjaim, ki kellett jönnöm, levezetni azt. Az erdő a legjobb hely erre – mondta Caroline, mire Klaus rámosolygott. 

- Szóval te is szereted az erdőt közös pont bennünk. 

- Sokan szeretik az erdőt, és kérlek tegyél le, most már jól vagyok – kezdett el ficánkolni a vámpír. Miközben a férfi talpra állította szorosan egymáshoz simult a testük, olyan közel voltak egymáshoz, hogy a lány szinte beleszédült. Gyorsan hátrább lépett. 

- Köszönöm, hogy segítettél, további szép napot – hadarta, és már fordult is el, mert ha még egy másodpercig Klaus közelében marad, akkor olyan dolgot tenne, amelyet maga is megbánna. 

- Caroline – szólt utána Klaus. – Nem csatlakoznál hozzám egy sétára? 

- Mennem kell – nézett Caroline bizonytalanul. 

- Kérlek! 

- Azt ígérted, hogy nem fogsz zaklatni, emlékszel? – szedte magát össze a lány. 

- Emlékszem – indult el Klaus a másik irányba. Caroline nézte, ahogy távolodik a férfi. Tagadhatatlanul jól nézett ki fekete félhosszú kabátjában, enyhén bő nadrágjában és fekete, hanyagul megkötött bakancsában. 

- Klaus! Várj meg! – szólt a férfi után, és egy pillanat múlva már a hibrid mellett volt. – Egy kicsit sétálhatunk. 

 Klaus gyanakodva figyelte a lányt. 

- Most tényleg sétálni szeretnél velem, vagy megint átejtesz? 

- Az utóbbi napok történéseit nézve, rám fér egy kis friss levegő – sóhajtott egyet a lány. 

Klaus felajánlotta a karját a lánynak, de az intett a fejével, hogy ezt azért nem kellene. Klaus megvonta a vállát és nem erőltette a dolgot. 

 - Közben elmeséled, hogy mi történt, ami miatt ilyen feszült vagy? –kérdezte a hibrid. 

- Semmi olyan, ami érdekelhetne – legyintett Caroline. Nem akart belemenni, mert akkor valószínűleg a vége újra egy szóváltás lenne, és ahhoz nem volt jelenleg energiája. 

Klaus a lány elé állt és a tekintetét kereste, majd amikor a másik is a szemébe nézett megszólalt: 

- Emlékszel, amikor azt mondtad nekem, hogy azért nincsenek kapcsolataim az emberekkel, mert meg sem próbálom megérteni őket? – kérdezte Klaus, és Caroline bólintott.

- Igazam volt – nézett le a földre a lány. 

- Valóban igazad volt – nyúlt Klaus a vámpír álla alá, és finoman emelve kényszerítette, hogy újra a szemébe nézzen. – Tényleg tetszett az őszinteséged. Ezer év alatt nem túl sűrűn fordult elő velem, hogy valaki a szemembe mondja az igazságot. Érdekel, hogy mi történik veled. A kommunikáció egy fontos lépése a megértésnek, nem igaz? – nézett derűsen a lányra Klaus. 

- Jó, de ígérd meg, hogy nem kapod fel a vizet – váltott komolyabb hangnemre a vámpír. 

- Nem kezdődik valami jól, de megígérem – biccentette meg fejét a hibrid. 

- Azt is meg kell ígérned, hogy nem élsz vissza a szavaimmal. 

- Mi a fene történt itt? – szaladt magasba a férfi szemöldöke. 

- Megígéred? Tudom, mennyire gyűlölsz bennünket. 

- Nem gyűlöllek – nézett komolyan a hibrid a szőke vámpírra. 

- Engem talán nem, de mindenki mást igen. Ha tényleg kedvelsz, ígérd meg, hogy nem élsz vissza a szavaimmal, és nem fogod bántani a barátaimat. 

- Stefan ellopta a családomat, és meg akart ölni. Ebbe az egész kis csapatotok részt vett. Talán hagynom kellett volna? 

- Te kezdted – emlékeztette pimasz hangon a lány. 

- Ne menjünk ebbe bele, ami elmúlt az elmúlt. Változtatni nem lehet rajta. Megígérem, hogy nem használom fel ellenük, amit mondasz. Ha azonban továbbra is azon ügyködtök, hogy megöljetek engem, vagy akár velem együtt a családomat, nem fogom hagyni. Számomra a családom mindenek felett áll. Megérted ezt, Caroline? – nézett Klaus mélyen a vámpír szemébe. 

- Megértem. 

- Nos, akkor mesélj drágám. 

Caroline beszámolt az elmúlt néhány napról, Bonnie anyukájának átváltozása utáni érzelmi nehézségeiről, arról, hogy senki nem beszél senkivel, és Ric eltűnéséről. Klaus figyelt, és egyszer sem szólt közbe. 

- Ezért kellett ígéretet tennem? Miért gondoltad, hogy felkapom a vizet? És őszintén mit tudnék használni ellenük abból, amit elmondtál? – nézett értetlen arccal a hibrid. 

- Gyűlölöd a társaságunkat, és most éppen hadilábon állunk az összefogással, ezt akár ki is használhatod. Egyébként Rebekah felkapta a vizet, amikor azt mondtam neki, hogy felmerült Ric esetleg nálatok lehet, vagy csináltatok vele valamit. 

- Rebekah? 

- Igen, ma összefutottunk a Grillben, és hát hozta a formáját. 

- Rebekah éles nyelvű, heves vérmérsékletű, kissé elkényeztetetett, na és persze elég gonosz is tud lenni. 

- Köszönöm a rövid jellemzést, de ezt én is tudom róla, már egy ideje a saját bőrömön tapasztalom – fonta össze mellkasa előtt karjait Caroline dühösen. Klaus felnevetett. 

- Aranyos vagy, amikor így felszívod magad – mondta Klaus még mindig vigyorogva. 

- Aranyos??? – meresztette a szemét Caroline. 

 - Mindenkivel az vagy. 

- Valóban? Te viszont nem – próbált visszavágni gyerekesen a szöszi. Idegesítő tényként vette tudomásul, hogy egyre inkább élvezi a férfi érdeklődését. 

- Jó meglátás – nézett rá egy félmosollyal a hibrid. – De térjünk vissza a veled, illetve veletek történtekre. Mindenért minket hibáztattok, ugyebár? 

- Jó meglátás – replikázott Caroline. 

Klaus elvigyorodott. Tetszett neki, hogy a lány ilyen gyorsan reagál. 

- Drágám! Ami az utóbbi időben történt, az jó részben Stefan hibája, ahogyan ezt már korábban említettem. 

- Tönkretetted az életét, a szerelmét. Mindezt miért? Hogy ne kelljen egyedül lenned? Hogy hibrideket kreálj? 

- Azt hiszem, hogy kezd a beszélgetésünk rossz irányba terelődni – vált kifejezéstelenné a férfi arca.
- Te akartad, hogy elmondjam mi történt. 

- Nem azzal van a baj, hogy elmondtad, hanem azzal, hogy egyfolytában vádaskodsz. Nem hibáztathatsz mindenért engem és a családomat! Az, hogy a dolgok így alakultak, főként az utóbbi időben, nem csak rajtam múltak. A ti reakcióitok is erősen alakították azt. Ezt azért ne felejtsd el – mondta Klaus. 

Caroline tudta, hogy igaza van a férfinak. Ők sem mindig a legjobb utat választották. 

- Egyébként, úgy vettem ki a szavaidból, hogy jelenleg te vagy az egyetlen, aki mindenkivel kommunikál a kis csoportosulásotokban. Megpróbálod visszaállítani a régi kerékvágást? Ez valóban elég nehéz lehet neked – nézett oldalra billentett fejjel Caroline-ra Klaus. 

- Iszonyúan érzem magam ettől az egész helyzettől – vallotta be a lány. 

- Ne aggódj, újra együtt lesztek, csak időt kell adni nekik. 

- Bonnie nagyon ki van bukva, még ha idővel enyhül is, lehet, hogy már soha semmi nem lesz ugyanaz, mint régen volt. Ahogy Elena és Damon, vagy Elena és Stefan között sem. 

- Elena őrlődik a két Salvatore között. Maga mögött kellene hagynia őket. 

- Tudom, mit gondolsz erről! Azt is tudom, hogy csak azért akarod ezt, mert szükséged van a vérére, hogy idióta hibrideket kreálj! – mondta dühösen a vámpír. 

- Megint kezded – sóhajtott fel Klaus. – Van szemem, és ezerévnyi tapasztalatom. Különben pedig te is tudod, hogy igazam van Elenával kapcsolatosan. 

- Szóval nem tagadod a szándékaidat – csapott le Caroline, egy csúnya pillantás kíséretében. 

- Egy szót sem ejtettem arról, hogy mik a szándékaim. Elképesztő vagy a feltételek gyártásában. 

- Tudom mit mondtál Damonnak és Stefannak, amikor vacsorázni voltak nálad. 

- Mondtam, amit mondtam, de azóta változott pár dolog. 

- Nem hiszek neked. 

- Micsoda meglepetés! – vonta fel szemöldökét gúnyosan Klaus. – Arról volt szó, hogy ne kapjam fel a vizet, erre te éppen ezt csinálod. 

- Azt nem mondtam, hogy én nem leszek dühös. Mennem kell. 

- Kell, vagy csak akarsz? Még nem fejeztük be Caroline - nyúlt a másik keze után Klaus. 

- Nincs mit befejezni – húzta el kezét a lány. 

- Ne váljunk el megint haraggal. Engedd meg, hogy kiengeszteljelek. 

- Nincs rá szükségem. 

- Vacsorázz velem holnap, Caroline. Jó veled beszélgetni, még ha néha kicsit harapós is a hangulat.
A lány kifújta a levegőt és kérlelve nézett a férfira. 

- Klaus, már azzal is kockáztatom a barátságomat a többiekkel, hogy itt vagyok veled, nem hogy egy vacsora meghívással. 

- Nincs itt senki, és a vacsorát sem közönség előtt tervezem. 

- Nem lehet. 

- Csak egy vacsora. 

A lány némán állta a hibrid tekintetét. 

- Nem bízom benned – szólalt meg végül. 

- Megértem, de engedd meg, hogy kiérdemeljem a bizalmadat. A többieknek nem kell tudnia róla, ha ez annyira aggaszt. Én biztosan nem szólok nekik - vigyorodott el a férfi. 

- Túl korai. 

- Rendben. Mit szólsz egy sétához? Holnap ugyanitt? Ezt nem utasíthatod vissza. 

- Rendben van – mondta kisvártatva a lány. – Találkozzunk holnap itt, négykor. Most viszont tényleg muszáj mennem. 

- Nagyszerű! Holnap négy óra – mosolygott rá a hibrid. –Viszlát, drágám! – majd eltűnt a fák között. 

Caroline is visszaszáguldott a kocsijához. Amíg Klaussal volt, jó párszor rezgett a telefonja. Hívta Bonnie, Elena, az anyja, és Damon is. 

Gyorsan felhívta az anyját, aki nem akart semmi különöset tőle, csak hogy minden rendben van e. A szöszi vámpír megnyugtatta, hogy természetesen igen, és megkérdezte, van e valami fejlemény Alaric ügyben. Sajnos semmi nem történt. 

Elena, Bonnie iránt érdeklődött, és sírva tette le a telefont Caroline nemleges válaszára. Szuper! Bonnie-nak mondta, hogy már haza tart, és elnézést kért tőle, amiért így lelépett, de hát muszáj volt kiszellőztetnie a fejét. Bonnie szerencsére megértő volt. 

 Végül felhívta Damont is, aki egyből nekiesett, hogy hol van már, és hogy tudja e, hogy az Ősök visszajöttek. Caroline, megmondta neki, hogy nem tartozik számadással senkinek, mikor merre jár, és tud az Ősökről, volt szerencséje Rebekah-hoz a mai nap folyamán. Klausról persze mélyen hallgatott, mert ha Damon megtudná, talán meg is ölné. Megbeszélte Damonnal, hogy foglalkozik egy kicsit Abbyvel, és hét körül találkoznak a Grillben. Mire mindezzel végzett, már haza is ért. Bonnie, Caroline szobájában ült, és sírt. 

- Mi a baj? – kérdezte, bár tudta, hogy anyja miatt sír a boszi. 

- Anya felhívta Jamie-t, haza akar menni vele – zokogta Bonnie. 

- Beszélek vele, nem mehet még el. 

- Már próbáltam, de nem hallgat rám. Megint itt fog hagyni – nézett rá könnyes szemekkel. Caroline érezte, hogy felmegy benne a pumpa. Hogy teheti ezt egy anya? Átment a másik szobába, ahol Abby szintén könnyes szemekkel ült. Csípőre tette kezeit, és kérdő arccal nézett a nőre. 

- Nem tudok itt maradni, annyira mardos a bűntudat Bonnie miatt, hogy képtelen vagyok kezelni – mondta a nő. 

- Azért, mert gyenge vagy, itt hagynád a lányodat? Nem elég neked, hogy anya nélkül nőtt fel, most megint megfutamodsz? 

- Jobb lesz így neki is – felelte csendben Abby. 

- Szerintem meg neked jobb így, mondhatnám egyszerűbb. Egyébként hihetetlen, hogy a lányod helyett, aki a te véred, egy idegen fiút érzel fiadnak. Küzdj Abby, minden vámpírnak meg kell küzdenie az érzelmeivel. 

- Már eldöntöttem, hogy elmegyek. 

- Nem mehetsz el, és nem csak Bonnie miatt, muszáj megtanulnod kezelni a vérszomjadat. 

- Tudom kezelni. 

- Kötve hiszem. Hiszen még nem jártál emberek között. Tudod milyen az, amikor minden hang ott van a fejedben? Amikor minden embernek érzed a vére áramlását, és csak nekik akarsz rontani, és leszívni az utolsó cseppig a vérüket? – mondta dühtől visszafojtott hangon a szőkeség. 

- A vér megoldható másként is. Te is így teszel. 

- Igen, és ettől függetlenül kontrollálnom kell magam. Soha nem laksz jól, mindig kívánod a vért, mert ilyen a vámpír természete. Ölni akarsz. Érted? 

- Már döntöttem, holnap estére idehívtam Jamie-t, elmegyek. 

- És mikor jön el az a pillanat, amikor majd Jamie-t ölöd meg?
- Nem lesz ilyen, tudom magam kontrollálni. 

- Abby... – kezdte Caroline, de, Bonnie anyja leintette. 

Dühösen lépett ki a szoba ajtaján, és megtorpant. Bonnie állt az ajtó előtt, továbbra is könnyes szemekkel. Caroline magához ölelte a lányt, és kitámogatta a konyhába. Elővett egy üveg whisky-t és töltött az italból mindkettőjüknek. Bonnie elé tolta az egyik poharat. Bonnie megrázta a fejét. 

- Igyál egy kortyot, jót fog tenni – kérte a boszit. 

- Nem hiszem, hogy bármit is segítene. 

- Megnyugtat – emelte fel Caroline poharát, Bonnie felé tartva azt. Bonnie sóhajtott egyet, majd megemelve a másik poharat belekortyolt. Marta, égette az ital a torkát, és érezte, ahogyan szétárad benne. Második slukkra lelökte az egészet. 

- Óóó, ez gyors volt tőled – mondta Caroline, majd ő is kiitta a poharát. 

- Még egyet – kérte Bonnie.
- Jól van, de azért ne akarj lerészegedni, nekem még el kell mennem a Grillbe, hogy találkozzam Damonnal. Nem akarom, hogy egyedül maradj anyukáddal úgy, hogy nem vagy teljesen az érzékeid birtokában. 

- Ne aggódj miattam. Anyámnak akkora a bűntudata, hogy a közelembe se akar jönni.
- Akkor se szeretném, hogy lerészegedj.
- Nem fogok, ezt még elkortyolom és kész – nézett egy gyenge mosoly kíséretében Caroline-ra. - Ugye, nem akar valami újabb merényletet tervezni Damon az Ősök ellen? Ahányszor megpróbáltuk, annyiszor mi faragtunk rá. Nem vagyok hajlandó részt venni benne. Már azért is utálom magam, hogy segítettem Stefannak. Tudom, hogy azért tette, mert Klaus tönkretette az életét, de nézd meg, hogy most hol tartunk? Az Ősök élnek és virulnak, mi pedig mindannyian megsínylettük ezt az egészet. Ha Stefan nem lopja el a koporsókat, akkor most nem lennék ebben a helyzetben. Igaza volt a nagyinak abban, hogy ne folyjunk bele a vámpírok ügyeibe. 

- Nem tudom, hogy mit akar, de nekem is elegem van az egészből, ha valami ilyet tervez, akkor felállok és otthagyom – válaszolta Caroline, miközben a konyhában lévő órára nézett. – Mennem kell, mert már el is késtem. Biztos, hogy megleszel? 

Bonnie bólintott, Caroline megölelte, majd felkapta kabátját, és elment. 

Klaus, Alaric ajtaja előtt állt. Úgy tűnt, ma jó napja van. Igazán kellemes meglepetés volt Caroline-nal összefutni, és mellé állt a szerencse a tanár eltűnésével is. Itt feltételezték ugyanis leginkább a barlangban található rajzokról készített felvételeket. Megfogta a kör alakú kilincset, megtekerte, ami egy kis recsegés után engedett, és kinyílt az ajtó. Körbe futtatta a szemét a kis lakáson, és elmosolyodott. Pár kellemes napot töltött itt. Csendben beljebb lépett, és munkának látott. Módszeresen kutatta át a lakást a képeket keresve. Elég hamar megtalálta azokat, az egyik asztalon lévő dobozban. Tovább kutakodott, meglelve Alaric fényképezőgépét az egyik fiókban. A gépen ott volt az összes kép a barlangról. Gyorsan beletette a dobozba. Alig hitt a szemének, amikor meglátta a vámpírvadász laptopját. Arra számított, hogy az Elenáék házában lesz. Vigyorgott egyet a szerencséjén. Tudta, hogy fel kell forgatnia a lakást, és elvinni még pár dolgot, hogy betörésnek tűnjön a dolog. Káoszt teremteni nem esett nehezére. Az viszont már igen, hogy mit vigyen el. Elhúzta a száját, fogalma sem volt, hogy mi lehet itt értékes. Minden olyan olcsónak tűnt. Úgy tűnt számára, hogy a két legértékesebb dolog a lakásban már a dobozban landolt. Talált még egy iPad-ot, egy mp3 lejátszót, meg némi készpénzt, ezeket eltette. Körbenézve semmi egyéb könnyen mozgatható dolgot nem talált. Gyorsan feltúrta a lakást, majd körülnézett. Mosolyra húzta száját, az általa csinált kuplerájon, majd olyan csendben, ahogyan jött, elhagyta a lakást. Remélte, hogy Rebekah és Kol be tud ma jutni a Salvatore panzióba. Elijah holnap jön vissza a városba, így Elenáék háza csak azt követően lesz átnézve. 

Caroline leült Damonnal szembe, és várakozóan nézett rá. 

- Késtél – mondta éles hangon Damon, dühös pillantást vetve a lányra. 

- Tudod, elég rossz napjaim vannak mostanában, úgyhogy vagy beszélj velem normális hangnemben, vagy itt sem vagyok – fonta össze ujjait Caroline. 

- Hidd el szöszi, nekem sem jobbak a napjaim – vágott vissza egy grimasz kíséretében a vámpír. 

- Szerintem ne menjünk bele, kinek jobb vagy rosszabb – sóhajtott Caroline, beletúrva a hajába.
- Mi történt? Megviseltebb vagy, mint máskor – vonta össze szemöldökét Damon. 

- Köszönöm szépen, te aztán tudod, mit kell mondani egy nőnek, hogy feldobd – nézett rá dühösen Caroline. 

- Szóval? – tárta szét kezeit a kékszemű vámpír. 

- Kezd elegem lenni abból, hogy senki nem beszél senkivel, persze rajtam kívül. Úgy érzem magam, mint akit összepréselnek. Ráadásul ma összefutottam Rebekah-val, és pont olyan bunkó volt, mint mindig. Nem is értem, hogy feküdhettél össze vele! 

- Nem a te dolgod – zárta rövidre a témát Damon. – Mit akart Rebekah? 

- Megkérdezni, mi történt Mystic Falls-ban amíg nem voltak itthon, de szerintem csak unatkozott és belém akart kötni. Nem vagyunk éppenséggel kebelbarátnők – forgatta szemét Caroline, miközben arra gondolt, hogy mit szólna Rebekah, ha ő és Klaus összejönnének. Jézusom, Caroline Forbes, elment az a maradék eszed is? Ijedt meg saját gondolataitól a lány. 

- És? Még valami? – kérdezte Damon türelmetlenül. Caroline összeszedte magát, és koncentrált. 

-Tudta, hogy náluk jártál. Megkérdezte miért, én meg elmondtam, hogy Ric eltűnt, és rájuk is gondoltunk. Ezen kissé kiakadt. 

- Te sem teszel azért, hogy kijöjjetek egymással, nem igaz? – gúnyolódott Damon. 

- Nem az én ágyamban alszik! Jöjjön ki azzal, akinek az ágyában landolt Őszőkesége – húzta fel magát Caroline. 

- Nyugi szöszi, minden második percben a plafonon vagy! Mi bajod van? – nézett rá értetlenül a vámpír. 

- Mondtam már, nincsenek túl jó napjaim – mondta Caroline, miközben még mindig dühös volt magára, mivel Klaus folyamatosan gondolatai peremén grasszált. Szedd már össze magad! 

- Mi van Bonnie-val? Még mindig nem beszél Elenával? 

- Bonnie még mindig csak velem hajlandó beszélni, ráadásul holnap elmegy az anyja. 

- Nem lep meg – vonta meg a vállát Damon. 

- De nem hagyhatom, Bonnie teljesen össze van törve emiatt. 

- Nem tudsz mindent megoldani. Ha menni akar, menjen. A boszinak is jobb lesz, hidd el nekem. Legalább nem nekünk kell vigyázni a nőre. 

- Érzéketlen vagy – sziszegte Damon arcába a lány, amire a férfi csak egy sötét pillantással válaszolt. - Szóval miért kellett idejönnöm? Remélem, nem csak társaságot kerestél a szarkazmusodnak – mosolygott negédesen a szöszke. 

- Alaric miatt – engedte el a lány gúnyolódását a füle mellett Damon. 

- Megtudtál valamit?
- Semmit. Anyukád sem talált semmit. 

- Tudom, beszéltem vele. Nem szívódhatott fel csak úgy! – tárta szét kezeit a lány. 

- Szerintem Klausnál van – nézett rá áthatóan Damon. Caroline gyomra fordult egyet. Miért néz így rá? Tudja, hogy találkozott Klaussal? Az kizárt. Utálta, amikor azok a gyönyörű kék szemek így néztek, úgy érezte a veséjébe látnak. 

 - Alaric keresztbe akart tenni az Ősöknek - folytatta Damon. -  Nem hiszem, hogy kívánatos személy lenne a számukra. Különben meg, kisebb dolgokért is kinyírnak bárkit, néha talán szórakozásból is, de most leginkább csak rajtunk állnak bosszút. 

- Azok alapján, amit elmondtál szerintem, te sokkal inkább nem kívánatos személy vagy, mint Ric. Ha azt gondolod megölték őt, akkor szerinted hol a teste? Ha olyan nyilvánvaló, hogy nekünk akarnak fájdalmat okozni, akkor már rég valamelyikünk, pontosabban Elena vagy a ti házatok ajtaja előtt lenne a hullája. Mellesleg bagoly mondja verébnek, hogy nagyfejű. Mintha te nem nyírtál volna ki embereket csak úgy, merő szórakozásból. 

 - Te most véded őket? – kapta fel a vizet Damon – Klaus suttogott pár kedves szót a füledbe, és már be is dőltél neki? 

- Nem védem őket, csak megpróbálok logikusan gondolkodni, és szerintem nem ők voltak. Egyébként, amíg nem tudsz normálisan beszélni velem, ne is keress. Elegem van abból, hogy azért, mert küzdesz az Elenával kapcsolatos érzéseiddel, mindenkit csak bántasz. Ha így folytatod, teljesen magadra fogsz maradni. Viszlát Damon – állt fel sértődötten a szőke vámpír. 

- Elmegyek az Ősökhöz – szólt utána Damon. 

Caroline olyan elánnal fordult meg, hogy az egész hajzuhataga az arcába csapódott. 

- Te normális vagy? Oda akarsz menni, nyíltan konfrontálódni? – mondta visszafojtott hanggal Caroline. 

- Te nem azt tetted Rebekah-val? 

- Én veled ellentétben tudom hol a határ. Te képes lennél rájuk rontani. Meg akarod öletni magad? Klausnál és Kolnál már rendesen kihúztad a gyufát. Szerintem Elijah-nál sem vagy benne a top 10-ben. Egyébként, ez tényleg még mindig Alaricról szól, vagy a mérhetetlen gyűlöletedről az Ősök iránt, netán az érzéseidről Elena iránt? Miért keresed a bajt? Lépj túl rajta Damon. Nem vetted észre, hogy nem nyerhetünk? Folyamatosan bajunk esik, vagy a szeretteinknek. Soha többet nem veszek részt egyik őrült „öljük meg az Ősöket” tervedben sem, és csak hogy tudd, Bonnie sem. Ne csináld ezt! Inkább tényleg Ric-re koncentrálj – nézett férfira könyörögve a lány. 

Damon mereven bámulta Caroline-t. Tudta, hogy igaza van a szöszinek, de annyira gyűlölt most mindent. Kétségbe volt esve, és irtó dühös volt, hogy nem tudta megtalálni Ric-et, nem jutott előbbre. Még mindig dühös volt Elenára, de hiányzott, hogy csak úgy betoppanjon a panzióba, a nevetése, egymás cukkolása, a gyönyörű arca. Le kell vezetnie a feszültséget. Addig szívni a vérét valakinek, amíg a szíve dobog. Ahogy belegondolt ebbe, máris jobban érezte magát. Lehet, hogy igaza van Vámpír Barbie-nak, és nem jobb az Ősöknél, de most ez nem érdekelte. 

- Mennem kell – állt fel az asztaltól. 

- Ne menj el az Ősökhöz. 

- Ne aggódj, nem megyek oda – nézett a lányra, majd intett és elhagyta a Grillt. 

Caroline elővette a telefonját, és felhívta Stefant. 

- Szia Caroline! 

- Aggódom Damon miatt. 

- Mi történt? 

- Szerintem Klausékhoz tart. 

- Micsoda?? Miért? 

- Ric-et szeretné megtalálni, de nem hiszem, hogy az Ősöknél lenne, és szerintem ezt ő is tudja, de annyira ki van bukva, hogy keresi a bajt. 

- Hol voltatok? Mikor indult el? 

- A Grillben találkoztunk, és éppen mielőtt telefonáltam neked, akkor indult el. 

- Ez nem lesz jó, éppen vadászok, nem fogom tudni utolérni. Jóval közelebb van hozzájuk, mint én. Neked kell utána menni. 

- Stefan, én már lenyomtam neki egy hegyi beszédet, amit lehet, hogy meg sem hallott, és különben sem vagyok biztos abban, hogy vissza tudom fogni. 

- Akkor felhívom Klaust. 

- És mit mondasz neki? Valószínűleg kinevetne, ráadásul te raktál neki a leginkább keresztbe. Add meg a számát, majd én felhívom – sóhajtotta a telefonba Caroline. 

- Te is átverted, nem hiszem, hogy ez jó ötlet. 

- Valljuk be őszintén, kettőnk közül nekem van nagyobb esélyem Klausnál. – „ha tudnád mennyivel” tette hozzá gondolatban a lány. 

- Rendben. Átküldöm a számot. Hívj, hogy mi történt, és vigyázz magadra. 

- Stefan, telefonon keresztül, azért még egy Ősi hibrid sem képes ölni – mondta a lány és lerakta a telefont. Egy pillanattal később meg is érkezett a telefonszám. Caroline tudta, hogy most szívességet kell kérnie Klaustól, amit majd be fog rajta hajtani a hibrid, de Damonról van szó, aki messze nem tökéletes, de akkor sem akarta, hogy baja essen. Rányomott a hívógombra. Három csörgés után beleszólt Klaus a jól ismert akcentusával. 

- Jó estét Caroline! Nem is tudtam, hogy ismered a számomat. 

- Nekem pont olyan meglepetés, hogy ismered az enyémet. Egyébként Stefan adta meg. 

- Miért hívtál szerelmem? 

- Egy szívességet szeretnék kérni tőled. 

- Mit tehetek érted? 

- Damon valószínűleg hozzátok tart. Ki van akadva sok minden miatt, és mivel te vagy az akit a legjobban gyűlöl, szóval… - hallgatott el Caroline. 

- Rajtam akarja levezetni a feszültséget? – mondta nevetve Klaus. 

- Valami olyasmi. 

- Idegesítő egy vámpír, az már biztos. Gondolom, a kérésed lényege az lenne, hogy ne öljem meg. 

- Egészen pontosan ezt akartam kérni tőled. 

- Érted bármit édesem. Megígérem, hogy nem fogom megölni. 

- Ne is bántsd. 

- Ennek a szívességnek még ára lesz, drágaságom. 

- Gondoltam, hogy lesz. 

- Ne aggódj, semmi olyat nem kérnék tőled, amit nem szeretnél megtenni - váltott komolyabb hangnemre Klaus. 

- Köszönöm Klaus. Viszlát, holnap. 

- Alig várom! Jó éjszakát, gyönyörűm. 

Caroline elmerengve bámulta telefonját. Hihetetlen volt, de a mai napon legtöbbet a hibriddel beszélt. Feltehetően holnap is vele fogja tölteni ideje jó részét. Kellemes bizsergés töltötte el a gondolatra. Nem kellene így éreznie. Őrület, volt ez az egész. Mégis, ha arra gondolt, hogy milyen normálisan beszélt vele végig a férfi, pedig ő folyamatosan támadta, vádolta. Teljesen megzavarta Klaus viselkedése. Megrázta fejét, hogy elűzze gondolatait, majd felhívta Stefant, hogy ne aggódjon. Miután letette, Tylert hívta, ki tudja hányadszor az elmúlt napok folyamán. Megint csak a hangpostája jelentkezett, és a lány ingerülten nyomta ki a telefont. Miért nem képes felvenni, a rohadt telefonját? Dühös volt Tylerre! Tudta, hogy miért ment el, de az, hogy egyáltalán nem jelentkezett, és nem válaszolt a telefonjaira idegesítette. Szüksége lett volna rá, hogy elmondja, mennyire szétesőben vannak a dolgok, hogy mi történik a barátaikkal, hogy beszéljen Alaricról, meg mindenről, ami történt. Mindezt Tyler helyett elmondta Klausnak. Caroline úgy érezte, valami olyan felé sodródik, amit majd nem tud kézben tartani. Sóhajtva állt fel az asztaltól, és elindult haza.